Már csecsemőkorban is működik a memóriánk, csak nem emlékszünk rá
Egy új kutatásban az infantilis amnézia rejtélye új megvilágításba került: az emlékek nem vesznek el, csak később elérhetetlenné válnak.
A legtöbb felnőttnek a legkorábbi emlékei legfeljebb óvodáskorból származnak, és kisgyermekként vagy csecsemőként átélt eseményekre alig vagy egyáltalán nem emlékszik. Ezt a jelenséget infantilis amnéziának hívják, amelyet két elmélettel próbálnak magyarázni: az egyik szerint a csecsemők agya egyszerűen még nem képes emlékeket eltárolni, a másik viszont azt állítja, hogy a babák már képesek emlékeket létrehozni, de ezeket később nem tudjuk előhívni.
Az első elmélet a hippokampusz, az agy memóriáért felelős részének éretlenségére hivatkozik. Ez a terület az élet első éveiben még fejlődés alatt áll, így az emlékek tárolása nehézkes lehet. Ugyanez a régió sérült azoknál az amnéziásoknál is, akik felnőttkorban veszítették el az új emlékek kialakításának képességét. A második elméletet állatkísérletek támogatják: egereknél sikerült olyan korai emlékeket előhívni, amelyek már elfeledettnek tűntek, ha a korábban aktív hippokampusz-neuronokat mesterségesen stimulálták.
De mi a helyzet az emberekkel? Nick Turk-Browne kutatócsoportja egy évtizede próbál választ találni erre. A csapat úttörő módon alkalmaz funkcionális MRI-t (fMRI) éber csecsemőkön, ami korábban szinte lehetetlennek tűnt, mivel a babák izegnek-mozognak, nem értenek utasításokat, és nehéz lekötni a figyelmüket. Több mint 400 vizsgálati alkalom és sok gyakorlati tapasztalat után azonban sikerült olyan módszert kialakítaniuk, amellyel éber, nyugodt és aktív babák agyi aktivitását is rögzíteni tudják.
Egy friss kísérletükben 12 hónapos körüli csecsemőknek mutattak fényképeket arcokról, tárgyakról és helyszínekről, majd később ugyanazokat összevetették új, hasonló képekkel.
Az agyi aktivitás elemzésekor azt találták, hogy a hippokampusz erőteljesebb választ adott azokra a képekre, amelyeket később a babák felismertek. Ez azt jelzi, hogy már egyéves korban is képesek vagyunk rövid tapasztalatokat memóriává alakítani.
A kutatás eredményei tehát támogatják azt az elképzelést, hogy a babák már képesek emlékeket létrehozni, csak később nem férünk hozzá ezekhez. Ez viszont további kérdéseket vet fel: meddig tartanak ezek az emlékek? Milyen összetettségű információt képes megőrizni a korai agy? Ha egyévesen már lehet emlékezni, miért csak négy-öt éves korunkból vannak emlékeink?
A válaszok segíthetnek jobban megérteni nemcsak a gyermekkori tanulás és nyelvelsajátítás mechanizmusait, hanem az olyan neurológiai betegségek hátterét is, mint például az Alzheimer-kór. Emellett új megközelítéseket adhatnak a kisgyermekkori neveléshez, oktatáshoz és a szülői támogatáshoz is.
A cikk forrása itt olvasható.
