Miért ezt a címet adtad az albumnak, mit szeretnél általa üzenni?
Ez eredetileg egy saját szerzeményem címe, ami olyan erős szála lett az album anyagának mind tartalmilag, mind zeneileg, hogy végül ez lett a címadó dal is. A dallam a szöveggel együtt még a Covid alatt született meg a fejemben, és a természetközeliség inspirálta. Akkoriban sokat kirándultunk, a természetben létezés jelentette szinte az egyetlen menekülést és megnyugvást a nyomasztó hétköznapokból. A cím nagyon tág teret ad az asszociációknak, ahányan vagyunk, annyiféleképpen kapcsolódhatunk hozzá, nekem elsősorban a belső béke keresését jelenti, és azt, amit a zene és az alkotás nyújt számomra. Illetve azt a belső hangot, ami iránytű a hétköznapokban, ami békét, megnyugvást ad és ami által ki tudok teljesedni.
Ez az album egy repertoárösszegzés lett, mindaz, amivel az eddigi pályafutásod alatt foglalkoztál, az megmutatkozik rajta stílusban és hangzásban egyaránt.
Nagyon sokféle dalt énekeltem már eddigi pályám során, klasszikus zenét, saját szerzeményeket, tradicionális és kortárs jazzkompozíciókat, magyar népdalok átdolgozásait, ilyen értelemben valóban stilisztikai összegzés, hiszen egy sokszínű, változatos anyag született, ugyanakkor minden dal vadonatúj, amelyeket ezt megelőzően soha nem énekeltem még.
Azt mondtad, hogy zenei értelemben viszont továbblépést jelent számomra, hiszen ennek az albumnak az elkészítése utakat nyitott meg új hangzások és kifejezésformák felé. Ez mit jelent?
Egy nagyon letisztult hangzású anyag állt össze, az album nagyobb része ugyanis ének-zongora duó, ami csak három dal erejéig egészül ki trombitával. Ez az új repertoár egy minimalista irányba vitte el a zenei gondolkodásomat, sokat foglalkoztat azóta – a saját kompozíciók esetében is –, hogy az apró történések a zenében milyen új energiákat adnak az előadónak, a közönségnek, s hogyan tud ebből egy zenei ív kibontakozni. A mikrotörténések és változások – a zenei ismétlődés mellett – különleges energiát adnak a zenének. Amikor ismétlődik egy motívum, és csak apró változások zajlanak, egyfajta meditatív állapotba kerülünk a zene által. Kicsit olyan ez, mint egy felgyorsított videó egy virágról, rászálló bogarakkal, széllel, esővel, napsütéssel, különböző fényekkel, de a középpontban végig ugyanaz a virág áll. Ez a fajta zenei megközelítés most nagyon vonz engem mind hallgatóként, mind előadóként és alkotóként.
Az alkotás folyamata hogyan zajlik nálad, a téged ért hatások, élmények napról napra gyűlnek benned, majd egy albumban sűrűsödnek össze?
Folyamatosan dolgozom valamin, többféle ötletet is forgatok a fejemben, amelyeket később aztán kibontogatok. Van, hogy értékes gondolatok évekig csak ötlet szintjén maradnak meg, aztán egyszer csak történik valami, jön egy villanás, egy szikra, vagy elém gördül egy kínálkozó lehetőség, ami felgyorsítja az alkotói folyamatot, és mindaz, ami addig kavargott bennem, képes lesz egy új anyagban, akár egy új albumban összegződni.
Mondtad, hogy szereted az irodalmat, a színház világát, szoktál ihletet meríteni más művészeti ágakból, vagy inkább a téged ért hatások inspirálnak?
Nagyon sokfelől inspirálódom, ezért is van nálam mindig egy jegyzetfüzet, mert sose lehet tudni, hogy hol érnek olyan élmények, amelyeknek muszáj később zenében megtestesülni. Leginkább az olvasmányélményekből, filmekből merítek, most is itt hever előttem két haiku költeményes kötet, régóta forgatom őket, ezért valamilyen formában biztosan beleszólnak majd a zenei alkotómunkámba. A könyvek mindig is fontos ihletforrások voltak, akár a tartalom, a szavak, egy-egy filozofikus kérdés, akár a költői képek, hangulatok. Szeretem a szavak játékosságát, azt, ahogyan a nyelv átlépi az eredeti funkcióját. Más zenék is hatással vannak rám, de ihletet adnak a saját életem konkrét történései is. Mindig lenyűgöz megfigyelni, ahogyan más művészeti területeken kifejezik magukat az alkotók, majd elmélyedni abban és gondolkodni rajta, miként tudnám én azt a zene nyelvére átfordítani.
