Keresés
Petőfi Sándor szülőháza
Kiskőrös legféltettebb értéke, Magyarország első irodalmi emlékháza a Petőfi Sándor szülőháza, amely 1880 óta folyamatosan látogatható nemzeti zarándokhely.
Július 26-án történt
Gyémánt László 1935-ben ezen a napon született. A Kossuth-díjas festőművész, akinek rajzait már főiskolás korában Barcsay tanulmányaihoz hasonlították, az 1960-as évek elején fenegyereknek számított, aki nem illett a szocialista kultúrpolitikába. 1966-ban Bécsben lett volna kiállítása, megszerveztek egy találkozót számára Salvador Dalíval is, de nem kapott útlevelet. Két évvel később Aczél György személyesen tiltatta be a kiállítását az Eötvös-klubban. 1970-ben Londonba költözött, ahol politikai menedéket kért, 1973-ban Bécsbe települt, majd megkapta az osztrák állampolgárságot. Távollétében itthon két év négy hónap börtönbüntetésre ítélték.1982-ben hazatért, 1987-ben megalapította az Óbudai Festőiskolát. Nevezetesek híres dzsessz-, illetve rockzenészekről, színészekről és művésztársairól készített portréi.
Kossuth Emlékház
Monok község szívében, a történelmi hangulatot őrző Nagy-kút-parton áll Magyarország egyik legjelentősebb emlékhelye: Kossuth Lajos szülőháza.
Újra fürdőzhetővé tennék Róma folyóját
Öt éven belül az olasz főváros szeretné elérni, hogy úszni lehessen a Tevere folyóban – jelentette be csütörtökön Róma főpolgármestere.
Warren Buffett 2200 milliárd forintnyi összeget adományozott
A világ egyik legismertebb befektetője vagyonának mintegy 99,5 százalékát jótékony célokra szánja, eddig már 60 milliárd dollárt adományozott el.
Augusztus 23-án történt
„Hiteles élet nélkül hiteles művészet sem lehetséges. Mondhatnám úgy is: a nagy művész törekszik arra, hogy halhatatlansága ne gúnyolhassa ki halandóságát” – fogalmazta az 1991. augusztus 23-án elhunyt Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító, Nemes Nagy Ágnes, aki költői munkássága mellett a magyar esszéirodalom kimagasló művelője is volt.
Hova menjünk tűzijáték előtt és után?
Heti ajánlónkban többek között képzőművészeti és ipartörténeti kiállítás, könnyűzenei koncertek, a Mesterségek Ünnepe, valamint számos Szent István-napi program szerepel.
Övbirkózók és táltosok találkoznak Bugacon
Augusztusban rendezik az Ősök Napját Bugacon, ahol jurtatábor, hagyományőrző és sportesemények, tudományos kiállítás, előadás és koncertek is várják a közönséget.
Megérkezett az előzetes Deák Kristóf új filmjéhez
Megjelent Deák Kristóf Oscar-díjas rendező új, független nagyjátékfilmjének első hivatalos előzetese. Az Egykutya októberben debütál a hazai mozikban.
Elhunyt Graham Greene kanadai színész
Graham Greene, a Farkasokkal táncoló Oscar-jelölt őslakos származású kanadai sztárja hosszú betegség után hétfőn elhunyt az Ontario állambeli Stratfordban.
Ai Weiwei Ukrajnáról forgat filmet
Ukrajnáról tervez filmet forgatni Ai Weiwei világhírű kínai ellenzéki művész, aki ezzel kapcsolatos terveiről a Berliner Zeitungnak számolt be pénteken.
Borzalmas kínokat éltünk át Dante poklában
Minden rendezőnek van egy Megalopolisza: Julian Schnabelnek ez a film az In the Hand of Dante, amely Oscar Isaac, John Malkovich, Al Pacino és Martin Scorsese dacára Velence legpocsékabbja volt.
Elhunyt Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész
Meghalt Kiss Gy. Csaba Széchenyi-díjas irodalomtörténész, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) egyik alapító tagja – tette közzé hivatalos oldalán Lezsák Sándor.
Pascal számológépe ma is működik, novemberben licitálni is lehet rá
Elárverezik a Blaise Pascal francia matematikus, fizikus, vallásfilozófus (1623–1662) által 1642-ben felfedezett első mechanikus számológép (pascaline) kilenc létező példányának egyikét.
Vizsolyi Biblia (Károli Biblia)
A Vizsolyi Biblia, az első teljes magyar nyelvű bibliafordítás, nemcsak vallási, hanem irodalmi és nyelvi szempontból is kiemelkedő jelentőségű, és Vizsolyban tekinthető meg.
Sarló, kaláka, áldás és varázslat
Péter-Pálkor kezdődött, vagy Sarlós Boldogasszony napján. Sarlóval, kaszával, kalákában. Van olyan vidék, ahol a kaszálókaláka ma is eleven hagyomány. Aratási népszokások és hiedelmek.
Szobrot kapott Jerevánban Charles Aznavour
Ünnepélyes keretek között pénteken leplezték le Jerevánban a róla elnevezett téren Charles Aznavour örmény származású francia sanzonénekes szobrát - jelentette az Armenpress örmény állami hírügynökség.
Melyik lesz Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026?
Hétfőtől lehet pályázni a Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026 címre, amelyet egy magyarországi és egy külhoni település viselhet majd 2026. január 1. és december 31. között.
Guinness-rekorder Richter lett az idei év Karádi-díjasa
Richter Angelina kapta idén a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által alapított Karádi Béla Arany Emléklánc Díjat, amellyel az év kiemelkedő magyar artistaművészét tüntetik ki minden évben.
Elcsendesedős koncertet ad az Anna and the Barbies duó Szigligeten
Idén nyáron is inspiráló kulturális programokkal várja az érdeklődőket a Szigligeti Alkotóház. Augusztus 7-én 20.00 órától az Anna and the Barbies duó ad koncertet.