fbpx

„Ha kritikusok nem volnának: a világon legjobban utálnám a tejfölös tormamártást” – Pop-up kiállítás Petőfi Sándorról

Izgalmas pop-up kiállítás készült a Kossuth-díjas Sajdik Ferenc Vivát Petőfi! – Élet-rajzok című könyve alapján, amely a Holnap Kiadó gondozásában jelent meg 2022-ben. A Károlyi-kertben felállított installáció szeptember 30-ig látogatható.

Több szempontból is tökéletes a helyszínválasztás. Nemcsak, mivel a Petőfi Irodalmi Múzeum kezdeményezéséről van szó, amelynek udvarát a felújítás során összenyitották a parkkal, de a költő csupán néhány méterre elhelyezett szobra miatt is. És talán még inkább a Nemzeti Múzeum miatt, amihez a legismertebb Petőfi-legenda fűződik. Sajdik Ferenc pedig pont azt a kultuszt, azt a – maga a költő által is lelkesen építgetett – imázst rombolja le és teszi idézőjelbe, ami a legmagyarabb költőt övezi, és amit a közhagyomány az iskolai tananyaggal karöltve szívesen tart életben.

A kiállításismertető „élő Petőfiről” beszél. „Sajdik tustolla a nemzet nagy költőjének életrajzi anekdotái mögül a nagyon emberi és nagyon szerethető Petőfit varázsolja elénk.” A kissé hatásvadász beharangozó nem mond többet az igazságnál. Az összesen 24 kép-szöveg együttes „bekukucskál” a száraz életrajz mögé, adatok helyett történeteket mesél – érzésekről, hangulatokról, kapcsolatokról. Nagy erénye, hogy mindezt időrendi sorrendben haladva teszi, a szerző számára fontos településeket választva szervezőelvül.

A rajzok három darab, nyolc életrajzi csomópontot tartalmazó részre bomlanak. Egy-egy egységen belül átjárók találhatók, ami enyhe labirintusjelleget kölcsönöz a kiállításnak. Ha nem lennének az évszám- és helymegjelölések, már-már azt hihetnénk, nem számít a haladási irány. Jobban meggondolva tényleg nem számít: itt nem az úti cél, hanem maga az utazás a fontos.

1835-ben, Aszódon találkozunk először a költővel, és egészen Landerer Gusztáv nyomdájáig kísérjük. A kalandon Sajdik Ferenc illusztrációi mellett különböző szövegrészletek a társaink: Petőfi Úti jegyzetein, Kerényi Frigyesnek címzett levelein, naplórészletein és – természetesen – költeményein, többek között A boldog pestieken, a János vitézen és az Anyám tyúkján kívül (itt említjük meg, milyen üdítő líra és próza gyakori váltakozása) barátja, Jókai Mór Az én életem regénye és Életemből című műveinek részletei is felbukkannak. És meglepő módon passzolnak a rajzokhoz. A rajzokhoz, amik nemcsak, hogy plasztikusabbá teszik a szövegeket, de a 19. századi miliőt is érzékenyen ragadják meg. Az utcaképek, a szekerek, a korzózó dámák és a rohangáló suhancok letagadhatatlanul és tetőtől talpig Petőfi Sándor korához tartoznak.

Habár az illusztrációk hűen adják vissza az éra hangulatát, távol állnak a realista ábrázolástól, inkább erősen meseszerűek – ez persze érthető, hisz az alkotó a rajzfilmek felől érkezik. Nem kell sokáig keresgélni a Pom Pom meséiből és A nagy ho-ho-horgászból már ismert vonásokat, a Petőfi-rajzok egyenes folytatásai az örökzöld gyerekműsoroknak.

„Ne azt írd pajtás, hogy rajta magyar, hanem talpra magyar!” Sajdik Ferenc rajza

Vázlatos, spontán hatást keltő vonalak, az élénk színfoltok és a fekete-fehér részletek váltakozása. Nem is beszélve a képeken elrejtett, graffitiszerű feliratokról, amelyekről elsőre nehéz eldönteni, eredetileg is a kiállítás részét képezték-e, vagy a kreatív és merész látogatók utólagos közreműködésének eredményei. A miniatűr szösszenetek tartalma rendkívül változatos: hol a karakterekhez kapcsolódó szövegbuborékként működnek, hol tényekkel reflektálnak a vizuális síkra, hol apró „fun facteket” közölnek. Például egy ilyen információmorzsa révén tudjuk meg: „Tompa Mihály olyan erős volt, hogy fél kézzel dobált fel búzás zsákokat a fuvarosoknak”. Ahogy azt is, hogy a Nemzeti Dal első két szava eredetileg „Rajta magyar” volt. Ezzel a megoldással Sajdik a képregényműfajt is játékba hozza.

Ne felejtsük el, hogy arról a művészről van szó, aki három évtizeden át publikálta karikatúráit a Ludas Matyiban. Ennek fényében érthetőbbé válik az a szelíden maró gúny, ami például a költő verseit kiadó Nemzeti Kört lefestő rajzban lappang, de magának Petőfinek is sajátja volt. Ez a szerző egyik arca. „Ha kritikusok nem volnának: a világon legjobban utálnám a tejfölös tormamártást”. De volt érzékeny, hiú, önironikus és szerelmes arca is. „Barátom, leírnám őt neked, de a nap közepébe kellene mártani tollamat, hogy egész fényében és forróságában leírhassam őt!”

A Vivát Petőfi! ­– az ezen a címen futó könyv és kiállítás egyaránt – beváltja ígéretét, és majd’ minden oldalát megmutatja az idén kétszáz éve született költőnek. Megközelít és a szó legjobb értelmében földre ránt egy érinthetetlen ikont. Oly módon, ami az életmű iskolai feldolgozásának is nyugodtan része lehetne.

A kiállítás szeptember 30-ig látogatható.

Sajdik Ferenccel három éve találkoztunk, egy éve pedig a Talpig magyar podcast vendége volt.

Fotók: Birtalan Zsolt / Petőfi Irodalmi Múzeum

A rovat további cikkei