Keresés
Ötven éve vált első számú közellenséggé a nagy fehér cápa
A cápát éppen fél évszázada nyáron mutatták be az Egyesült Államokban, majd tíz évvel később Magyarországra is megérkezett.
A szolgálat művészete A Magyar Aranykulcs kiállításon
A Magyar Aranykulcs – Szállodai portások a vendégekért címmel nyílt időszaki kiállítás szeptember 19-től látogatható az óbudai Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban.
Ritka ibrikkel gazdagodott a Hauszmann-sztori
A Budavári Palotanegyed megújulása során végzett régészeti feltárásokon számos fontos leletre bukkantak a szakemberek. Ilyen az a 16–17. századi bronzkancsó – úgynevezett ibrik – is, amely a hónap műtárgya a Hauszmann-sztori kiállításon.
Tállya a semmi és a végtelen között
A semmi és a végtelen a témája az idei Tállyai Művésztelepnek, ahol elvonultan, a természeti tájtól ihletve szabadon alkothatnak a művészek.
Konteó: a Scorpions a CIA, a Sex Pistols a KGB hálójában
A Scorpions Wind of Change dalát Patrick Radden Keefe szerint a CIA írta. Alexandrov Volosin egykori ügynök szerint a punkot a KGB kreálta.
Miles Davist ünnepli idén a JazzFest
A JazzFest Budapest jövőre születésének századik évfordulója alkalmából koncertsorozattal emlékezik Miles Davisre.
A dalai láma a moziban tanít a boldogságra
Október 30-án érkezik a hazai mozikba A dalai láma – A boldogság tanítása című bensőséges és mélyen inspiráló dokumentumfilm, amely a világ egyik legnagyobb tiszteletben álló spirituális vezetője utolsó filmes megszólalásaként is értelmezhető.
Nem lehet bezárni a LISTEN. kiállítást
A nagy sikerre való tekintettel november 16-ig meghosszabbítja a Magyar Zene Háza a LISTEN. - Zenei utazás a világ körül című időszaki kiállítását. A már több mint 30 ezer látogatót vonzó tárlat egyedülálló kísérlet arra, hogyan formálható egy filmsorozatból élő kiállítás.
Keresik a természettudományos tárgyak legjobb oktatóit
Ismét lehet jelölni a Rátz Tanár Úr életműdíjra azokat a természettudományos tárgyakat oktató tanárokat, akik kimagaslóan teljesítenek tantárgyuk népszerűsítésében és a tehetséggondozásban. Az ajánlásokat online, október 13-áig lehet leadni.
A fekete lőportól a tűzmozsarakig
A tűzijáték ténylegesen eloszlatja a sötétséget, miközben közösségi élményt kínál.
A politikát soha nem vegyítem a humorral
Mi történik, ha a humor nemcsak nevetés, hanem egy híd a múlt és a jelen, ember és ember között? Marosán Csaba színművész missziója: élettel és öniróniával tölteni meg a kötelező irodalmat.
A világábrázolás volt a mesterműve
Képzeljünk el egy 19. századi magyar birtokon egy volt katonatisztet, aki éveken át dolgozik azon, hogy pergamenpapírra rajzolja a világ legrészletesebb térképét. Ő volt Perczel László.
Szamártestamentum és fegyvercsörgés Sárospatakon
Immár 14. alkalommal rendezi meg az MNMKK MNM Rákóczi Múzeuma a várjátékokat a sárospataki Rákóczi-vár történelmi környezetében. A kétnapos rendezvényen látványos bemutatókkal és családbarát programokkal várják a látogatókat július 19–20. között .
A zenekar aranykoráról szól a PASO legújabb dala
Megjelent a Pannonia Allstars Ska Orchestra legújabb, Golden Days című dala! KRSA-interjú.
Pénteken indul a bayreuthi Wagner-Valhalla
A nürnbergi mesterdalnokok előadásával kezdődik ma este a Bayreuthi Ünnepi Játékok programsorozata. A nyitóelőadáson hagyományosan a német politikai élet vezető személyiségei is megjelennek, idén várhatóan köztük lesz Friedrich Merz kancellár és elődje, Angela Merkel is.
Nemzetbiztonsági okokból nem játszhat a Szigeten a Kneecap
Antiszemita gyűlöletbeszéd miatt kitiltja a kormány Magyarország területéről a terroristákat támogató, Kneecap nevű ír együttest. A döntésről az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság adott ki határozatot. A Sziget Fesztivál közleményben tiltakozik a döntés ellen.
A fájdalmat kifejező zeneművek vonzanak a legerősebben
Králik Abigél természetesnek tartja, hogy a zene az élete, és úgy tapasztalja, hogy kutyája, Lupa is zeneértő, és szívesen játssza neki a kedvenc darabjait.
Nem hiszem, hogy A besúgó folytatásával is húsz évet kéne várni
Egy ismeretlen magyar fiú bent a Trónok harcával dübörgő HBO-hoz, előadta az ötletét, és a streaming világhatalom urai rábólintottak: Szentgyörgyi Bálint megcsinálhatja A besúgót. A sorozat sikert aratott, majd az első évadnál megállt. A rendező most új filmet forgat. Interjú.
Ezeket a hadifoglyokat cserben hagyta a hazájuk
Őszre hazajönnek mind! – gondolták a családtagok a politikusi ígéretek nyomán azokról a férfiakról, apákról, fiúkról, testvérekről, akik 1914 nyarán bevonultak. Nem így lett.
Ezen a helyen a legritkább betegségekre is találhatunk gyógyírt
Van egy hely Budapesten, ahol reményt kapnak a reményvesztettek. Egy patika, amely a legritkábban előforduló betegségekre specializálódott. Ez a hely a Mikszáth gyógyszertár.