Fürdőépítéssel kezdődött, kalákában végződött a történet
A Kárpát-medencei Fürdő- és Közösségépítő Kaláka negyedszázadát bemutató kiállítás nyílt a Pesti Vigadóban. A szeptember 10-ig látogatható tárlaton művészeti foglalkozásokkal és műhelybeszélgetésekkel is várják a látogatókat.
A Székelyföldi Fürdő- és Közösségépítő Kaláka 2001-ben indult útjára a népi fürdők felújításával Erdélyben, Székelyföldön. Az Ars Topia Alapítvány szervezésében minden évben megrendezett kalákák célja a közösségépítés és a régiófejlesztés a fürdők felújításán keresztül. Az alapítvány működése a csíklázárfalvi népi feredő felújításával kezdődött. Székelyföld legnagyobb, mára méltatlanul elfeledett és mellőzött kincsét gyógyvizei, forrásai jelentik. A föld mélyéről feltörő, a helyiek által csak borvizeknek nevezett ásványvizeknek egykor számos felhasználási módja létezett: famedencékben, mofettákban fürdővízként, palackozva egészségmegőrzésre és gyógyításra használták.
A történelem viharai azonban e színes fürdőkultúrát is pusztulásba és feledésbe sodorták. Felújításuk gondolata a régió fejlesztési stratégiája során tartott lakossági fórumon vetődött fel. Az első kalákának híre ment az Alcsíki-medencében, később pedig egész Székelyföldön, sorra jelentkeztek a helyi közösségek elhagyott feredőjük közösségi újjáépítésére.
A mozgalom az egész Kárpát-medencére átterjedt, a kalákamozgalom több ezer önkéntest vont be a kulturális értékmegőrzésbe. Az Ars Topia Alapítvány által szervezett fűzépítő kalákáknak köszönhetően Magyarországon is meghonosodott az élő fűzépítés. A kalákamozgalomból számos, a táji örökség megőrzése érdekében induló kezdeményezés nőtt ki, amelyek közül az egyik legjelentősebb a Kós Károly-i örökséget továbbvivő Sztánai Műhely. A kalákamozgalomban szerzett több évtizedes tapasztalat alapozta meg a Magyar Kertörökség Alapítvány által a hazai történeti kertek megóvása érdekében elindított önkéntességi mozgalmat is.
A Kalákázni jó! című, az értékmentésről szóló kiállítás is önkéntesek közreműködésével készült – a mozgalom szellemiségéhez híven. A tárlat egy vándorkiállítás része, amely minden évben bővül: a résztvevők által gyűjtött anyagok, fényképek, eszközök, dokumentumok és élmények kerülnek beépítésre. A gyűjtés és az installációk létrehozása is közösségi munkával, önkéntes részvétellel valósult meg.
A kiállítás egyik leglátványosabb eleme a népi fürdők világát idéző térinstalláció, amely nemcsak a népi fürdők hangulatát, de természeti közegüket – kövek, vízmotívumok, fából készült szerkezetek – is becsempészi a kiállítótérbe. A látogatók megismerkedhetnek a kalákák során használt hagyományos eszközökkel, szerszámokkal, valamint betekintést nyerhetnek az elmúlt 25 évben készült dokumentumfilmek világába is: egy külön installáció ezekből a filmekből válogat, bemutatva a közösségi munka arcait, pillanatait és eredményeit. A tárlat így nemcsak egy kiállítás, hanem élő emléke és lenyomata annak a közösségi összefogásnak, amely ma is formálja és gyógyítja a Kárpát-medence tájait és közösségeit.
