Keresés
Drakula és Jókai Tusványoson, a Magyar Kultúra-sátorban
A 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programsorozatának egyik izgalmas helyszíne lesz a Magyar Kultúra-sátor, ahol többek között Drakuláról, Fiuméről, Mohácsról, Csernobilról, Jókairól, az erdélyi gasztronómiáról, Mátyás király díszkönyvtáráról, illetve a gyümölcsfák által őrzött tudásról hangzanak el előadások, de számos érdekes beszélgetést és nívós koncertet is hallhatunk július 22-től 26-ig.
Kisfaludy halotti maszkja a halhatatlanság lenyomata
A Magyar Nemzeti Múzeumban látható halotti maszk nemcsak Kisfaludy Károly arcvonásait őrzi, hanem a magyar romantika szellemi örökségét is.
Sok vígjáték és egy nagy hazatérés a Vidor Fesztiválon
Csaknem kéttucatnyi színházi előadás, irodalmi és zenés est várja a nézőket az augusztus 22. és augusztus 30. között zajló nyíregyházi Vidor Fesztiválon. A Karinthy Színház három produkcióval is indul a versenyprogramban, és újra magyar közönség előtt lép fel Kanadába szakadt egykori kedvencünk.
Nézettségi csúcsokon a Hogyan tudnék élni nélküled?
A Demjén Ferenc-slágerekre épülő romantikus vígjáték hazai mozinézettsége átlépte az egymilliót, amire 1986 óta nem volt példa. A Nemzeti Filmintézet támogatásával, Kirády Attila producer vezetésével, Goda Krisztina és Kormos Anett forgatókönyvéből, Orosz Dénes rendezésében készült film hazai bevétele meghaladta a 2,2 milliárd forintot. A második rész már javában forog.
A dalai láma a moziban tanít a boldogságra
Október 30-án érkezik a hazai mozikba A dalai láma – A boldogság tanítása című bensőséges és mélyen inspiráló dokumentumfilm, amely a világ egyik legnagyobb tiszteletben álló spirituális vezetője utolsó filmes megszólalásaként is értelmezhető.
A legdrágább virtuális technika is olcsóbb, mint az épített díszlet
Rendhagyó konferenciabeszélgetést tartottak a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó szakmai eseményén.
Tűzgyújtással védik az erdőt
A megelőző célú égetések átlagosan 16 százalékkal csökkentik az erdőtüzek intenzitását, valamint 14 százalékkal mérséklik a füstszennyezés mértékét.
Elhunyt a Magyar Televízió egykori sztárriportere
Forró Tamást a '80-as és '90-es évek médiavilágának meghatározó alakjaként tartották számon.
Ötven éve vált első számú közellenséggé a nagy fehér cápa
A cápát éppen fél évszázada nyáron mutatták be az Egyesült Államokban, majd tíz évvel később Magyarországra is megérkezett.
Bob Dylan bedugta a gitárját az erősítőbe, és forradalmasította a folkot
Az amerikai folkrevival ünnepelt sztárja 1965. július 25-én a Newport Folk Festivalon bedugta a gitárját az erősítőbe, és ezzel az elsők között elektronizálta a tengerentúli folkos hagyományokat.
Film készül Bozsik Yvette életéből
A fiatalságról, az öregségről és az élet körforgásáról szóló, Táncos az asztal alatt című filmben három generáció táncosnője adja át egymásnak a főszerepet.
Jókai könyvkötője a kor sztárvállalkozója volt
A Ráth György-villában nyílt, Gottermayer-univerzum – Jókai könyvkötője című kiállítás hőse kivételesen tehetséges mester és vállalkozó, aki a maga erejéből a legnagyobb művészek munkatársa és egy jövedelmező iparág megbecsült munkaadója lett.
A Vujicsics együttestől a népzenei tanszékig
Eredics Gábort a nagyközönség főként az 1974-ben alakult, immár Kossuth-díjas Vujicsics együttesből ismeri, de fontos szerepet játszott abban, hogy 2007-ben a Zeneakadémián megalakulhatott a Népzene Tanszék.
Elhunyt Szakály György táncművész
Hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Szakály György, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, érdemes és kiváló művész, a Magyar Állami Operaház mesterművésze és örökös tagja, magyar táncművész, balettigazgató, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Magyar Táncművészeti Egyetem korábbi rektora.
Zajbrigád járja majd az utcákat a Sziget alatt
Holnap, augusztus 6-án kezdődik a Sziget fesztivál az Óbudai-szigeten. Hétfő éjszaka előzetes zajszintmérést is végeztek a szervezők, időközben pedig már az is jól látható, hogy jelentősen növekszik az elmúlt évekhez képest a magyar látogatók száma.
Pszichothrillereket és balatoni történeteket olvasunk a nyáron
A Libri júniusi és júliusi eladásai alapján kijelenthető, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a szórakoztató irodalmat – elsősorban a krimiket, a fantasyket, a romantasyket és a romantikus regényeket – vásárolják legszívesebben nyáron az olvasók, de az életmódkönyvek sikere is töretlen.
Szobrot kapott Jerevánban Charles Aznavour
Ünnepélyes keretek között pénteken leplezték le Jerevánban a róla elnevezett téren Charles Aznavour örmény származású francia sanzonénekes szobrát - jelentette az Armenpress örmény állami hírügynökség.
Miskolc az új Kaposvár – átadták a színikritikusok díjait
A kétfejű fenevad című produkció, melyet a Miskolci Nemzeti Színházban rendezett meg Szőcs Artur, kapta a Színházi Kritikusok Céhétől az idei év legjobb rendezésének és a legjobb kőszínházi előadásának díját. Az Örkény Színház öt díjat és Mácsai Pál révén egy különdíjat is kapott.
Szabadkéz: kilenc hang, egy történet
A VIII. Szabadkéz Művésztelepen a művészet valóban fluid, képlékeny massza, amely a meghívott művészgárdától függően bármilyen alakot ölthet, hogy reagáljon az életre.
Átadták a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjat
Átadták a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjat: a 2011-ben alapított elismerést idén tíz személy és szervezet – köztük néptáncegyüttes, gyermeklap és közösségi tér – vehette át augusztus 25-én az Országházban.