A kékszakállú herceg vára
Kass János 1960-ban kezdte el rajzolni Bartók Béla operájának illusztrációit. A kompozíciók jellemzően három színből épülnek fel: vörösből, kékből és feketéből, amelyek együtt drámai hatást keltenek. Kass izgalmasan játszik a telítettség és a hiány kettősségével. A határozott vonalú organikus formák és ellenpontjaik, a mértani idomok feszültsége a darab zenei és drámai feszültségét idézi. A sorozat darabjai közül kiemelkedik a Judit és a herceg, amelynek első változatai a legkorábbi művek a szériából. A piros nyomaton a herceg és Judit szerepel, amint az ötödik ajtóban állnak, a kéken pedig Judit a hatodik kamránál, a könnyek tava bejáratánál állva. „Bartók remekműve – írja Kass – a hatvanas évek óta foglalkoztat. A Helikon Kiadó kérésére akkor elkészítettem a dráma első grafikai változatát a könyv illusztrációjaként (...). Az elmúlt évtizedek folyamán sokféle verzióban – többek között filmforgatókönyvként is – megrajzoltam e mindig aktuális téma variációit (...). A két ellentétes nem örökös párharca, a fekete-fehér, a pozitív-negatív. A férfi-nő alapvető különbözőségéből fakadó konfliktus a sors (...). Első perctől világos volt, hogy az indulatokat színnel kell kifejezni. A kék, vörös, fehér és fekete kontrasztjából épült fel az egymást követő grafikai lapok ritmusa.”
Az ember tragédiája
Kass János Madách művéhez készített rézkarc-illusztrációi először 1966-ban jelentek meg a Magvető Kiadónál. Juhász Ferenc így írt róluk: „Szigorú, éles, pontos-metszésű rézkarcaiban a XX. század legjobbjainak látomása él a mindenségről és az emberiségről. (…) A létet látja.” Ezeken a képeken olyan embereket látunk, akik már nem kiszolgáltatottak az Istennek: nem esetlenek, hanem pontosan tudják helyüket a világban: töprengő, kutató karakterek, akik megértik és elfogadják a sorsukat. A legtöbb illusztráció főszereplője Ádám, aki nem diadalmas hős, hanem része annak a mindenségnek, amelybe kivetették, hogy uralja: legtöbbször szólásra emelkedik vagy szemlélődő pozícióban szerepel a képeken.
Cantata profana
Kass János e rézkarca Juhász Ferenc 1970-es gyűjteményes kötetén, A szarvassá változott fiú borítóján szerepelt, ami azért is izgalmas, mert a költő egyszer azt mondta, hogy „Valószínűleg a Cantata profana élménye lökte ki belőlem a Szarvaséneket (...). A szarvassá változott fiú költeménye a kiválás verse is”. Kass grafikáján különböző rétegek jelennek meg: a háttérben az örökség, a tradíció kötelékeihez társuló elemek, míg az előtérben a szarvas uralja a kompozíciót. Az organikus formák sűrűn átszövik a kép előterét, a szarvasagancs szinte ornamensként hat, az állat testéből bélszerű részletek bukkannak elő. A mű tele van szimbólumokkal, és a szarvas fejéből kivilágló napkorong kozmikus dimenzióba emeli a kompozíciót. Kass büszke és elbukó, sebzett és diadalmas, kiszolgáltatott és föltápászkodó, megalázott és győztes, mindig optimizmust sugárzó, leterítettségében is méltóságot árasztó szarvasa emblematikus jelkép.
A furulyás
Ez a lavírozott tusrajz tucatnyi társával együtt Kass János „szürke mappájában” szerepel. 1954 és ’57 között készültek, de nem a forradalmat illusztrálják, hanem félelmeket, fájdalmakat, eszméket közvetítenek. A furulyás figura lehajtja a fejét, felette egy kereszten halott alakot sejtünk, ám csak a lába látszik, amitől bizonytalanság ébred bennünk. A tragédia fojtogató hangulata ráül a műre, de a furulya a reményre irányítja a figyelmet. Nagyon izgalmas az aquatintával megfestett párás, felhős, borongós háttér; a ködszerű atmoszféra, ami sejtelmessé, misztikussá, drámaivá teszi a kompozíciót. Megrendítő Kass bátorsága és egyértelműsége. Az a hit és bizalom, amely minden köd, pára és homály ellenére is sugárzik ezekből a rajzokból.
