Keresés
Száz csúcskoncertet ígér Gombaszög
Július 15. és 20. között újra megtelik hangokkal a gombaszögi völgy. A Gombaszögi Nyári Tábor hét színpadán közel száz koncert, valamint 35 programhelyszínen mintegy 600 program várja a fesztiválozókat.
Ezüstérmes lett a magyar gimnazista az amerikai tudományos világversenyen
Ezüstérmet szerzett Vida Ákos, a budapesti Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium tanulója az Ohióban rendezett ifjúsági tudományos versenyek világbajnokságán – közölte a Magyar Innovációs Szövetség.
Kupihár Rebeka lett a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj idei győztese
Kupihár Rebeka költő lett a tizenkettedik alkalommal átadott Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj idei győztese.
Indul a Virtuózok tizedik évadának nemzetközi fordulója
Öt ország húsz versenyzője lép színpadra a Virtuózok jubileumi évadának nemzetközi elődöntőjében. Magyarországot négy tehetséges fiatal zenész képviseli. A május 16-ai adásban Csákvári Bence és Kelemen Gáspár Ausztria, Montenegró, Szlovákia és Szlovénia klasszikus zenei kiválóságaival együtt mutatkozik be a hírességekből álló zsűri előtt.
Saját slágerlistával jelentkezik a brit uralkodó
Kedvenc zeneműveiből összeállított saját nyilvános slágerlistával jelentkezik jövő héten a brit uralkodó.
A magyar tengerészet története a Természettudományi Múzeumban
A magyar tengerészet történetét bemutató időszaki tárlat nyílt a Magyar Természettudományi Múzeumban (MTM) pénteken.
Tíz év után Gödöllőről Veszprémbe költözik a nemzetközi természetfilm-fesztivál
Nevében és tartalmában is megújul a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Filmfesztivál, amelyet Planet Lens néven Veszprémben rendeznek meg májusban – mondta el Áder János volt köztársasági elnök, a szervező Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke.
A Kárpát-medence népi kézműves kultúrája kiapadhatatlan
A név kötelez, mondhatnánk Porkoláb-Varró Sárára vonatkozóan, aki gyerekként szeretett bele a szövésbe, és a varrás is a szenvedélyévé vált.
Transztánc, pizzica és állatmaszkos jazzmenetelés
Április 10–12. között, a Bartók Tavasz keretében érkezik a város egyik legdiverzebb fesztiválja, a Budapest Ritmo tizedik, ünnepi kiadása.
Tanítványaival lép fel Miklósa Erika az Eiffel Műhelyházban
A Traviata, a Gianni Schicchi és a Rigoletto, valamint francia romantikus operák slágereiből válogat Miklósa Erika a Príma Donnák +1 Hős zongorás áriaestjein május 23-án és 24-én az Eiffel Műhelyházban. A Szent István-érdemrenddel kitüntetett Kossuth- és Liszt-díjas koloratúrszoprán két növendékével, András Gábor-Róbert tenorral és Subedi Anna koloratúrszopránnal lép színpadra, zongorán közreműködik Harazdy Miklós.
Egymilliárd forintból építenék újjá a Mátyás kori várkastélyt
Nagyjából másfél évtized alatt, több mint egymilliárd forint tervezett költséggel építenék újjá Nagykanizsa határában az egykori Botszentgyörgy várát Magyarország egyetlen teljesen feltárt Mátyás kori várkastélyának romjain.
Varga-Járó Sára: Érzem, hogy szerencsecsillag ragyog felettem
„Olyan nincs, hogy Sára valamire azt mondja, hogy jó lett.” Ez a mondat Orosz Dénes rendezőtől hangzott el a Demjén-film forgatásán, amelyben a színésznő életében először táncolhatott és énekelhetett kamerák előtt.
Februárban indul a Budapest Central European Fashion Week
Magyarország mellett további hat ország közel félszáz feltörekvő és már ismert divattervezőjének őszi-téli kollekcióját vonultatja fel a 15. Budapest Central European Fashion Week (BCEFW) 2025. február 10. és 16. között. A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) a jubileum alkalmából minden eddiginél több nemzetközi szervezettel működött együtt, hogy Közép-Európa kortárs divatipari gazdagságát egy platformon mutassa be a divatipari szakemberek, forgalmazók, újságírók és a nagyközönség előtt.
Dokumentumfilm készült a Nobel-díjas magyar fizikusról
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus példaértékű életútját mutatja be Az elektronok nyomában című dokumentumfilm, amelyet december 30-án a Duna csatornán láthatnak először a nézők.
A néptánc nem csupán művészet, hanem életforma is
A Junior Prima díjas Kupec Zsófia szerint a hagyomány nem múzeumi tárgy, hanem élő, alakuló közösségi tudás, és felnőttként is elkezdhetünk néptáncolni.
Csak remélni lehet, hogy nem olvasztották be a múzeumból ellopott aranykincseket
Az illetékes holland ügyészség reményét fejezte ki, hogy az asseni Drents Múzeumból január végén ellopott páratlan dák műkincseket nem olvasztották be, azok még érintetlenül a negyedik, továbbra is szökésben lévő gyanúsított birtokában vannak – tájékoztatott a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
Mutáns kaktuszokkal tisztelegnek az elhunyt botanikus előtt
A Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete május 30. és június 1. között rendezi meg a Tavaszi Országos Kaktuszkiállítását és Vásárát az ELTE Füvészkertben. Emellett emlékkiállítással tisztelegnek a nemrég elhunyt dr. Nemes Lajos, a debreceni Botanikus Kert volt igazgatója, elismert kaktuszszakértő, számos szakkönyv írója előtt.
Agnes Denes-időkapszulát helyeztek el a Városligetben
A magyar származású, Amerikában élő Agnes Denes művészetét bemutató, vasárnapig a Szépművészeti Múzeumban megtekinthető kiállításhoz kapcsolódó időkapszulát helyeztek el a Városligetben.
A Salwa Palota ősi értékeket közvetít, miközben innovatív válaszokat is kínál
A hagyományos nadzsdi stílusban, sártéglából készült királyi fellegvár egykor az első szaúdi államnak volt a központja. Ma is fenséges élményt kínál.