Keresés
Meghirdette a Zeneakadémia az idei Bartók Világversenyt
A több mint 51 ezer euró (20 millió forint) összdíjazású, ezúttal zongoristáknak rendezendő megmérettetésre a jelentkezés március 3-án indul, a repertoár Bartók zongoraműveit állítja fókuszba.
Június 27-én történt
Június 27-én ünnepli negyvenedik születésnapját Petrik Andrea színésznő, aki hatodikos korában, a Sztárcsinálók című musical láttán döntött úgy, hogy színész szeretne lenni. A vajdasági származású művészt többek között a Radnóti Miklós Színház, a Pesti Színház és a Gyulai Várszínház előadásaiban, illetve a Kincsem, az Utóélet és a Pesti balhé című filmekben láthatta a közönség.
Április 9-én történt
Ma ünnepli hatvankilencedik születésnapját Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, aki pályafutása során többek között a Vígszínház, a Katona József Színház, a Művész Színház és a Nemzeti Színház tagja volt, jelenleg a székesfehérvári Vörösmarty Színház művésze. Mindemellett olyan emlékezetes filmekben is láthattuk, mint a Roncsfilm, az Üvegtigris, a Csapd le, csacsi! vagy az Egy bolond százat csinál.
A történelem lánya a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Az amerikai Harvard University professzora, Susan Rubin Suleiman A történelem lánya című kötetét mutatják be május 19-én az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeumban. A könyv szerzőjével és a fordítójával, Szűcs Anna Emília költővel Horváth Csaba irodalomtörténész, kritikus beszélget.
Szobrot kap a Kolozsvár arculatát meghatározó építész
Szobrot állítanak Pákei Lajosnak, Kolozsvár egykori főépítészének az önkormányzat RMDSZ-frakciójának kezdeményezésére.
Tom Jones és Billy Idol is koncertezik idén Budapesten
Tom Jones az MVM Dome-ban, Billy Idol a Budapest Parkban lép fel.
A Hungarosaurusszal kalandozhatunk a Biodómban
A dinoszauruszok korát mutatja be a Fővárosi Állat- és Növénykert Biodómjában nyíló új kiállítás, amely február közepétől március végéig látogatható.
Május 12-én történt
1907-ben ezen a napon született Katharine Hepburn amerikai színésznő, a legtöbb Oscar-díjjal kitüntetett színművész. Tizenkét alkalommal jelölték a rangos elismerésre, ebből négyszer meg is nyerte az aranyszobrocskát. Az Oscar-díjakat a Morning Glory, Az aranytó, Az oroszlán télen és a Találd ki, ki jön vacsorára! című filmek főszerepéért kapta.
A Szépművészetiből Hajdúszoboszlóra viszik a Munkácsy-képeket
A Szépművészeti Múzeum nagyszabású, több százezres nézőszámot produkáló Munkácsy – Egy világsiker története című tárlatáról több alkotást Hajdúszoboszlóra visznek.
Az Operettszínház Hófehérkéje egy musical, amelyben nem énekelnek
A Budapesti Operettszínház idei évadának egyik legjobban várt előadása Kocsák Tibor és ifj. Harangozó Gyula Hófehérke című táncjátéka. A nagy ívű és látványos produkciót április 11-én, pénteken 19 órától mutatják be.
Székelyudvarhelyre értek a múlt század negyvenes éveiben készült erdélyi fotók
Január 29-én 18 órakor nyílik a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum vándorkiállítása a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban. Az első alkalommal Sepsiszentgyörgyön bemutatott Képekbe zárt haza című kiállítás Weinstock Ernő Észak-Erdélyben 1940–1944 között készült fényképeit mutatja be.
Ötvenkét országból neveztek a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválra
Ötvenkét országból mintegy háromszáz alkotást neveztek az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező nemzetközi filmfesztiválra, melyet május 27–31-ig rendeznek meg a szegedi Belvárosi Moziban.
Keller András: Szeretet és szolidaritás nélkül nem lesz emberi társadalom
Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025–26-os évada.
Május 15-én történt
Ma ünnepli 72. születésnapját Mike Oldfield Grammy-díjas angol zeneszerző, multiinstrumentalista. A hazánkban is közkedvelt művész már 14 évesen folkduót alapított Sally nővérével, de a világsikert első szólóalbuma, a Tubular Bells hozta el számára 1973-ban, melyen több mint húsz hangszeren játszott. Azóta számtalan újabb albumot készített, többek között a Five Miles Out, az Ommadawn, az Amarok, a Heaven’s Open, a Crises és a The Songs of Distant Earth című lemezek fűződnek a nevéhez.
Fedák Sári nevét az operettrajongók és az ultizók is gyakran emlegetik
Hetven éve, 1955. május 5-én hunyt el Fedák Sári, a múlt század egyik legnagyobb operettszínésznője. A hat nyelven beszélő primadonna igazi díva volt a színpadon, mindenkit megbotránkoztatott, mégis imádták, ruháit pedig leutánozták.
A kis Valentinótól A rossz árnyékig – Jeles András 80
Március 27-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját Jeles András Kossuth-díjas film- és színházi rendező, a Monteverdi Birkózókör elnevezésű független színtársulat alapítója, A kis Valentino, az Angyali üdvözlet, a Senkiföldje, A rossz árnyék és az Álombrigád című filmek alkotója.
Kiállítják Szentendrén az idei Barcsay-díjasok munkáit
Minden eddiginél többen pályáztak tavaly a Barcsay-díjra: a kilencven alkotó közül 2024-ben Dávid Zita és Vető Orsolya Lia festőművészek, valamint Kovács Zoltán szobrászművész érdemelte ki a rangos elismerést. A díjazottak alkotásait bemutató tárlat január 30-án nyílik Szentendrén a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány együttműködésében.
Szex, szerelem és hatalom a 17. KAFF-on
Az idén 40. születésnapját ünneplő, május 27-étől június 1-jéig tartó rendezvényen a tíz egész estés versenyfilmen túl további hat egész estés animáció szerepel a több mint 300 filmes kínálatban. A 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díszvendége idén a Nordic Animation. A KAFF minden programja ingyenes.
Március 27-én történt
2022-ben ezen a napon tartották a 94. Oscar-gálát a hollywoodi Dolby Színházban, ahol Denis Villeneuve Dűne című sci-fije hat Oscar-szobrot nyert, többek között a legjobb produkciós tervezés Oscar-díját is megkapta. Ez utóbbit Sipos Zsuzsanna, az alkotás díszletberendezője nyerte Patrice Vermette látványtervezővel együtt. Sipos Zsuzsanna a díj átvételekor magyarul is megköszönte az amerikai filmakadémia elismerését.
A Kobuci magába szívja a Kárpát-medencei népzenét
Ezen a nyáron nyolc estén át tizennégy zenekar várja a népzene és a néptánc szerelmeseit Óbudán, ahol moldvai, gyimesi és erdélyi dallamok, ritmusok és harmóniák töltik meg a Kobuci udvarát.