IMG_20240512_131255.jpg

Kerámiaművészek veszik birtokba Szentendre sétálóutcáját

A Szentendrei Keramikusok Egyesületének tagjai június 15–16-án a Dumtsa Kézműves Kirakodón kínálják egyedi alkotásaikat.

A Szentendrei Keramikusok Egyesületét 2006-ban alapították meg helyi művészek. A szakmai közösség az elmúlt szűk húsz évben kiállításokat rendezett Szentendrén a Művészetmalomban és a Barcsay Galériában, Leányfalun, Pécsett és Budapesten a Zikkurat Galériában, valamint aktívan részt vett a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztiváljain is. Az egyesület 2023-ban új tagokkal bővült, jelenleg 22 főből áll.

Az évek óta megrendezett vásár idén is húsvétkor debütált, és egészen október közepéig kínálja hétvégente művészek alkotásait a Szentendrére látogatóknak. A vásár elnevezése Dumtsa Jenő előtt tiszteleg: Szentendre első és máig legnagyobb hatású városvezetőjét 1872. április 9-én választották polgármesternek.

„Annyi ága, hagyománya, lehetősége van ennek a szakmának, hogy az ember sohasem mondhatja, hogy már kitanulta” – mondta el Gálffy Ildikó, aki az egyesület tagjaként szintén részt vesz a programon. – „Az alkotás folyamatában mindig fontosnak érzem, hogy a kezem alól kikerülő tárgy időtálló és reményeim szerint értékálló is legyen, amit az emberek megőriznek hosszú távon is – van, amit több évtizede vett tőlem a gazdája, és azóta is kedvenc használati tárgya. Azt gondolom, kicsit az eldobható kultúra ellentéte ez, mert a kerámia akár évszázadokat is túlélhet, ezért nagy felelősség is, mit adunk ki a kezeink közül” – tette hozzá a művész, akitől a kis színes csészéket, lámpásokat vásárolják a leglelkesebben az érdeklődők.

Ez is érdekelheti

Turisztikai látogatóközponttal bővül a szentendrei MűvészetMalom

A november elején induló projekt célja, hogy a városba egyénileg és csoportosan érkező turisták egy központi helyszínen kapjanak áttekintést Szentendre kulturális örökségéről, művészeti értékeiről és látnivalóiról.

Steven Balogh: Annyiszor megtört az élet, hogy nehéz volna elszállni magamtól

Balogh István Vilmos – ahogyan a nemzetközi művészeti szcéna ismeri, Steven Balogh – pályája a performansz, a konceptuális művészet és a body art felől indult. Az 1980-as évek közepén politikai menekültként hagyta el Magyarországot. Gyerekkori agyagozásról, a New York-i felemelkedésről, valamint arról beszélgettünk, miért jelent számára évtizedek múltán is egyfajta köldökzsinórt Szentendre.

Az 56 csepp vértől a Szabadságvágy villamosáig – Programajánló az ünnepi hosszú hétvégére

56 csepp vér a József Attila Színházban, Mario De Biasi 1956-os fotói Debrecenben, 1956 vidéki eseményei a szentendrei skanzenben, a Szabadságvágy villamosa a Deák Ferenc téren, 1956-os naplók a Józsefvárosi Múzeumban – további részletek és egyéb izgalmas tippek ünnepi programajánlónkban.

Mit mesél rólunk egy terített asztal?

Mit őriz meg egy terített asztal azokról, akik köré ültek? Családi történeteket, kulturális hagyományokat, ünnepeket, hétköznapi rítusokat és személyes emlékeket. Barabássy Orsolya Terített gondolatok című kiállítása október 16-án nyílik meg a szentendrei Karnevál Kávéház és Gasztrobárban.