Keresés
Meghalt Claudia Cardinale
Nyolcvanhét éves korában elhunyt kedden Claudia Cardinale francia-olasz színésznő, a hatvanas-hetvenes évek egyik legnépszerűbb filmcsillaga – közölte ügynöke szeptember 23-án az AFP francia hírügynökséggel.
Őszi levelek szüretről, szerelemről, megfázásról és függőségről
Feltettük a kérdést, mit csinált Ady, Petőfi, Csáth és társaik egy ugyanilyen őszi napon száz vagy kétszáz évvel ezelőtt.
A MOME fotográfusai megmutatják a jövőt a jelenben
A képeken gyakran barátságosnak tűnő, ártalmatlan helyzetek jelennek meg, ám amint egy kicsit mélyebben elmerülünk a képi világokban, lassan felszínre buknak a rejtett feszültségek.
Pici bácsi volt az izzó földmag, mi csak megpróbáltuk megszólaltatni a fejében szóló hangokat
Borlai Gergő és Szebényi Dániel, akik a Póka Egon Művészeti Akadémia tanárai, és Cséri Alexandra, a PEMA ének szakos hallgatója is közreműködött Presser Gábor 403 billentyű című életútkoncertjén. Velük beszélgettünk.
Hiba lenne receptet keresni arra, mi tesz egy történetet bestsellerré
A Libri Talent ösztöndíjprogram lehetőségeiről és az első év tapasztalatairól Ludvig Orsolya Stefanie-val és Karády Annával beszélgettünk.
Mintha az ő szellemeik súgnának nekem
Nagy Borbála Réka könyv- és videószerkesztő, aki dramaturgiával, dokumentumfilmekkel is foglalkozott. Idén a nagyszülei – Nagy László és Szécsi Margit – költészeti öröksége miatt fokozottan előtérbe került.
Ki mondta, hogy mindig növekedni kell?
A gazdasági nemnövekedés fogalma újragondolja a jólétet: nem a GDP-ben, hanem emberi kapcsolatokban, közösségekben és ökológiai egyensúlyban méri a sikert.
Szabikeyz: Szeretem a nyolcvanas éveket, onnan származnak a legjobb zenék
A PEMA-n tanuló Szabi elmesélte, miként tudott gitárzúzás helyett billentyűzúzással „rocksztárrá” válni.
Visky András: El kell mondanunk a történeteinket. A sötéteket is
Visky Andrással beszélgettünk a most megjelent regényéről, az írásról, az emberi méltóságról, a szeretet és befogadás illegalistáiról.
William Blake a lélek szakadékait és szédítő magasságait mutatja meg
A Szépművészeti Múzeum Menny és Pokol házassága – William Blake és kortársai című kiállítása nem pusztán egy művész pályaképét, hanem egy egész szellemi korszak atmoszféráját tárja elénk.
Janne Teller: Az érdekel, amit nem értek
Dán, osztrák, német – vagy egyik sem. Janne Teller talán leginkább író, aki világszerte ismert. Szerinte ha ugyanaz az ember akarsz maradni, akkor folyton változnod kell.
Urbán Tamás: Mindig kivártam azt a pillanatot, amikor elővehettem a gépemet
Neve fogalommá vált a dokumentarista fotográfiában: életműösszegző könyvének megjelenése apropóján beszélgettünk Kádár-kori cenzúráról, felszín alatti világokról és a Pillangóval kialakult barátságáról.
Gryllus Vilmos szerint a vers és a zene titka az élő találkozásokban rejlik
A Kaláka alapító tagja arról mesél, hogyan születik meg a verséneklés, miért bír külön erővel a gyerekdal és miért maradnak változatlanok az elvek már 56 éve.
Magyarország legnagyobb fái kitartásra tanítanak
Kállai Márton fotográfus öt éven át járta az ország minden zugát ismert és ismeretlen fák után kutatva, most pedig végre kézbe vehető a Matuzsálemek című album.
Mezey Katalin: Az írás nemcsak munka, de kedvtelés is
Mezey Katalin Kossuth-díjas szerző új terveiről, a líra és a próza határairól, valamint az irodalom időtálló felelősségéről is mesélt.
Félelmetes és lenyűgöző világszenzációt teremtett a Recirquel
A világon egyedülálló immerzív színházi produkció indul 2025. november 5-én Budapesten. A Recirquel újcirkuszi társulat alapítója, Vági Bence rendezte Walk My World című show nézői hatezer négyzetméteren bolyonghatnak egy mitikus világban istenek, hősök és mesebeli lények között. Vergilius Aeneisa, Dido, a tragikus véget ér karthágói királynő, és a görög-római mitológia elevenedik meg a az újcirkusz és a tánc nyelvén.
Csinszka: Az ellentéteknek nem feltétlenül kell kiütniük egymást
Az erdélyi születésű énekes-dalszerző, Csinszka művészetében kezet fognak egymással a kontrasztok.
A mai napig eszembe jut az az Ágota, aki ment és nem adta fel
Puskás Ágota nemrégiben robbant be a köztudatba friss, fiatal írói hangjával, aki regényein keresztül nemcsak saját korosztályát szólítja meg, hanem hidat épít a generációk között.
Jámbor Nándor: a darab ijesztő mondatai megjelentek a valóságban
Jámbor Nándor Bajorországban született, a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulatából igazolt át a budapesti Thália Színházhoz. Imádja a bohózatokat, de cseppfolyós bácsit is eljátszik, ha kell.