Hamlet
A Hamlethez készült rézkarcok 1980-ban készültek el. „Úgy haladtam, mint a bányász, rétegről rétegre. Kerestem a belső fényű, nemes anyagot, amit Shakespeare megírt” – emlékezik Kass az alkotási folyamatra. A kompozíciókon mindig egy karakter szerepel, és körülötte áramlóan, hömpölygően jelennek meg az eredeti szövegek, valamint az Arany János-féle fordítás sorai. Minden kép tele van ezer apró attribútummal, szimbólummal, utalással, és ezek szinte keresztülszövik a lendületes vonalú, szálkás, tragikus alakokat. Az aquatinta-felületeknek köszönhetően minden nyomat más és más, így a sorozat minden lapja egyedi.
Don Quijote
Kass először az ötvenes évek elején találkozott az európai kultúrtörténet különös alakjával. Don Quijote nála is töretlen hittel, meggyőződéssel vívja szélmalomharcát, alakja kissé naiv, mégis tiszteletet parancsoló, és bár gyakran mosolygunk rajta, a kitartását irigylésre méltónak gondoljuk. Kass szikár lovagja rajzban és rézkarcban is áttételes önportré: a következetes emberség és céltudatos hivatás eszményképe. A kompozícióban rejlő magányosság az alkotói egyedüllétet szimbolizálja, de a közösséghez tartozás igénye is megjelenik benne. „Ha sikerül néha megnyugvást adni, (...) és ha az agy után eljutunk a szívig, eleget tettünk hivatásunknak. És a szívekből kigyúló okos, alkotó értelem, a barátság és a szeretet vágya kivirágzik – egymás keze után nyúlunk.”
Képek az Ótestamentumból
Kass 1966-ban, a Madách Imre Mózes című drámájához készített illusztrációk kapcsán kezdett foglalkozni az Ószövetséggel, a Biblia jelentőségével. „A Biblia olyan érték, amelyet nem kérdőjelezhet meg az idő. Alapmű. Minden kor minden embere számára aktuális. A belső parancsok megfogalmazása, amelyet évmilliókon keresztül kódolt be a természet. Ezeknek önsúlya hozza össze nagy nyomás alatt azt a hatalmas erőt, ami aztán az évezredek tapasztalatait a valláson keresztül törvényekké változtatja át”, írta. 1985-ben készítette el azt a tíz lapból álló sorozatot, amelyen az Ótestamentum legfontosabb jelenetei szerepelnek. Ezek szakrális példázatok, amelyekben az általános emberi, morális értékek kerülnek előtérbe. Azért is érdekesek, mert Kass korábban már eljutott a szinte egy vonallal megrajzolt grafikákig, ám ezt a sorozatot zsúfoltság és sűrűség jellemzi. Izgalmasak a keretek, és annak a mintázatai, ahogy a belső kompozíciókra, valamint az alakok síkszerűségére rímelnek.
Faludy György
A Magyar Világ Kiadó 1988-ban a Test és lélek című kötet megjelentetésével tisztelgett a hazatérő Faludy György előtt. Ebben Kass János illusztrációi kísérték a költő műfordításait. Az ezernégyszáz versfordítást tartalmazó kiadvány összetartó erejének magát Faludyt nevezte a grafikus, illusztrációi kiindulási alapjának ugyanis Faludy portréfotóit tette meg, amelyekre mindent felrajzolt, amivel a 20. századi ember akarva-akaratlanul szembesült. A Kass-adaptációk Faludyt is megihlették, ezért 18 verset írt a 18 rajzhoz. „A börtönből kiláttam és szerény lettem, / ha kívülről néztem be, még szerényebb: / rövid, mulandó és nem ismétlődő / kirándulás, börtön, kaland az élet, / Száz milliárd év után sem tér vissza, / mert irgalom nem lesz s halott az isten, – / az igazság is egyedül az ember / fejében él; a mindenségben nincsen.”
