Keresés
Az életem egyik legnagyobb pofátlansága lenne, ha azt mondanám, hogy nem hatott rám mindenestől
Sorozatunk legújabb részében Szilágyi Enikő színművész, Bartis Attila író, valamint Ács Bori és Bagossy-Bíró Barbara gasztroújságírók mesélnek a könyvélményeikről.
„Mi történik, ha komolyan vesszük a popzenét?” – Beszélgetés Fazekas Gergellyel
Dalszerelőműhely címmel indított előadás-sorozatot Fazekas Gergely zenetörténész a Hársfa utcai ISON-ban. Többek között Adele, Eminem és Billie Eilish dalait szedte darabokra, hogy kiderüljön, lehet-e úgy elemezni a popzenét, mint egy Bach-kantátát. A Zeneakadémia docensével kamaszkorról, őszinteségről és a zenei elemzés határairól beszélgettünk.
George Michael ma lenne 60 éves
Június 25-én lenne hatvanéves George Michael brit popénekes, zeneszerző, aki a Wham! duóban lett világhírű, majd szólóban még hatalmasabb sikert aratott.
Mi lesz, ha az egész ország víz alá kerül, és a lakóinak menniük kell?
Ez a dán minisorozat egy átlagos családon keresztül mutatja be azt a káoszt, ami a valóságban is elszabadulhat az éghajlatváltozás következtében. Kritika.
Kár lenne kihagyni!
A Magyar Művészeti Akadémia támogatásának köszönhetően júniusban is izgalmas programok várják a közönséget országszerte, illetve a határon túl. Az érdeklődők Jókai Anna-emlékesten vehetnek részt, megtekinthetik Gerzson Pál és Somos Miklós műveit, valamint ellátogathatnak a Győrben megrendezendő XIII. Magyar Táncfesztiválra. Programokat ajánlunk, melyeket kár lenne kihagyni!
MI vagy nem MI? – dalfelismerő kísérletre hív az Artisjus
Az Artisjus annak kiderítésére vállalkozott, meg tudjuk-e különböztetni az igazi szerzők által írt dalokat a mesterséges intelligencia által kreált számoktól. A kísérletben bárki részt vehet október 8-ig, a dalszerzők napjáig a kösziadalt.hu oldalon.
Retorikai ujjgyakorlat az MI-ről
Kellett már érvelned a mesterséges intelligencia előnyeiről és hátrányairól? Ha igen a válasz, akkor azért, ha nem, akkor azért érdemes megnézned az Élő magyaróra legújabb adását, amelyben a logikus, jó érvelés felépítéséhez ad tippeket Pölcz Ádám nyelvész.
Ilyen lenne egy horrorfilmben
A horror napjaink egyik legnépszerűbb filmműfaja: a nézők nagy többsége óriási lelkesedéssel nézi a borzongást, félelmet keltő mozgóképeket, méghozzá azért, mert ez az a filmtípus, mely maximálisan termeli az adrenalint. És most: nézzünk magunkba és jelentsük ki őszintén, titkon érdekel bennünket, milyen lenne egy horrorfilm világába csöppenni. Nos, Lichter Péter filmjének köszönhetően kipróbálhatjuk!
Összekacsintás és büntetőfékezés – így vezetünk mi
Mi a közúti balesetek leggyakoribb oka? Mi a büntetőfékezés és a gyorshajtás pszichológiája? Mi a közös a Facebook-kommentekben és a közlekedésben? Milyen tényezők befolyásolják a sofőr képességeit? A közlekedési morálról beszélgettünk Zerkovitz Dávid munka-szakpszichológussal.
A zöld gazdasági növekedés csak egy Disney-mese
Lehet-e zölden növekedni, ha a gazdaság logikája közben változatlan marad? Míg a hatékonyságot kergetjük, a valóság egyre gyakrabban lép a tyúkszemünkre.
Így néznének ki a híres műalkotások, ha mi készítenénk el őket
A Getty Museum rendhagyó kihívást indított: arra kérték közönségüket, hogy a karantén ideje alatt készítsék el az otthonukban kedvenc festményeiket három háztartási kellék segítségével. Íme, a legjobbak.
Király Gábor: Van élet a profi labdarúgás után
Mi történik egy labdarúgóval a visszavonulás után? Király Gábor, Magyarország 108-szoros válogatott kapusa életében a sikertörténet folytatódott.
A globális felmelegedés miatt kerültünk el egy újabb jégkorszakot
A jégkorszakokat a Föld Nap körüli keringésének apró változásai okozzák egy csütörtökön közzétett tanulmány szerint, amelyben azt is kiszámolták, hogy a következő 11 ezer év múlva következett volna be, ha nem lenne most az emberi tevékenység okozta globális felmelegedés.
Mi újság, kuflik?
A Mi újság, kuflik? a Pagony kiadásában megjelent Kufli-mesék alapján készül. A film újra elkalauzolja a nézőket az Elhagyatott Rét bokrokkal pettyezett végtelenjére.
Megmutatják, mi történt Szegeden
Szeged és Csongrád-Csanád vármegye legjobb sajtófotóit keresi a Móra Ferenc Múzeum. 2025 elején tervezik megnyitni azt a Szeged Press-kiállítást, ahol bemutatják a felhívásra beérkezett pályamunkák legjobbjait.
A hengerpecsét lenne az írás elődje?
A két jelölési rendszer közötti kapcsolat nem újdonság, a konkrét szimbólumoké viszont igen.
A Syrius mindenese ma lenne nyolcvanéves
Huszonöt éve nincs köztünk, pedig még csak ma ünnepelné nyolcvanadik születésnapját a Syrius alapítója-szaxofonosa, Baronits Zsolt.