A Hidden Roots című lemezeden is hallható egy népdalfeldolgozás, s most erre, a legújabb albumra is került egy ilyen dal. Miért fontos ez neked?
Szeretek énekesként az anyanyelvemen megszólalni, népdalok esetében pedig ez az érzés egészen mitikus magasságokba emelődik. Bartókkal, Kodállyal és persze a népdalokkal a zenei tanulmányaim révén gyermekkorom óta foglalkozom, ők a mai napig jazz-zenészként is meghatározzák az előadói és alkotói stílusomat.
Bartók Mikrokozmoszával már hétévesen, a zongoratanulmányaid kezdetekor találkoztál, s azóta kíséri az életedet, s nemrégen egy világsikert megélt, hiánypótló tanulássegítő anyagot is készítettél belőle.
Régóta tanítok a Bartók Konzervatóriumban, ahol sok elméleti anyagot veszünk az énekesekkel. Sokat gondolkodtam, hogy lehetne ezt a viszonylag száraz elméleti anyagot muzikálisabb környezetbe helyezni, így kezdtem el forgatni a Mikrokozmosz kötet darabjait. Ezek kiéneklése már önmagában komoly kihívás elé állítja az énekeseket. Elkezdtem ezzel kísérletezni, próbáltam az elmélettel, improvizációval vegyíteni, majd MMA-ösztöndíjasként intonációs és improvizációs gyakorlatokat dolgoztam ki, mely tavaly év végén jelent meg. A feladatok összekapcsolják az elméletben tanultakat egy élő zenei kontextussal, és a vokális improvizációnak is termékeny táptalajt nyújtanak. A munkafüzetem számomra is meglepő módon óriási érdeklődésre tett szert, Kuala Lumpurtól kezdve Ausztrálián át egészen Amerikáig, Brazíliáig, és Európa számos országából rendeltek belőle.
Köztudott rólad, hogy kísérletező művész vagy, vonzanak a járatlan utak. Így kezdtél el korábban foglalkozni a szöveg nélküli kifejezésmóddal is, s erre a lemezre is került egy ilyen szerzemény. Ezen a felfedezőúton hol tartasz most?
Jelenleg a doktori disszertációmat írom, melynek ugyancsak ez a témája: „a szöveg nélküli vokális kifejezésmód a jazzben”. A scattelés, az improvizálás, az instrumentális szólók éneklése a jazz műfajában a kezdetek óta jelen van, a kortárs modern jazzben pedig gyakran szólalnak meg a vokális témák szöveg nélkül, szóval nem én vagyok ennek az egyetlen úttörője, de kétségtelen, hogy itthon kevesebben mozognak ebben a műfajban. Szeretek játszani, kísérletezni a különféle megszólalásokkal, kifejezésmódokkal. A szövegeknél is egyre inkább azt keresem, ahol a szavak önállóan, játékos formában tudnak jelen lenni. Ezen a lemezen is van egy szöveg nélküli dal, Tig-Tag, azaz Fogócska lett a címe. Hallgatás közben az az érzésünk támad, mintha a szólamok kergetőznének, hol egymás elől szaladnának, hol elkapnák egymást és a másik farkába harapnának.
A szöveg nélküliség nehézséget jelent az énekes számára? És az adott mű befogadhatóságára hogyan hat?
Mi, jazzénekesek sokat gyakoroljuk a hangszeres szólókat, alkalmazzuk a scattelést, szóval egy téma szöveg nélküli interpretálása nem jelent számunkra akkora nehézséget. Sőt, én kifejezetten szeretem és izgalmasnak találom, ez a műfaj a vokális előadásoknak igazán különleges és új dimenzióját tárja fel, és szerintem a hallgatóság számára sem mindennapi élményt nyújt. Van, aki halandzsanyelvként értelmezi, van, aki énekessel előadott instrumentális zeneként. Mivel nincs szöveg, kevesebb a zenén kívüli világra utaló tartalom, legfeljebb a cím, ezáltal csak a hangokra, a hangzásokra fókuszálunk. Egy egész koncert alatt nem szoktam ebben maradni, de szeretek egy-egy ilyen dalt is belefűzni a saját műsorba, felszabadító élmény és izgalmas színfolt mindig.
Az Inner Voice egy igazi, kontinenseken átívelő, nemzetközi produkció, a lemez anyagának elkészítéséhez két fantasztikus és elismert zenészt, Kristjan Randalu észt zongoraművészt és Ingrid Jensen kanadai trombitaművészt kérted fel. Miért éppen őket választottad?
