Keresés
Az ötvenéves Gyergyószárhegyi Művésztelep alkotóinak műveiből nyílik kiállítás a Műcsarnokban
Ötvenéves az Erdély szívében található Magyar Örökség díjas, nemzetközileg is magasan jegyzett Gyergyószárhegyi Művésztelep. A művészeti szcéna az ötvenéves jubileumot kiállítássorozattal ünnepli, melynek – Gyergyószárhegy és Csíkszereda után – a március 7-én a Műcsarnokban nyíló Szárhegy 50 – Kortárs anzix című tárlat lesz a megkoronázása.
Az Ördöglovas nem ismert sem veszélyt, sem lehetetlent
„Akinek tanulni kell a lovaglást, az soha nem fogja megtanulni” – állította a legenda szerint a kétszázhúsz éve, 1805. május 23-án született Sándor Móric. Az Ördöglovasnak is nevezett gróf Monarchia-szerte híres volt lovasbravúrjairól, és Széchenyi István mellett ő is sokat tett a magyarországi lóversenyzés megteremtéséért.
Február 22-én történt
Ezen a napon ünnepeljük a magyar korcsolyázás napját 2019 óta, annak emlékére, hogy 2018-ban e napon nyerte meg Magyarország első téli olimpiai bajnoki címét a Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor összeállítású férfi rövidpályás gyorskorcsolya váltó a dél-koreai Phjongcshangban.
Jókai mesés vagyonáról is vaskos regényeket lehetne írni
Mikszáth szerint Jókai annyi váltót írt alá, hogy „csak az nem iratott vele, aki nem akart”. De mégis mennyi pénzt keresett az írófejedelem?
Csillagles és fegyversimogatás is lesz Esztergomban a Múzeumok Éjszakáján
Esztergomban az MNMKK három tagintézményében – az MNMKK MNM Esztergomi Vármúzeumban, az MNMKK MNM Balassa Bálint Múzeumban és a MNMKK MNM Babits Mihály Emlékházban – várják színes programok az érdeklődőket június 21-én, a Múzeumok Éjszakáján.
A Fekete pont színésznője egyetemi vizsgafilmben is látható
Száznál több nevezés érkezett az idei ELTE Szemlére, ezekből közel hetvenet a közönség is láthat majd április 29. és május 2. között a Stúdió K-ban. A programban szereplő filmek közül vannak, amik az elmúlt időszakban nagy sikereket arattak a Friss Húson és a Filmszemlén is, de érdemes lesz odafigyelni az első Moha- (ELTE Mozgókép Hallgatók) diplomafilmekre is.
Százhatvan éves a Színház- és Filmművészeti Egyetem
Idén ünnepli fennállásának 160. évfordulóját a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE). Az egyetem a jubileum alkalmából február 26-án ünnepi gálaműsort rendezett az Uránia Nemzeti Filmszínházban, amelyen a magyar kulturális élet kiválóságai, az egyetem jelenlegi és egykori növendékei együtt tisztelegtek az intézmény gazdag öröksége és kimagasló művészeti hagyományai előtt.
Április 1-jén történt
1927-ben ezen a napon született Puskás Ferenc, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett, olimpiai arany- és világbajnoki ezüstérmes magyar labdarúgó, az Aranycsapat csapatkapitánya, becenevén Puskás Öcsi. Puskás a FIFA-listán a világ valaha volt legjobbjai között szerepel, 2016-ban a goal.com internetes szakportál Legendák világbajnoksága elnevezésű szavazásán a valaha volt legjobb labdarúgónak választották.
Sci-fi és jövőkutatás: hogyan képzelte el Jókai a jövőt?
A jövő század regényéről, Jókai látnoki képességeiről, a technika fejlődéséről, sci-firől és az emberiség lehetséges jövőjéről kérdeztük Veres Miklós muzeológust és Galántai Zoltán jövőkutatót, sci-fi-írót.
Március 21-én történt
1887-ben ezen a napon született a magyar avantgárd atyja, Kassák Lajos, aki autodidakta módon sajátította el a versírást és a festészetet is. A művészetről úgy gondolta, az része a társadalomnak, nem kifejezője, ezért önálló tevékenységként kell megállnia a helyét a világban, nem pedig tükörként szolgálnia.
A könyvek fővárosává változik Kolozsvár
A 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétnek június 26-a és 29-e között a Bánffy-palota udvara ad otthont . A Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) és a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNMKK) idén is színes programmal csatlakozik az irodalmi ünnephez: izgalmas beszélgetésekkel és kiállítással gazdagítja a kínálatot.
Május 10-én történt
„A szavakat sem elég megőrizni, a vetőmagra is kell mindig gondolni. Bizonyára ezért próbálok verseket írni. Szavakat csíráztatni” – fogalmazza a költészetről és az irodalomról az 1929-ben ezen a napon született Kányádi Sándor, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Prima Primissima díjas romániai magyar költő, író.
Megalapították az Esterházy Irodalmi Díjat, kihirdették az első jelölteket
Esterházy Irodalmi Díjat hozott létre a kortárs magyar irodalom nagyobb társadalmi megbecsülése érdekében az Esterházy Magyarország Alapítvány. Az elismerést, valamint annak idei hét jelöltjét hétfőn, Esterházy Péter születésének 75. évfordulóján mutatták be a szervezők.
New Yorkban is bemutatják a Frenák Pálról készült dokumentumfilmet
A New York-i 53. Dance on Camera Festivalon is látható lesz a Who Cares About Pal Frenak című amerikai–magyar dokumentumfilm, amely a nemzetközileg elismert, francia–magyar kortárstánc-koreográfus, Frenák Pál rendkívüli életét mutatja be, emellett az alkotás mechanizmusának egyetemes metaforájaként is szolgál.
Öt új sorsfordító történet a NÖRI sorozatában
A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) bemutatta a Sorsfordító(k) című animációs sorozatának öt új epizódját. A budapesti Corvin moziban megtartott vetítésen a szakmai közönség mellett több mint kétszáz diák vett részt, akik a bemutató után szakértői beszélgetést is meghallgathattak az animációkból megismert történelmi személyiségek életéről, hőstetteiről, valamint a korszakról, amelyben éltek.
Átadják a Dömötör-díjakat Szegeden
Május végén immár huszonötödik alkalommal adják át a Dömötör-díjakat, a szegedi színházi szakma elismeréseit – közölte Sztáry Erika, az elismerést gondozó kuratórium elnöke szerdán az MTI-vel.
Odamondós szöveggel jött ki Paulina új dala
A Diazzal közösen szerzett Összes nőhöz klip is készült. A dal – sok régi kedvenccel és újdonsággal együtt – elhangzik majd Paulina május 9-i koncertjén a Kobuciban. Klippremier.
Az élelmet kereső állatok ugyanazt csinálják, mint az atomok a részecskegyorsítóban
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) fizikusai legújabb tanulmányukban bebizonyították, hogy a nagyenergiás atommagütközésekben keletkező részecskék mozgása is leírható úgynevezett Lévy-sétaként.
Ritka együttállást pillanthatunk meg az égen a hétvégén
Január 17. és 19. között napnyugta után a Vénusz – ismertebb nevén az Esthajnalcsillag – szabad szemmel is jól látható együttállásba kerül majd a gyűrűs Szaturnusszal – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
Magyarul írni és magyarul gondolkodni nem magánügy
Csoóri Sándor születésének 95. évfordulóját ünnepelték a Petőfi Irodalmi Múzeumban.