Keresés
Meghalt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász
103 éves korában csütörtökön hajnalban elhunyt Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, Magyarország legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója.
Új pályázatokat hirdettek meg az összetartozás napja alkalmából
Mintegy 7,5 milliárd forintos keretösszeggel hirdetett meg négy pályázatot a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) június 4-én, a nemzeti összetartozás napja alkalmából – jelentette be Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter szerdán Budapesten.
Meghalt Voigt Vilmos néprajztudós
2025. június 8-án, életének 86. évében elhunyt Voigt Vilmos, az ELTE BTK professor emeritusa, a Folklore Tanszék majd a Néprajzi Intézet vezetője.
A Hunyadi tv-sorozat márciusra érkezik Cannes-ból a TV2-re
A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült tízrészes alkotás, amely korábban sikerrel debütált a cannes-i televíziós fesztiválon, március 8-án Magyarországon is elérhetővé válik.
Március 8-án történt
„Kénytelen vagyok a szerencse kegyeltjének mondani magam. A pályám bizonyos pontjain olyan csodálatos együttállások jöttek létre, amelyekért nagyon hálás vagyok a Fennvalónak és természetesen a családomnak, a környezetemnek, a baráti körömnek, a tanítványaimnak is” – fogalmazott korábban lapunknak Selmeczi György, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett zeneszerző, zongoraművész, karmester, aki ma ünnepli hetvenharmadik születésnapját.
Elhunyt Miske László Jászai Mari-díjas színművész
Elhunyt Miske László, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze – közölte a színház. Miske idén szeptemberben töltötte volna be kilencvenedik életévét.
December 29-én történt
Ma ünnepli születésnapját Jude Law BAFTA-díjas angol színész, producer, aki néhány héttel ezelőtt kapta meg a Hollywoodi hírességek sétányán a nevét viselő csillagot.
Szabó István előtt tisztelegnek a cannes-i filmfesztiválon
Világsikerű Szabó István-film gazdagítja a májusi cannes-i fesztivál hivatalos válogatását. A napfény íze című, 1999-ben bemutatott, háromszoros európai filmdíjas alkotást meghívták a felújított mozifilmek javát felvonultató Cannes Classics programba. A cannes-i premieren személyesen vesz részt Szabó István és Robert Lantos producer.
Koncz Gábor Kossuth-nagydíjat kapott
Az idei Kossuth-nagydíjat Koncz Gábor színművész vehette át az Országház kupolacsarnokában március 14-én. Kossuth-díjjal ismerték el többek között Mikulás Ferenc animációs producert, Lajos Tamás operatőrt és producert, Balogh Kálmán cimbalomművészt, Döbrentei Kornél írót és Müller Péter Sziámi előadóművészt is.
Átadták a Cziffra Fesztivál Életmű- és Tehetség díjait
A vasárnapi gálakoncerten a Zeneakadémia Nagytermében átadták a Cziffra Fesztivál Életmű- és Tehetség díjait, amelyek Áder János volt köztársasági elnök támogatásával valósulnak meg. A két díjkategóriában öt művészt ismertek el, majd az estét Inspirációk címmel Vagyim Repin hegedűművész és Balázs János zongoraművész hangversenye követte.
Lehár és Puccini dallamai a sanghaji Európa-napon
Horti Lilla drámai szoprán és Szappanos Péter tenor adott közös koncertet péntek este az Európai Unió és Kína közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének ötvenedik évfordulója, valamint az Európa-nap alkalmából a sanghaji belga főkonzulátus kertjében rendezett ünnepi esten.
Miller Lajos és Kecskés D. Balázs kapta idén a Bartók–Pásztory-díjat
A kuratórium 2025-ben Miller Lajos operaénekesnek és Kecskés D. Balázs zeneszerzőnek ítélte a Bartók–Pásztory-díjat, az átadóünnepséget a hagyománynak megfelelően március 25-én tartották a Zeneakadémián.
Átadták a Bartók Rádió Zenei Díjakat
Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak, tizenegy kategóriában. A május 14-én a Budapest Music Centerben rendezett telt házas Bartók Rádió Zenei Díjátadón a kitüntetések között két külön jazzelismerést is kiosztottak, a Babos jazzelőadói és a Vukán György jazzalkotói díjat.
Január 15-én történt
1759-ben ezen a napon nyílt meg a világ első nyilvános nemzeti múzeuma, a British Museum Londonban, a bloomsburyi Montague House-ban, a mai múzeumépület helyén. A British Museum ma a világ legnagyobb, az emberi történelemmel és kultúrával foglalkozó múzeumainak egyike, gyűjteményei a kezdetektől a jelenkorig mutatják be az emberiség kultúrájának történetét.
Móser Zoltán a szekszárdi múzeumnak ajándékozza csendre vágyó képeit
Móser Zoltán Balogh Rudolf-díjas fotóművész „páros és páratlan” képeiből nyílik kiállítás kedden a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeumban, a művész a megnyitón az intézménynek adományozza több ezer darab színes negatív és diafelvételét.
Alter és világzene, metál, pop és rengeteg bodza a zsámbéki fesztiválon
Zsámbékon már nyolc éve hagyomány, hogy a bodzavirágzás idején a város festői szépségű, történelmi közparkja, a Zárdakert, koncertekkel és színes családi programokkal várja a látogatókat. A 8. Sambucus – Zsámbéki Bodzafesztivál idén is ingyen kínál számos élményt mindazoknak, akik ott szeretnének elmerülni a zene, a természet és a közösségi élmények találkozásában.
A határon túlra is eljut a Déryné Program
A Déryné Program az újonnan induló Határtalan Program keretében Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján és Vajdaságban is elérhető lesz. A program lebonyolítója a Déryné Közhasznú Nonprofit Kft., stratégiai partnere a Rákóczi Szövetség.
Jókai 200 kulturális évad indul Jókai Mór kétszázadik születésnapján
A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) Jókai Mór születésének bicentenáriumán, február 18-án egész éves programsorozatot indít.
Egy hét alatt 131 produkció pályázott a Határtalan Program felhívásra
A Déryné Program Határtalan Programjába egy hét alatt 131 produkció jelezte részvételi szándékát. A Kárpát-medence magyarlakta területein megvalósuló előadó-művészeti események támogatására kiírt pályázatra június 1-jéig várják a jelentkezőket.
Ma van a Jókai-bableves napja
A Jókai-bableves napját ünneplik ma országszerte és a határokon túl a Kulturális és Innovációs Minisztérium kulturális intézményei.