Keresés
Nemzetközi konferencia Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából
Az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja Irodalomtudományi Intézetének Jókai 200: Jókai Mór Összes Művei kritikai kiadásának bicentenáriumi munkálatai OTKA kutatócsoportja, az SZTE Irodalom és Kultúratudományi Doktori Iskolája és a Tempevölgy folyóirat tudományos tanácskozást rendez október 2-3-án „Jokai, Maurus (1825−1904), ungar. Romanschriftsteller; Schwarze Diamanten”: Jókai Mór a 19. század világirodalmában, fordítások, fordítók, kiadói kapcsolatok és művészbarátságok tükrében címmel Balatonfüreden.
Nagykőrösi nyugdíjas lett az utolsó francia cirkuszi elefánt
Szamba, Franciaország utolsó elefántja, amely még szerepelt cirkuszi porondon, a nagykőrösi Richter Safari Parkban lelt végleges otthonra. Richter József futóversenyt is szervez az afrikai elefántokért.
Október 16-án történt
„Az emlékezés akár az álom: átkölti a dolgokat, fölnagyítja, kiszínezi, eltorzítja életünk eseményeit, vagy tündéri széppé varázsolja őket. Föltámasztja a holtakat, megöli az élőket, agyunknak valamely rejtélyes rekeszéből elővarázsol elfelejtett arcokat, érzéseket. Hangokat hallunk: zenét, dallamot, szavakat, soha el nem mondott vallomásokat, és sokszor feledteti velünk azt, ami valóban megtörtént” – fogalmazta az 1981. október 16-án elhunyt József Attila-díjas költő, író, Várnai Zseni.
Az MTK Sportparkba költözött az Art Market Budapest
Új helyszínen, az MTK Sportparkban várja a látogatókat csütörtöktől vasárnapig az Art Market Budapest nemzetközi kortárs képzőművészeti vásár, amely több mint 500 művész több ezer alkotását vonultatja fel.
Klebelsberg Kuno sorsdöntő kultúrpolitikai reformokat hajtott végre
Százötven éve, 1875. november 13-án született Klebelsberg Kuno gróf, a két világháború közötti időszak legnevesebb kultúrpolitikusa. Az évforduló alkalmából az Országgyűlés 2025-öt Klebelsberg Kuno-emlékévvé nyilvánította.
Ki volt Andy Warhol múzsája, és mit vásárolt Yoko Ono tízezer dollárért Dalítól?
Kultúrsokk című sorozatunk következő részében kiderül, ki volt Andy Warhol múzsája és mit vásárolt Yoko Ono tízezer dollárért Salvador Dalítól.
Janne Teller: Az érdekel, amit nem értek
Dán, osztrák, német – vagy egyik sem. Janne Teller talán leginkább író, aki világszerte ismert. Szerinte ha ugyanaz az ember akarsz maradni, akkor folyton változnod kell.
Több mint 80 helyszínnel vár az Erőművek Éjszakája
Országszerte több mint 80 helyszínen pillanthatnak be az ország működését biztosító energia- és közműszolgáltatók világába az érdeklődők október 17-én, az Erőművek Éjszakáján. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni október 1-jétől az oldalon lehet.
Elhunyt Kálmán Imre lánya, Yvonne
Hosszú betegség után, 88 éves korában elhunyt Kálmán Yvonne, a világhírű magyar operettkomponista, Kálmán Imre lánya, aki életét édesapja zenei örökségének védelmére és nemzetközi népszerűsítésére szentelte. Kálmán Yvonne 2025. november 7-én, pénteken hunyt el Los Angelesben.
Ők kapták idén az Alföld-díjat
Az Alföld szerkesztősége 2025-ben is odaítélte három kiváló szerzőjének az Alföld-díjat: Ágh István költő, író, műfordító; Pataki Viktor irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő és Visy Beatrix irodalomtörténész, kritikus kapja idén az elismerést – közölte október 30-án a szerkesztőség.
Jelbeszéd az életünk, avagy újra megjelent vinylen Koncz Zsuzsa betiltott albuma
„Ha Koncz Zsuzsával járhatnék egyszer, az lenne találka az igaz szerelemmel… én mindig lehetetlent akarok” – énekelte Cseh Tamás. Minden nem jöhetett össze, cserébe viszont újra megjelent vinylen a Jelbeszéd album.
Negyvenkét helyszín lesz az Art Weekend Budapesten
Rekordszámú művészeti helyszín csatlakozik az év utolsó kiemelkedő művészeti eseményéhez, az Art Weekend Budapest fesztiválhoz. Az idei év további újdonsága, hogy vállalati gyűjtemények is bemutatkoznak, valamint igazi különlegességnek ígérkezik a Colourful Noise – video art show shortlistre került pályamunkáinak bemutatója.
November 26-án történt
„Mindaz, ami érték bennem, amire büszke vagyok, amitől bármennyire is érdekes vagyok, az leginkább annak köszönhető, hogy megcsillan bennem Isten” – fogalmazta a ma ötvenharmadik születésnapját ünneplő színész, énekes, táncművész és koreográfus, Pásztor Anna, az Anna and the Barbies zenekar karizmatikus kisugárzású frontembere.
November 24-én történt
„Az alkotóerő idomíthatatlan vadállat. Ha kushad, akkor a legveszélyesebb: nem tudhatjuk, alszik-e vagy megdöglött végleg? Ha harap, az már megkönnyebbülés” – fogalmazta az 1932. november 24-én született – és 2017-ben elhunyt – kétszeres Kossuth-és József Attila-díjas író és költő, Jókai Anna.
November 25-én történt
„Annyi gond, baj, bánat és szörnyűség vesz körül minket, hogy azt nem szabad még a művészetbe is beengedni” – vallotta az 1929. november 25-én született – és 2015-ben elhunyt – Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas grafikus- és festőművész, Gross Arnold, aki részletgazdag rézkarcaival vált népszerűvé, és akinek képeit csodálatos, gyermeki mesevilág jellemzi.
Ő az első nemzetközileg elismert magyar festő
Kit tartanak az első nemzetközileg elismert magyar festőnek, és mely olasz reneszánsz festőóriást sorolta az egészen nagy költők közé Szerb Antal?
Október 5-én történt
„Az írás megindulása vagy elapadása szerencsésebb hangulatú napon is kegyelmi állapot” – fogalmazta az 1917. október 5-én született Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas író, költő, műfordító, Szabó Magda, aki regényesítette, tucatnyi alakváltozatban elénk tárta családfáját, felmenőinek történetét és saját gyermekkorát – sokrétű autofikciós szövegvilágot hozva létre ezzel.
Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas filmrendező 70 éves
Ma hetvenéves Enyedi Ildikó Arany Medve- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes művész.
Világzenei csemege Balatonbogláron
Nemzetközi világzenei sztárok veszik birtokba Balatonboglárt 2026. augusztus 26. és 30. között, az immár hetedik alkalommal megrendezett Boglart világzenei fesztiválon és zeneipari fórumon!
Az irodalom pumpkin spice lattéja - olvasmányok őszidőn
Sötét gótika, bús melankólia, hűvös elegancia és édes fűszerek – kóstold meg az irodalom legizgalmasabb ízvilágait ebben az őszi válogatásban!