Kristjan munkásságát régóta követem, zenéje és játéka évek óta fontos ihletforrás számomra, ahogyan a klasszikus zenére improvizál, az egészen egyedülálló, a saját kompozíciói pedig egy különleges univerzumot tárnak elénk. Egyszer élőben is hallottam itt, Budapesten, ahol Muszorgszkij zongoradarabjára, az Egy kiállítás képeire improvizált Dave Liebmannel. A látottak és hallottak hihetetlen hatással voltak rám, így vettem magamnak a bátorságot, és írtam neki, hogy lenne-e kedve egyszer eljönni egy élő koncertre. Igent mondott, így jött létre a közös koncertünk 2021 őszén a Zeneakadémián. Ezt követően kezdett körvonalazódni egy közös album koncepciója is.
A munka elején azon gondolkoztunk Kristjannal, hogy jól jönne még egy pluszhangzás, több hangszer és művész neve is felmerült, s végül az én felvetésemre Ingrid (aki egyébként a Manhattan School of Music megbecsült oktatója is) mellett döntöttünk. Ő is csodálatos művész, aki hangzásvilágával, érzékeny játékával sokat adott az albumhoz. Kicsit Covid-projekt volt ez a munka, mert bár 2021-22-ben már nem minden a vírusról szólt, de a munka javarészt online zajlott, ezért is jelentett mindhármunknak hihetetlen nagy élményt a lemezbemutató koncert valódisága, átütő ereje. Fontos az elmélyült alkotói munka, az apró részleteken való hosszas elidőzés, de amikor élőben szólalnak meg a dalok, az semmihez sem hasonlítható, katartikus élmény.
Alapvetően lírai alkat vagy, mely mind a saját kompozícióidban, mind a kezed nyomán született átiratokban megmutatkozik. Hallhatunk más hangulatú zenéket is ezen a lemezen?
Igen, vannak dinamikusabb és ritmikusabb kompozíciók is, ilyen például a Bartók-átdolgozás vagy a korábban említett Tig-Tag dal, melyek kifejezetten dinamikusak. Mindig törekszem arra, hogy változatos legyen a zenei anyag. Hozzám alapvetően a lírai hangvétel áll közel, ezek a dalok fognak meg, ezeknél érzem azt, hogy együtt rezonálok a zenével. Ezt a lemezt több személyes, érzelmes szál is átszövi egyébként, amikhez erősen kapcsolódok.
Ott van például a Muszorgszkij-átdolgozás, ami eredetileg egy zongoradarab, ebből született egy vokális átirat, amihez én írtam az angol szöveget, és a Mother and Daughter (Anya és lánya) címet kapta. Anya és lánygyermekének misztikus, erős kötelékekre alapuló kapcsolatáról szól. De van még egy kompozíció, amit Heitor Villa-Lobos művéből készítettünk. Ezt a dalciklust édesanyám (Pászthy Júlia operaénekes – a szerk.) gyakran énekelte, amikor várandós volt velem, aztán felnőttfejjel hallgatva rám is óriási hatással volt. Emellett utólag jöttem rá, hogy a víz is egy erős motívum a lemezen, Kristjan egyik kompozíciója, a Water, és a Sea Lady című Kenny Wheeler-szerzemény, illetve a Soul Place című dalom is kapcsolódik a vízhez. Ezek egyike sem tudatos, előre tervezés szüleménye, inkább intuitív módon sodródtunk ezekbe az irányokba, és rajzolódtak ki ezek a személyes szálak.
A gyermeked születése, az anyaságod húzott-e új rétegeket és színeket a zenei stílusodra?
A várandósságom és a kisfiam születése életem egyik legerőteljesebb és legcsodálatosabb élménye, ami hihetetlen erőt ad a mai napig, s ezt a zsigeri, ősi erőt leginkább a színpadon élem meg. Érzem, hogy nagyon mély rétegeket szabadított fel az előadásmódomban és a hangom kifejezésmódjában is, és valamilyen szinten az alkotói munkámra is kihat.
A saját zenekaroddal hol találkozhatunk a nyár folyamán?
A kvartettel az utóbbi két évben egy teljesen más anyaggal, Stephen Sondheim dalaival koncerteztünk. Ő egy nagyon különleges zeneszerző, akit a Broadway-stílus egyik legeredetibb és legizgalmasabb alkotójának tartok. Az Inner Voice lemez megszületésével készítettünk a zenekarommal is egy új műsort, melyen saját dalok és átiratok szerepelnek. Most ezzel turnézunk, voltunk Szlovéniában, Münchenben, játszottunk itthon az Opus Jazz Clubban, jövő héten pedig az athéni jazzfesztiválon lépünk fel. Nyáron Kapolcson a Magyar Jazz Szövetség udvarában találkozhat velünk a közönség július 22-én, én pedig a nyár folyamán még workshopot és koncertet tartok Észtországban és Lengyelországban is.
