„Az én alkotói folyamatom első szakasza az, ami a festőművész befejező szakasza, azaz maga az alkotás. Így válik a kész alkotásból inspirációvá egy író számára az előtte álló festmény – mondja Papp-Für János költő, aki nemrég jelentette meg Minden után – művészeti kórtanok című verseskötetét. Csáki Róbert festőművészről, vers és kép viszonyáról is kérdeztük.

Csáki Róbert festőművész munkáira írt Minden után – művészeti kórtanok címmel verseskötetet. Hogyan talált rá a képekre?

Csáki Róberttel egész régi kapcsolatom van, de nem kizárólag az ő munkáira épül a kötet. Igaz, ő volt/ van rám a legnagyobb hatással a kortárs festőművészek közül, de sok más alkotás és alkotó is szerepel a könyvben. A fő vázat mégis leginkább a kubizmus, fauvizmus és szürrealizmus uralják, illetve a kortársak. A nyíregyházi Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumban tanultam, ahol kötelező tantárgyként szerepelt sok más között a művészettörténet, művészetelmélet és esztétika. Ebben az időszakban ismertem meg a magyar kortárs festőművészetet, de akkor még – a kilencvenes évek közepén – Csáki Róbertről nem hallottam.

Csáki Róbert festménye

Már akkor nagyon érdekelt a különféle művészeti formanyelvek találkozása. A későbbiekben, amikor már jómagam is írással foglalkoztam,  több ikonikus festő műve is arra ösztönzött, hogy próbáljam meg leírni a látottakat, érdekelt, hogyan tudnám szemléltetni az irodalom nyelvén a képi megjelenést, a vizualitást. Olyan művekről van szó, mint például Edvard Munch CsókSikolyMadonna trilógiája, vagy Salvador Dalítól az Emlékezet állandósága, Pablo Picasso Guernicája, de folytathatnám még a sort olyanokkal, mint Marc Chagall, Henri Matisse, Paul Klee vagy Oskar Kokoschka.

Elsőként az előbb felsorolt művészek munkáira születtek meg a szövegek, melyeket elég sok helyen publikáltam is. Úgy láttam, van létjogosultsága ennek az iránynak: noha szűk, de értő olvasóközönséget találtak a versek. Mégis valami nagyobb, áthidalhatatlan távolságot éreztem ezen művészekkel kapcsolatban, talán éppen azt, ami bennünket időben eltávolít egymástól még akkor is, ha például a szürrealizmus az a műfaj, ami teljesen független az idő múlásától. Ekkor fordultam a kortárs festészet irányába és fedeztem fel Csáki Róbert művészetét.

Természetesen sok más kortárssal is találkoztam és írtam is róluk, de Csáki volt az, akivel a legegységesebb harmóniába tudtam hozni a szövegeket. Éppen ezért választottunk egy Csáki Róbert festményt borítónak, melynek címe Stylist 1. Ezen kívül több festményéhez is írtam, mint például a Stylist 2., Noktürn, Megfésülve, Saturnus. Személyesen is megismerkedtünk, többször találkoztunk kiállítások megnyitóin, valamint elhívott a műhelyébe is Szentendrére. Azóta is kapcsolatban vagyunk.

Csáki Róbert: Saturnus

Miért éppen ezekre a képekre esett a választása? Mi fogta meg bennük?

A képek kiválasztásánál leginkább arra figyeltem, hogy mennyire tudom befogadni, illetve megérteni a festményt, lehetőleg figurális legyen és lényeges volt az a történés és mondanivaló, amit a kép üzent számomra. Főleg azok az alkotásai fogtak meg, ahol különböző misztikus lények, túlvilági alakok, szuggesztív, erős tekintetű arcok és központi alakok szerepeltek. De természetesen zseniális csendéletei, tájképei és hommage-ai vannak, ezekről is írtam néhány darabot.

Hogy mik fogott meg bennük? Az egyszerű és – éppen emiatt – elementáris erejük, a több szálon futó cselekmény, és az a fajta tudatos befejezetlenség, amely minden Csáki-kép előtt állót továbbgondolásra késztet.

A kép mint múzsa elnevezésű, október 1-jén a MANK Galériában megtartott rendezvényen mennyire jött át a közönségnek a szándék, a kezdeményezésben rejlő érdekesség?

