Ha valaki még nem járt Diszelen, nem tapasztalta meg azt a különleges atmoszférát, amivel a Látványtár beilleszkedett a faluba, ahogyan a malom terében együtt léteznek a kortárs művek és a helyi hagyomány használati tárgyai, neves és névtelen alkotók szépségesen megmunkált, átgondolt alkotásai egymásra találtak, bármilyen téma köré is rendezi őket Vörösváry leleménye, bármilyen hangsúllyal helyezi őket intenzív viszonyba - szóval aki nem ismeri a Látványtár élményét, az itt nehezen boldogul. Annyit lát a gyűjteményből, hogy egy szellemes, nyitott és izgalmas közeg mindent képes befogadni, ami az övéhez hasonló nyíltsággal viszonyul a kortárs művészethez. Nem stílusokat, korszakokat vagy neveket, nem a megszokott értékpreferenciákat, hanem a kultúra saját használatra értelmezett fogalmát, amibe bőven belefér a szépség mindenféle megnyilvánulása. Itt azonban nem derül ki, hogy Vörösváryék számára a művészet ugyanúgy jelentheti a gonddal hímzett falvédőt, mint a neoavantgárd emblematikus műveit. Mégis, a gyűjtemény kincsei egy nézőpontból, egy villanásra megnyílnak most, pedig csak egy mellékes szempont, a művészek lakóhelye diktálta a válogatást. De még ez a Látványtártól idegen szemszög is varázslatosan színes, sokoldalú élményt kínál a Rózsadomb alján.
