Keresés
A Liliom premierjére készül a Nemzeti Színház
Molnár Ferenc klasszikusát, a Liliomot március 21-én mutatja be a Nemzeti Színház. A művet Fejes Szabolcs, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves rendező szakos hallgatója viszi színre a Gobbi Hilda Színpadon, a címszerepet Bordás Roland alakítja.
César-díj: Tarolt a Jacques Audiard redezte Emilia Pérez
Tarolt az Emilia Pérez a francia filmakadémia által odaítélt César-díjak kiosztóján: a Jacques Audiard rendezésében készült spanyol nyelvű zenés filmet hét kategóriában díjazták péntek este.
Ezen a kiállításon fellázad a női test
Csengey Enikő festőművész A woman’s body is not a human’s body című kiállítása a női torzók ábrázolásán keresztül fogalmaz meg kritikát társadalmunkról, amely egyfelől tárgyiasítja a női testet, másrészt voyeurisztikus lelkesedéssel folyamatosan rajta tartja a szemét.
A VéNégyen a színházjegyhez ingyenkoncert is jár
A koncertszínháztól a kortárs táncon át a vizuális színházig széles és izgalmas a július 2. és 5. között megrendezendő VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó kínálata. A színházjeggyel ingyenesen látogathatók az esti koncertek és az utcaszínházi produkciók.
A lényeg, hogy a végén briliáns legyen
Május 10-én a PesText fesztivál zárónapján különleges irodalmi eseménynek lehettek tanúi az érdeklődők: személyesen mutatkozott be a hazai közönség előtt Clare Leslie Hall.
Ötvenévesen zúz a VHK a Budapest Parkban
Fél évszázaddal a megalakulása után ad jubileumi koncertet a mágikus népzenének vagy sámánpunknak is nevezett műfajt kitaláló ikonikus zenekar, a Vágtázó Halottkémek (VHK) május 9-én a Budapest Parkban.
Snétberger Ferenc: A tehetség nagy adomány, de veszélyes is lehet
Elismerő oklevelet adott át Snétberger Ferenc Kossuth-díjas gitárművésznek alkotó- és tehetséggondozó munkájáért Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke. Az esemény után gálaműsorral ünnepelték meg a Himnusz születésnapját a Pesti Vigadóban.
Végzetes lehet a kéretlen segítség a madárfiókákra
A földön talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre – hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Ez a repülőgép lehet a Concorde utódja
Első ízben lépte át a hanghatárt egy amerikai fejlesztésű utasszállító prototípusa az egyesült államokbeli Mojave-sivatagban végrehajtott kísérleti repülés során – közölte a Boom Supersonic, amely a Concorde első utódjának a gyártására készül.
Az Edda Művek és a Lóci Játszik is fellép a 11. Duna Napokon
Színes programkínálattal, kiállítással, kézművesvásárral és kiadós koncertprogrammal kezdődött el május 30-án a 11. Duna Napok az erdélyi Torockón. A közmédia legnagyobb külhoni magyar településen zajló, a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott rendezvénye a Kárpát-medencei magyarság összetartozását hivatott bemutatni.
A szovjet kényszermunkatáborokba elhurcoltakról nyílik kiállítás Hódmezővásárhelyen
Szembesítés címmel nyílik a szovjet kényszermunkatáborokba elhurcoltakról kiállítás kedden Hódmezővásárhelyen az Emlékpontban – tájékoztatta a közgyűjtemény hétfőn az MTI-t.
A magyar irodalom hazajár a lipcsei könyvvásárra
Frankfurt után a lipcsei a második legjelentősebb német könyvvásár, amelyet idén március 27–30. között rendeznek meg. A nemzetközi könyvpiacon jelentős szerepet betöltő rendezvényen a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) szervezésében Földényi F. László, Kiss Noémi, Kormányos Ákos és Végel László német nyelven megjelent köteteit mutatják be a közönségnek.
A relativitáselmélet megalkotója szerint a világmindenség kiszámítható
Hetven éve, 1955. április 18-án halt meg Albert Einstein, a relativitáselmélet és a modern fizikai világkép megalkotója, minden idők egyik legzseniálisabb természettudósa. Egyike volt azoknak a tudósoknak, akik sürgették az amerikai atomfegyver-kutatás megkezdését, majd a hirosimai atombomba ledobása után csatlakozott azokhoz, akik meg akarták akadályozni a fegyver alkalmazását.
Ezt a fuvolaversenyt a mellőzött nimfáknak ajánlják
Christian Mason nagyszabású, új fuvolaversenye a mitológiai nimfa, Thaleia és ikergyermekeinek történetén keresztül a női termékenység elemi minőségeit igyekszik megragadni. Mason zenéje a fuvolarepertoár hagyományainak tágítására törekszik, teret adva egy, a történelem során sokszor háttérbe szorított női alak kifejezőerejének.
A Kék Pelikan lett a legjobb Stuttgartban
Elbűvölték és cinkostársukká tették a stuttgarti fesztivál zsűrijét Csáki László Kék Pelikanjának főhősei. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült alkotás elnyerte a legjobb mozifilm díját Németország első számú animációs fesztiválján.
Kentaur: A legjobb múzsa a sikertelen produkció
Régi-új festményekkel, pop-up kiállítótérben ünnepli hatvanadik születésnapját Kentaur, a magyar alkotóművészek, jelmeztervezők fenegyereke, a nyolcvanas évek ismert rockzenésze.
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes beveszi a Skanzent
Egyedülálló fotókiállítás, a Kárpát-medence legszebb táncai, viseletbemutató és táncház a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosaival. Április 5-én a szentendrei Skanzen Erdély épületegyüttesében vendégeskedik az ország legnagyobb létszámú hivatásos táncegyüttese.
A Netflix Nagykutyája is jön a Szigetre
A Sziget zenei sokszínűségét tükrözi a legfrissebben bejelentett zenekarok és előadók sora, benne mintegy negyven név.
A veszprémi Kabócáknak nem gyerekjáték a báb
A Kabóca Bábszínház 2025 februárjában első alkalommal, Tradíció és innováció alcímmel rendezi meg a Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztivált.
Darabokra szedik a természetet a kézműves-iparművészek
A Kozma Lajos kézműves-iparművészeti ösztöndíj 1987-ben jött létre azzal a céllal, hogy segítse a 35 év alatti, önálló művészi tevékenységet folytató, tehetséges kézműves-iparművészek pályakezdését, alkotómunkáját és művészi fejlődését.