Keresés
Megnyílt a 6. Művészetpedagógiai Konferencia
A művészetpedagógia nagy kihívása, hogy folyosót nyisson az értékközvetítés szándéka és napjaink ifjúságának a virtuális világ által uralt kultúrája között – mondta Szentmártoni János csütörtökön Budapesten a 6. Művészetpedagógiai Konferencia megnyitóján.
Május 13-án történt
1894-ben a Városligetben átadták a közönségnek Feszty Árpád alkotását, A magyarok bejövetele című panoráma-körképet, amely 1995-ös restaurálása után került Ópusztaszerre.
Világhírű karmester koncertjével indul a Bartók Tavasz
A Cseh Filharmonikusok és karmesterük, Szemjon Bicskov nyitja a harmadik Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek programját, amelyen március 31. és április 16. között tizenhét napon át premierekkel és ősbemutatókkal, a hazai és a nemzetközi művészeti élet legjobbjaival találkozhat a közönség.
Március 9-én történt
Ezen a napon jelent meg 1850-ben a Pesti Napló első száma, 1861-ben először került színre Erkel Bánk bánja a Nemzeti Színházban, 1959-ben pedig bemutatták a Barbie babát.
Március 1-jén történt
Ez a nap a meteorológiai tavasz kezdete. Március hónap nevét Marsról, a háború római istenéről kapta, a népi kalendáriumban tavaszelő hónap, avagy böjt máshava.
December 5-én történt
1957. december 5-én bocsátották vízre Leningrádban (ma Szentpétervár) a világ első atommeghajtású jégtörő hajóját, a Lenin jégtörőt. A hajó hossza 134 méter, legnagyobb szélessége 27,6 méter, merülése 9,2 méter, hajtóműveinek teljesítménye 44 ezer lóerő volt. A két méter vastag jeget is áttörni képes jármű jelenleg Murmanszkban van kiállítva.
Tettre érett gondolatok csaptak össze a Nemzeti Színházban
November 9-én ismét fiatal szónokok vették birtokba a Nemzeti Színházat. A 25 éve alapított Kossuth-szónokversenyre már harmadik alkalommal került sor, ezúttal 25 döntős részvételével.
Szeptember 8-án történt
1850-ben ezen a napon született Blaha Lujza színésznő, a „nemzet csalogánya”. Hatévesen lépett először színpadra, 21 éves volt, amikor Szigligeti Ede a Nemzeti Színházba hívta, ahol számtalan cím- és főszerepet játszott. Népszerűségét jelzi, hogy még életében teret neveztek el róla a fővárosban.
December 18-án történt
„A celluloid a világ legdrágább kábítószere” – vallja Steven Spielberg. Az Oscar-díjas amerikai filmrendező, aki ma ünnepli születésnapját, többek között olyan filmeket tudhat a háta mögött, mint a Schindler listája, az E. T., a földönkívüli vagy a Ryan közlegény megmentése.
Átadták a Közép-európai Irodalmi Díjat a 29. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál megnyitóján
29. alkalommal nyitották meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált a Millenárison.
Április 6-án történt
„Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” 1943-ban ezen a napon jelent meg Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című regényének első angol nyelvű kiadása. A nagy hatású történet az összetartozásról mesél, illetve arról, hogyan érdemes élni.
Március idusával nem ér véget a forradalmi kedv
Barangolás Petőfi tájain, Gyümölcsoltó Boldogasszony, Kálmán nap és André Kertész: ha esik az eső, ha süt a nap, programajánlónkban felkészülünk minden lehetőségre, hogy senki se unatkozzon a hétvégén.
Két corvina és Isztambul legkorábbi panorámaképe is látható az OSZK digitális gyűjteményében
Mátyás király egykori Corvina könyvtárának két újabb darabja, valamint Isztambul legkorábban készült, tíz képből álló panorámaképe vált elérhetővé a közönség számára az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) digitális gyűjteményében.
Február 1-jén történt
Ezen a napon hunyt el Piet Mondrian, aki a geometrikus absztrakció képviselőjeként színes négyszögekből alkotta meg az aukciós piacokon is magasan jegyzett életművét, amely Yves Saint Laurent divattervezőt 1965-ben egy egész kollekcióra ihlette.
Október 21-én történt
E napon született Alfred Nobel svéd kémikus és gyáros, Krúdy Gyula író, Solti György zongoraművész, karmester és Jankovics Marcell rajzfilmrendező, könyvillusztrátor. 1959-ben pedig New Yorkban megnyílt a Guggenheim Múzeum (képünkön).
Szeptember 23-án történt
Ezen a napon született 1872-ben Richter Gedeon gyógyszerész, a róla elnevezett gyógyszergyár alapítója, Gundel Károly vendéglős és gasztronómiai munkák írója 1883-ban és Romy Schneider osztrák születésű német színésznő (képünkön) 1938-ban.
Június 3-án történt
Ezen a napon hunyt el 1924-ben Franz Kafka, 2007-ben Darvas Iván, 2019-ben Térey János.
Május 25-én történt
Kr. e. 240-ben kínai csillagászok első alkalommal tettek említést a Halley-üstökösről, 1869-ben Bécsben megnyitották az operaházat, 2002-ben pedig Erőss Zsolt első magyarként jutott fel a világ legmagasabb hegycsúcsára, a Mount Everestre.
Április 13-án történt
1964. április 13-án Sidney Poitier első afroamerikai színészként kapott Oscar-díjat A mezők liliomai című film főszerepéért. Ezen a napon született Derkovits Gyula festő, grafikus 1894-ben, Trill Zsolt színművész pedig 1972-ben.
„A műveltség okos ébrenlétem fönntartója legyen!” – Ágh István
Március 24-én nyolcvanöt éves Ágh István Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító, a Nemzet Művésze.