Keresés
Veszprémi programok kultúra és történelem pezsgő jelenlétében
Európa 2023-as Kulturális Fővárosába, a királynék városába, Veszprém vármegye székhelyére, a sokszínű Veszprémbe érkezik a kulturális programsorozat
December 19-én történt
Ma ünnepli születésnapját Csányi Sándor Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, akit egyebek mellett olyan népszerű filmekben láthattunk, mint a Kontroll, a Kaméleon, a Poligamy, a Coming Out, a Rokonok, valamint a Szabadság, szerelem.
November 27-én történt
„Ahhoz, hogy igazságos lehessek, tudnom kell, hogy nem vagyok birtokosa semmiféle abszolút igazságnak” – írta Pilinszky János, aki 1921-ben ezen a napon született. A Baumgarten-, József Attila- és Kossuth-díjas költő az Újhold-nemzedék kiemelkedő tagja Nemes Nagy Ágnes és Mándy Iván mellett.
November 26-án történt
„Óh ne mondjátok azt, hogy a Könyv ma nem kell, hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember: mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember – így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember.” 1883-ban ezen a napon született Babits Mihály.
Október 21-én történt
1833-ban ezen a napon született Alfred Nobel svéd kémikus és gyáros, a Nobel-díj megalapítója, aki végrendeletében úgy határozott, hogy vagyonának kamataiból évről évre részesedjenek a fizika, a kémia, a fiziológia és az orvostudomány, továbbá az irodalom legjobbjai, valamint az a személy, aki a békéért tett erőfeszítéseivel a díjat kiérdemli.
Július 13-án történt
„Annyi véletlenszerű, csodálatos dolog történt velem, hogy biztos vagyok benne: odafentről vigyáznak rám, és terelgetnek a helyes útra” – mondta Meláth Andrea néhány éve egy lapunknak adott interjúban. 1968-ban ezen a napon született a Liszt Ferenc-díjas, Érdemes Művész címmel kitüntetett opera-énekesnő.
Berlinben élő moldáv hegedűs nyerte az idei Bartók Világversenyt, Kelemen Gáspár különdíjas
Lilia Pocitari kapta a 22 ezer eurós első díjat a Zeneakadémia 2023-as Bartók Világversenyén. A megmérettetés 14 ezer euróval járó második helyét a japán Szeki Tomotaka, a 8 ezer eurós harmadik díjat pedig a német-lengyel-japán Maya Alexandra Kasprzak érdemelte ki a nemzetközi zsűri döntése alapján.
Valami rock and roll – A P. Box negyvenéves lemezéről
Adj időt, mert attól félek én, számomra nem lesz több esély – hallhatjuk a P. Box Maradj a vonalban című dalában, ami a 40 éve megjelent Kő kövön című album egyik legnagyobb slágere.
December 17-én történt
A zene magasabb rendű megnyilatkozás, mint minden bölcsesség és filozófia – vallotta Ludwig van Beethoven, a bécsi klasszika egyik legnagyobb alakja, aki 1770-ben ezen a napon született.
November 16-án történt
Ma ünnepli születésnapját Gálffi László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, akinek olyan alakítások fűződnek nevéhez, mint Shakespeare Othello című darabjában Jago szerepe, valamint Katona József Bánk bánjának címszerepe.
Április 27-én történt
Párizsban 1867-ben ezen a napon mutatták be Charles Gounod Rómeó és Júlia című operáját. A nap híres szülöttei Őze Lajos színművész, akit többek között Az ötödik pecsétből ismerhetünk, a Jadviga párnája filmváltozatát jegyző Deák Krisztina rendező-forgatókönyvíró, illetve Sztevanovity Dusán dalszövegíró.
Vidnyánszky Attilát maradásra bírják a kultúrstratégiai intézmények vezetői
A Nemzeti Színházban november 10-én történt, két művészt érintő súlyos baleset miatt Vidnyánszky Attila benyújtotta lemondását. Összefoglalónk az eseményekről.
Rekordok a Kieselbach árverésén – 100 millió forint felett is értékesítettek festményt
Nagy sikerrel zárult a Kieselbach Galéria 2023. október 10-én este megrendezett őszi árverése. A szezonnyitó aukción teljesen megtelt a terem, számos életműrekord is született.
„Ha kritikusok nem volnának: a világon legjobban utálnám a tejfölös tormamártást” – Pop-up kiállítás Petőfi Sándorról
Izgalmas pop-up kiállítás készült a Kossuth-díjas Sajdik Ferenc Vivát Petőfi! – Élet-rajzok című könyve alapján, amely a Holnap Kiadó gondozásában jelent meg 2022-ben. A Károlyi-kertben felállított installáció szeptember 30-ig látogatható.
Június 24-én történt
„Az ember nem annyi, amennyi, hanem annyi, amennyi tőle kitelik.” Örkény Istvánból pedig szerencsére sok kitelt. Egypercesek, kisregények, drámák – bennük pedig emberismeret, humor, a sokat látott és megélt ember bölcsessége és a 20. század lenyomata. Örkény nem irodalomtörténet, hanem irodalomtörténés – fogalmazott egy konferencián az életmű kapcsán Bazsányi Sándor irodalomtörténész, hiszen művei úgy szólnak egy szűkebb korszakunkról ma is, hogy találva érezzük magunkat.
Május 17-én történt
„Mindig elkápráztatott, ahányszor csak láttam szerepeiben, márpedig gazdag pálya volt az övé, sokféle alakítással modern vagy klasszikus darabokban. Magával ragadó lélektani ábrázolása drámában, komédiában egyaránt tökéletes volt, akkor is, ha kuplét adott elő, akkor is, ha Shylockot formálta meg” – jellemezte Szakonyi Károly Haumann Péter színművészt, aki 1941-ben született ezen a napon.
Április 13-án történt
Legyen szó háborúellenes musicalről, alternatív Mozart-képről vagy egy tűzoltóbál Oscar-jelölt ábrázolásáról, Miloš Forman megállja a helyét. A 2018-ban ezen a napon elhunyt cseh–amerikai rendezőnek többek között olyan kultfilmeket köszönhetünk, mint a Hair, az Amadeus vagy a Tűz van, babám!.
Február 24-én történt
2020-ban ezen a napon hunyt el Csukás István, legkedvesebb mesefiguráink – Pom-pom, Sün Balázs és Süsü, a sárkány – megálmodója. Utóbbitól tanultuk meg többek között, hogy „Legszentebb dolog a barátság, / többet ér, mint minden királyság.”
Február 17-én történt
Zeneiskolából tánciskolába ment Medveczky Balázs, aki ezen a napon született 1993-ban. Ma leginkább a Vígszínház színészeként, számos sikerdarab – például a Pál utcai fiúk vagy A dzsungel könyve – szereplőjeként ismerjük, a belépőt a művészvilágba azonban a dobolás és a balett jelentette számára.
Január 1-jén történt
E nap híres szülötte Bocskai István erdélyi fejedelem, Festetics György gróf, a keszthelyi Georgikon és Helikon alapítója, Petőfi Sándor és Polgár László Kossuth-díjas operaénekes (képünkön) is.