A rózsa útja

Az épület története önmagában is megtestesíti a vallások közti párbeszéd, a teljes nyitottság fogalmát. Az 1912-ben épült komplexumban a főiskola mellett kollégium, nyomda és lapkiadó is működött, később volt hadikórház, szakszervezeti székház, a nyilas uralom alatt zsidók vártak itt svéd vagy pápai menlevélre, majd menekült papokat, katonaszökevényeket rejtegettek a jezsuiták. Az ötvenes évektől a Rajk Kollégium diákjai, később a Színművészeti Főiskola operatőr hallgatói tanultak itt. 2003-ban kapta vissza a jezsuita rend, azóta ? a hely történetének szellemi karakterét őrizve ? a társadalmi párbeszéd otthona.

Izgalmas helyszín, kivételes pillanat, rend a rendetlenségben: a félkész kápolna valóban tökéletes képzőművészeti galériának bizonyult. Titokzatos, várakozással teli hely. A téma kiválasztása is telitalálat, hiszen László Dániel kiállítása vallásos élményt dolgoz fel, ha nem is közvetlenül a hit megéléséről szól. A Mariazelltől Csíksomlyóig húzódó európai Mária-zarándokút 1400 kilométeres szakaszát végigjárva, egy-egy állomást örökít meg vásznain. Üres falusi templomokon végigkúszó árnyékok, átszellemült barokk Mária-szobrok és az út pora, a falusi asszonyok összemosódó kontúrja a templomban felöltött szigorú fekete kendő alatt és az oltáriszentségek ragyogása súlyos tónusokban kíséri az út könnyed lebegését.

László nem először dolgozza fel a zarándoklás témáját: tavaly a Kogart Galéria mutatta be a nagy zarándokút, az El Camino végigjárása során készített festményeit, amelyeken hasonló eszközökkel élt: a magányos figura hosszan elnyúló árnyéka, a vándort kísérő magányos kutya, a templomajtók, a szentségek hétköznapi pillanatai azokban is, most is személyes élményt sejtetnek. Kerüli a centrális kompozíciót, a szubjektum középpontba állítását, helyette fölerősödik a táj szépsége, a színek sűrűbbé válnak, mint egy hagyományos tájképen, mindent átitat a keresés szellemisége, a várakozás, a lelki nyitottság. Caravaggio vad fény-árnyék kontrasztjai élednek újra ebben a csöndes, áhítatos közegben, a csíksomlyói, tarnaszentmártoni, máriapócsi templomok darabos vidéki szépségében. Az élményt csak az bontja meg kissé, hogy a vásznakon erősen érzékelhető: nem elsődleges benyomásokat őriznek, hanem László a helyszínen készített fotók nyomán festette őket, és nem minden esetben írja át elég határozottan a látványt a festészet nyelvére.