Keresés
Petőfi Zoltán ritka verskézirata is szerepel az aukción
Petőfi Sándor tragikusan rövid életű fia, Petőfi Zoltán maga is elindult a költői pályán. Életében kevés írása jelent meg, és alig van magánkézben hozzá köthető dokumentum vagy műtárgy. Ezért is különleges az antikvárium.hu következő online árverése, melyen Petőfi Zoltán egyik, saját kézzel lejegyzett verse is szerepel a tételek között.
Látványos Einstein-gyűrűt fedeztek fel a Euclid űrtávcsővel
Egy rendkívül ritka Einstein-gyűrűt fedeztek fel kutatók az Európai Űrügynökség (ESA) Euclid űrteleszkópjának adatait vizsgálva. A projektben a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának (CSFK) kutatói is részt vesznek.
Nem tudott dönteni a zsűri, ezért két díjat adtak ki
A Herczeg Klára-díjat senior kategóriában Drozdik Orshi, a juniorok között Bolla Szilvia és Lődi Áron kapja.
Évszázadokig tartó fejtörést okozott a matematikusoknak Pierre de Fermat
„Igazán csodálatos bizonyítást találtam erre a tételre, de a margó túlságosan keskeny, semhogy ideírhatnám” – vetette oda Diophantosz Aritmetika című könyvében az egyik oldal szélére a 360 éve, 1665. január 12-én meghalt Pierre de Fermat francia jogász és műkedvelő matematikus. Az általa megfogalmazott matematikai sejtés évszázadokig tartotta lázban a tudomány világát, és csak 358 évvel később, 129 oldalon keresztül sikerült bebizonyítani.
Az Örkény művészei pop- és rocksztárokká váltak
Egy nagy-nagy élő Csináljuk a fesztivált, ez ötlik fel bennem, ha visszagondolok az Örkény István Színház huszadik születésnapi bulijára.
Szemtelenség-e Vivaldi zenéjére szöveget írni?
A négy évszak zenéjére írt dalszöveget Bornai Tibor, amelyről a darabbal koncertező Picardia Trio hegedűse azt mondja: még Vivaldinak is tetszene.
Mao Ce-tungtól Jorge Luis Borgesig nyolc híres ember, akik egykor könyvtárosok voltak
Nem minden könyvtáros halk szavú entellektüel. Volt köztük forradalmár, szoknyavadász és tudós is, akik közül nem biztos, hogy mindet szívesen megölelnénk.
A Guggenheimben vendégeskednek a Szépművészeti legszebb rajzai
Remekművek papíron Budapestről címmel a bilbaói Guggenheim Múzeumban önálló kiállításon láthatók a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményének legjelesebb darabjai. Bódi Kingával, a kiállítás budapesti kurátorával beszélgettünk.
Tíz film, amire nem is emlékszünk, pedig megnyerte a legjobb film Oscarját
Óriási elismerés, pedig az Amerikai Filmakadémia néha szeret úszni az árral, és számtalanszor hozott vitatható, gyáva vagy éppen túlzottan polkorrekt döntést. Ki emlékszik ezekre a filmekre?
Olyan volt, mintha közösen írnánk a dalszövegeket Szerb Antallal
A napokban vinylen is megjelent a Bermuda zenekar Utas és holdvilág című albuma, amit Szerb Antal titokzatos regénye ihletett.
Még soha nem hallottam olyan vegyületet, mint a miénk
Romhányi Áron már fiatalon országos hírnévre tett szert a Uniteddel, a Loop Doctors formációval pedig 18 éve a digitális és klasszikus hangzású jazz határait feszegeti. Január 24-én jön az ötödik album.
Fordított időutazás, operák és egy Bartók-klasszikus – a Nemzeti Filharmonikusok ajánlója
A következő év első felének izgalmas koncertjeiből szemezgettünk – arra kértük a Nemzeti Filharmonikus Zenekar muzsikusait, hogy a személyes kedvenceikről meséljenek.
A VHK számára a rock and roll csak egy médium
Április 23-án Fellázadt a Semmibe Vett Öröklét! címmel egésznapos „összművészeti és létfilozófiai konferenciát” tartottak a PIM dísztermében.
Emlékszel még, milyen volt Szárhegyen?
Ötvenéves az Erdély szívében működő, nemzetközi hírű Gyergyószárhegyi Művésztelep: a Műcsarnokban látható kiállítás a hely szellemét állítja a fókuszba.
Jose Cura is énekel az Orgonák Éjszakáján
Magyarországra jön a párizsi Notre-Dame-székesegyház orgonistája, határainkon túl is 34 külföldi helyszínen ünneplik koncertekkel az Orgonák Éjszakáját. A hazai köztereken és vizeken is szól majd az orgonaszó, és az argentin világsztár, José Cura is koncertet ad.
Marc Chagall semmilyen irányzathoz sem sorolható
Negyven éve, 1985. március 28-án halt meg Marc Chagall orosz származású francia képzőművész, a múlt század egyik legkiemelkedőbb és legsokoldalúbb alkotója, akinek látomásos művészete egyaránt merített a kelet-európaiságból, a párizsi iskolához tartozásból és a zsidó identitásból.
Budapest elveszett kincseinek nyomában
Budapest elveszett tornyairól, épületdíszeiről rendszeresen írnak a várostörténettel foglalkozó oldalak, a rendszerváltás után többször előkerült a téma a napilapok hétvégi mellékleteiben.
Szvjatoszlav Richtert különleges kapcsolat fűzte Magyarországhoz
Száztíz éve, 1915. március 20-án született Szvjatoszlav Teofilovics Richter, minden idők egyik legnagyobb zongoravirtuóza, aki főként Schubert, Schumann, Bach, Beethoven, Prokofjev és Sosztakovics műveit szerette, Magyarországon pedig több mint ötven alkalommal lépett fel.
Százéves lenne Pierre Boulez, Bartók Béla egyik legihletettebb tolmácsolója
Száz éve, 1925. március 26-án született Pierre Boulez francia zeneszerző, karmester, a kortárs zene kimagasló alakja, aki pályafutása során több alkalommal vezényelt Magyarországon és akit Bartók Béla egyik legihletettebb tolmácsolójának tekintettek.