Keresés
Almásy László tüntette el a Szahara fehér foltjait
Százharminc éve, 1895. augusztus 22-én született Almásy László Ede felfedező, Afrika-kutató, aki több expedíciót vezetett és hatalmas területeket térképezett fel a „fekete kontinensen” és akinek élete ihlette Az angol beteg című nagy sikerű filmet.
Király Béla élettörténetét Rejtő Jenő tudta volna a legjobban megírni
Hős kérdőjelekkel? Sármőr szerencselovag? Hogyhogy mindent túlélt? Eörsi László példás fegyelemmel próbál rendet tenni Király Béla életrajzában, talán a dolgok természetéből következően csak részleges sikerrel.
Először jelölték Harrison Fordot Emmyre, Scorsese is az esélyesek között
Fordot a Direkt terápia pszichológusáért, Scorsesét pedig a The Studióban tett vendégszerepléséért jelölték. Az Apple TV+ streamingszolgáltatásán futó Különválás és az HBO Pingvin című tévésorozata kapta a legtöbb Emmy-jelölést.
Már csecsemőkorban is működik a memóriánk, csak nem emlékszünk rá
Egy új kutatásban az infantilis amnézia rejtélye új megvilágításba került: az emlékek nem vesznek el, csak később elérhetetlenné válnak.
Negyven corvina digitális másolatával gazdagodott a magyar nemzeti könyvtár gyűjteménye
A fennmaradt corvinák immár több mint háromnegyede elérhető a kutatók és az érdeklődők számára a Bibliotheca Corvina Virtualis online felületén.
Ősszel sem ér véget a Határtalan nyár
Itt a szeptember, felpörögnek a gasztronómiai és borfesztiválok az egész Kárpát-medencében. Emellett a zenei és a történelmi-népművészeti rendezvényekről sem kell lemondanunk. A nyárnak csak a naptárban lesz vége: a MOL – Új Európa Alapítvány Határtalan nyár rendezvénysorozata Szent Mihály havában is sok kulturális élvezetet ígér.
Háy János: A színház mindig tele volt és lesz is blöffel
A színház tele van elviselhetetlen produktumokkal, művészieskedő szemfényvesztéssel, szórakoztatásnak álcázott vicceskedő blöffel.
Paul Weller homlokán a ráncok megmutatják, hogy hány kilométert tett meg
A zenész új, Find El Dorado című albumán feldolgozta a Budgie című, retró angol sorozat zenéjét, Ray Davies szerzeményét, a Nobody’s Foolt.
Enyedi Ildikó örül, hogy ráéreztek a filmje humorára Velencében
Lírai alkotásról van szó, de a velencei bemutatókon a közönség értékelte a film humorát, ami azt jelenti, hogy megértette a legmélyét ‒ nyilatkozott Enyedi Ildikó rendező a Csendes barát című filmmel kapcsolatban az MTI-nek a 82. Velencei Filmfesztivál díjkiosztása előtt szombaton.
A fotók némasága űrt teremt, amelyet az irodalom be tud tölteni
A képi és a nyelvi észlelés eltérő struktúrái nem kioltják egymást, hanem köztes teret hoznak létre, ahol a szöveg képpé, a kép pedig nyelvvé alakulhat.
Az AI nemcsak az alkotók, de a zenehallgatók munkájára is pályázik
AI-generált zenekarok és albumok a toplistákon, Elvis-klónok és eredetiség-viták – a mesterséges intelligencia az utóbbi években jól felforgatta a zenészek és a zenehallgatók életét.
Játszhatatlannak ítélték Bartók Béla egyetlen operáját
Nyolcvan éve, 1945. szeptember 26-án hunyt el New Yorkban Bartók Béla, a múlt század egyik legnagyobb komponistája, népzenekutató, zongoraművész, zenepedagógus, a Cantata Profana, az Allegro barbaro, A kékszakállú herceg vára, A fából faragott királyfi és A csodálatos mandarin szerzője.
A Green Future-től Szent Istvánig és még azon is túl
Zenta és Kolozsvár lesz a két fókuszpontja a Mol – Új Európa Alapítvány Határtalan nyár rendezvénysorozatának augusztus második hetében. Környezettudatosság, buli és folklór jellemzi majd ezt a néhány napot a Kárpát-medencében.
Pál István Szalonna és Bandája is fellép a Magyar Értékek Napján
A rendezvény célja, hogy bemutassa a Kárpát-medencében fellelhető nemzeti értékek sokszínűségét, felhívja a figyelmet azok megőrzésének és továbbadásának fontosságára, valamint találkozási pontot biztosítson a hungarikum mozgalom aktív szereplőinek, közösségeknek és érdeklődőknek.
Átadták Keanu Reeves ellopott óráit az FBI-nak
A rendőrség tavaly decemberben bukkant rá a karórákra egy razzia során.
Rejtély, hogyan jelenhetett meg két Kistehén-album
A Kistehén zenekar feloszlása után lassan három évvel új zenei tartalmak jelentek meg a formáció neve alatt annak Spotify-oldalán, de a valószínűsíthetően mesterséges intelligenciával létrehozott dalok felbukkantak a YouTube-on és az Amazonon is.
Spontán eufória és tudatos döntések a MOME videóklip-készítő képzésén
Szeptember 21-ig lehet jelentkezni a MOME Open music video képzésére, mely az ötlettől az utómunkáig segíti a hallgatóit a vízióik kreatív kibontakozásában és megvalósításában.
A sör fejjel lefelé is sör marad, de hab nélkül nem
A sör világnapjával indult az augusztus. Remek apropó, hogy megnézzük, hogyan csordogál ez az ital a magyar irodalom soraiban hol könnyedén, hol keserűbben.
Hat bemutatóval készül a Radnóti
A Radnóti Színház társulata hat bemutatóval és két új taggal – Katona Péter Dániellel és Krisztik Csabával – készül a 2025/2026-os évadra. Az idei évad mottója a „Benne vagy!”.
Matt Smith, a tizenegyedik Doki szerepel az új Star Wars-filmben
Az angol színész a főszerepet alakító Ryan Goslinghoz csatlakozik a Starfighterben, amelyet 2027-ben terveznek bemutatni.