kapapepe.jpg

Kapa és Pepe pajszerrel tör be az Orgonák Éjszakájára

Kapa és Pepe, azaz Mucsi Zoltán és Scherer Péter együtt settenkednek az idei Orgonák éjszakája reklámfilmjében. A négybalkezes rablópár a tőlük megszokott módon hívja fel a figyelmet arra, hogy június 7-én az ország és több határainkon túli helyszín orgonamuzsikától lesz hangos.

Június 7-én, pünkösd szombatján az Orgonák Éjszakája kiemelt budapesti helyszíne lesz a Zeneakadémia, a Mátyás-templom, az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Fővárosi Nagycirkusz, valamint a 200 éves Vakok Iskolája.

A programsorozat egyik fontos vidéki helyszíne idén Debrecen, ahol a Szent Anna-székesegyházban a salzburgi Mozarteum professzora, Hannfried Lucke ad hangversenyt. A pécsi bazilikában Martin Baker brit orgonaművész-karnagy, a Royal College of Organists korábbi elnöke tart szólóestet. További helyszínek: Békéscsaba, Kecskemét, Szeged, Miskolc, Győr, Balatonfüred, Keszthely, Kaposvár, Székesfehérvár, Szombathely, Sopron, Nyíregyháza.

Az Orgonák Éjszakáján a világhírű argentin operasztár, José Cura és Szamosi Szabolcs, Liszt-díjas orgonaművész közös koncerteket ad június 7-én délután Révkomáromban, este a Mátyás-templomban.

Christian Schmitt német és Vincent Dubois francia orgonaművész (a Notre-Dame orgonistája), valamint a Concerto Budapest (karmester: Keller András) közös hangversenye június 7-én 21 órakor kezdődik a Zeneakadémián.

A külföldi Liszt Intézetek és magyar nagykövetségek együttműködésével tavaly nemzetközivé vált programsorozatba idén 34 külföldi helyszín kapcsolódik be: határon túli magyarlakta települések (például Révkomárom, Nagyvárad, Kolozsvár) és számos európai nagyváros mellett az Egyesült Államokban, Peruban, Kínában, Indiában, Dél-Koreában és Algériában is rendeznek hangversenyeket.

A teljes program ide kattintva is elérhető.

Ez is érdekelheti

Jose Cura is énekel az Orgonák Éjszakáján

Magyarországra jön a párizsi Notre-Dame-székesegyház orgonistája, határainkon túl is 34 külföldi helyszínen ünneplik koncertekkel az Orgonák Éjszakáját. A hazai köztereken és vizeken is szól majd az orgonaszó, és az argentin világsztár, José Cura is koncertet ad.

Ha augusztus, akkor orgona – Interjú Szamosi Szabolccsal

A Filharmónia Magyarország idén augusztus 6-án rendezi az Orgonák éjszakáját, de egész hónapban a hangszerek királynőjének csodás hangját hallhatja a közönség országszerte. A programokról az ötletgazda, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója, Szamosi Szabolcs mesélt.

A nagy művészeket mind alázatosság jellemezte, ez fontos vízválasztó

Szamosi Szabolcs az orgona szakavatott „szelídítőjeként” valósággal berobbantotta a KaposFestet elegáns, érzékeny játékával.

Fassang László: elengedhetetlen, hogy a hangszer felújítása az eredeti konstrukcióban történjen

Akadnak orgonisták, akik szerint védeni kell a műemléki hangszer minden elemét, mások azonban megbízhatóbb, modernebb elemekkel újítanák fel a csaknem százéves hangszert. Cikkünk Fassang László állásfoglalásával frissült.