Zsille Gábor és Papp-Für János A kép mint múzsa című irodalmi beszélgetésen
a MANK Galériában. Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond

A könyv egyik különlegessége egyben segítség is lehet az olvasóknak. Egy alkotóhoz vagy alkotáshoz tartozik egy vers és egy szövegfelhő is. Ha felnyitjuk a könyvet, a címmel ellátott teljes szöveg minden esetben a jobb oldalon olvasható, a bal oldalon pedig csak néhány szó tömörödik szófelhővé. Ezt úgy szerkesztettük meg, mintha a teljes szöveg tintája még nedves lenne: kinyitás után néhány szó „áttapad” a bal oldalra. Ez tartalmilag és vizuálisan is pontosan illeszkedik a teljes szövegrészhez.  Ezt azért találtam ki így, mert igyekeztem egy részletgazdag, élménydús és alapos leírást, tulajdonképpen egy szemléltetést adni az általam látott alkotásról. Ez a jobb oldali, teljes címmel ellátott szöveg. A bal oldali szövegfelhőnek már egészen más az identitása és sokkal súlyosabb téttel játszik, hiszen azt próbálja ábrázolni, ami egy kiállításmegnyitó ajtajában történik az érkezés és a távozás pillanatában.

Szóval míg az egyik a részletek gazdagságáról szól, addig a másik arról a minimalizmusról, ami épphogy csak elég ahhoz, hogy felismerjük vagy ráismerjünk a művész kézjegyeire. A közönségnek szintén így próbáltam elmagyarázni, csakis az én szemszögemből.

Áfra János és Papp-Für János
Forrás: Magyar Napló

Tandori Dezső, Gyurkovics Tibor, Lanczkor Gábor és Áfra János is írt szövegeket képekről. Utánanézett, milyen hagyománya van ennek a magyar irodalomban?

Tandori, Lanczkor és Áfra műveit jól ismerem, Lanczkorral munkakapcsolatban is álltunk, Áfrával pedig évtizedes barátságban vagyunk és sokan tudják róla, hogy ő képzőművészként indult a pályán. A könyvben róla is született egy vers Szakadás címmel. Ezen kívül mindig kedveltem a képverseket, a vizuális költészetet, Kassáktól kezdve egészen Papp Tiborig.

A kortárs képzőművészet és irodalom befogadása sokaknak nehézséget okoz. A kettő együtt megkönnyítheti a befogadást?

Az én értelmezésemet biztosan megkönnyíti, de aki az én versemen keresztül akarja felfogni azt az alkotást, amelyről íródott, az azért tévút, mert akkor először is engem kell értelmeznie, nem pedig közvetlenül egy adott képet. De ha valaki arra kíváncsi, hogy én hogyan értelmezem, akkor mindenképpen megkönnyíti az olvasó dolgát, de az olvasóét, és nem az alkotás szemlélőjéét. Véleményem szerint azért és annyiban másak az ebben a kötetben szereplő versek, hogy nekem semmiképpen nem volt célom leírni, amit a kép ábrázol. Nem leírni, hanem megírni akartam ezeket az alkotásokat. Ez azért fontos, mert amit én látok az adott képen, az már nem az, ami az adott festőművészt motiválta. Nagy különbség van aközött, hogy miről beszél, vagy hogy hogyan beszél a festőművész. Ugyanez igaz a szépírás mechanizmusára is.

Én minden esetben azt próbáltam leírni, amiről beszél és nem azt, ahogyan.

Minden a festőművész inspirációjával kezdődik és az ő alkotásával fejeződik be. Az én alkotói folyamatom első szakasza az, ami a festőművész befejező szakasza, azaz maga az alkotás. Így válik a kész alkotásból egy írónak inspirációvá az előtte álló festmény.

Forrás: Facebook

A továbbiakban gondolkodik hasonló együttműködésben, a képzőművészet felé való kalandozásban?  

Mindig kedves volt számomra ez a műfaj, ezért bármikor érdekes ezzel foglalkozni. A legutóbbi Csáki-kiállítás számomra egy merőben új irányt is felvállalt a hatalmas és távoli terek kibontásával, amely egy nagyon izgalmas út. Ha a jövőben lenne lehetőségem újra ilyen munkákkal foglalkozni, akkor mindenképpen Csáki Róbert új és friss iránya lenne az inspirációm.