Kánya Tamás nem évezredekre tervezi alkotásait: kőszobrai, mandalái és sárszobrai a pillanat átmenetiségéről szólnak, miközben új perspektívába helyezik a természet és a művészet kapcsolatát.

Kanya_Tamas_Budakalasz_CsZs.jpg
Kánya Tamás land art művész. Fotó: Csákvári Zsigmond / Kultúra.hu

Ha van valódi l’art pour l’art művész, akkor Kánya Tamás mindenképpen az. Időtlen szépségű, törékeny alkotásai élettartama igencsak véges: vagy a szél, vagy a víz vet nekik véget, rosszabb esetben emberek rongálják meg őket. Persze a land art művészet eleve az átmenetiségről szól: az alkotásokat általában természeti környezetben hozzák létre, olyan természetes anyagok felhasználásával, mint a kavicsok, fák, fű, víz, termések, bogyók vagy akár maga a föld.

Ezek a hozzávalók Tamás repertoárjában is megtalálhatóak. A korábban ötvösként is dolgozó férfi egyértelműen jó kézügyességű: sörösdobozokból, ásványvizes flakonokból is készített már repülőmaketteket, műanyag virágokat, de a természetbe is gyakran kijárt, hogy fotózzon, nyugalomra leljen. Amikor bő tíz évvel ezelőtt az első kavicsokból elkezdett alakzatokat létrehozni a Római-parton, még fogalma sem volt arról, hogy létezik olyasmi, hogy land art.

Kánya Tamás land art.jpg
Fotó: Kánya Tamás

„Először a kacsakövekből kezdtem mintákat kirakni, majd a nagyobb köveket egymásra illesztve szobrokat alkotni. Később jöttek az uszadékfákból készített alkotások, majd a mandalák” – emlékszik vissza. Nagyjából egy éve a sárszobrok szerelmese lett: maszkok, indiánfejek, szellemharcosok, faunok kerülnek ki a keze alól. Az iszapos sár mellett leveleket, terméseket, tollakat, magokat, virágokat használ.

Ezeket biciklizés, sétálás közben gyűjti, időnként tudja, hogy mit fog velük kezdeni, máskor viszont alkotás közben alakul a funkciójuk. Nagyon odafigyel arra, hogy semmit ne rongáljon meg: nem tör le azért egy ágat, mert tetszik neki a formája, elhullott növényi részekből dolgozik, és mindig olyan helyet keres az alkotáshoz, ami már eleve megvan, nem kell rajta alakítani. A titka talán annyi, hogy ott és abban is meglátja a szépséget, amin más simán keresztülsétálna.

Az alkotói folyamatot igazi művészi lelkesedéssel írja le: „Az alkotás vágya hajt, hogy valami olyasmit készítsek, amit más még nem. Mindig azon jár az agyam, miből mit lehetne kihozni.” Műveiben mindig benne vannak a saját élményei és érzései, közvetítve azt, amit szavakban nem mindig tudna kifejezni.

A természetben, a természet ajándékaival való munka számára nemcsak meditatív folyamat, hanem életforma is: úgy alakította ki az életét, hogy minél több szabadideje legyen, így napközben többnyire a Duna-parton vagy az erdőben jár, legyen akár tél, akár nyár. Az alkotásai sem csupán saját örömére szolgálnak, hanem mások szórakoztatására és megörvendeztetésére is. A Szentendrére vezető, népszerű bicikliútvonal mentén az emberek gyakran megállnak mellette, hogy megcsodálják műveit, de több ezren követik a Facebook-oldalát is: „Sok köszönő levelet, üzenetet kapok, vagy ha éppen kint vagyok, akkor személyesen is üdvözölnek és beszélgetnek velem az alkotói folyamatról” – mondja büszkén.

Sőt, ahogy egyre ismertebb, úgy egyre többen keresik fel kifejezetten azért a Római-partot vagy a budakalászi erdőt, hogy megnézzék legújabb alkotásait. Sajnos ez együtt jár a rongálással is: „A környezeti hatásoknál sokkal gyakrabban okoznak kárt az emberek, megnyomkodják a sárszobrokat, megpiszkálják a köveket, kihúzogatják a tollakat a fejdíszekből.”

Ezért a mandaláit nem is szokta otthagyni, miután lefotózza őket, szétszedi és összegyűjti a felhasznált tobozokat, csigaházakat, kagylókat, hogy egy későbbi alkotásához újra felhasználhassa őket. Ezért is különös, hogy időnként sértő kommenteket kap természetvédőktől, akik szerint műveivel megbontja az erdő struktúráját. Pedig minden, amit használ, az nagyon hamar le fog bomlani, hiszen elhordják az állatok, elfújja a szél vagy elmossa az eső. Szerinte sokkal nagyobb probléma a szemetelés: gyakran azzal kell kezdenie az alkotói folyamatot, hogy megtisztítja a területet a csokispapíroktól, pizzásdobozoktól, borosüvegektől, csipszeszacskóktól.

„Sokan azt sem értik, hogy nem a pénzért vagy bármi egyébért, például a hírnévért csinálom ezt. Az alkotás a lényeg, valamint az, hogy sokaknak örömet okozok a műveimmel.” Bár végtelen szerénységgel jelenti ki, hogy nem tartja magát művésznek, hiszen mindent autodidakta módon sajátított el, azért sokan felfigyeltek már tehetségére. Idén például Óbuda Kultúrájáért Díjjal ismerték el munkáját, olyan ismert művészek után, mint Héja Domonkos és Hámori Máté karmesterek, Kobzos Kiss Tamás énekes, zenész vagy Varga Imre szobrászművész.

Kánya Tamás munkái azonban nemcsak a díjátadókat inspirálhatják, műveit elnézve mi is újragondolhatjuk a természet és a művészet kapcsolatát, és megtalálhatjuk a szépséget és az értéket azokban a dolgokban is, amelyek eddig is körülvettek bennünket, de nem szenteltünk nekik különösebb figyelmet.

Kánya Tamás munkáit a Római-parti Kőkert Land Art in Hungary oldalon lehet követni, munkáját adományokkal támogatni.