A rák gyakran egy identitásválság tünete

Soneva – így nevezték el a világ legexkluzívabb privát szigetét az Indiai-óceán közepén, ahova pihenni járnak a leggazdagabbak. A sziget tulajdonosai, Sonu és felesége, Eva valódi luxuskörülményeket teremtettek a vendégeiknek, akik elképesztő összegeket fizetnek azért, hogy a lehető legtisztább és legegészségesebb környezetben tölthessenek pár napot.

A csoda szép természet mellett mi az a luxus, amit ez a hely kínál? Itt mindenki mezítláb jár, a helyben termesztett alapanyagokból készült, egészséges ételeket fogyaszthatja, lekapcsolható a wifi, azaz lehetőség van igazi digitális detoxra: a telefonhívások, üzenetek, hírek nélküli, önfeledt kikapcsolódásra. 2018-ban az On the Spot Okos világ című évadának egyik epizódja azt a kontrasztot mutatta meg, amely Sonuék „no news, no shoes” szemlélete és egy közeli sziget lakosságának, a mára már telefonfüggővé vált maldív halászembereknek a hétköznapjai között kirajzolódik.

Hét évvel ezelőtt egy különleges üzenetet kapott az On the Spot riporterpárosa, Cseke Eszter és S. Takács András. Karácsony táján Sonu írt nekik, hogy végstádiumú rákkal diagnosztizálták, és megkérdezte a dokumentumfilmes házaspárt, hogy le akarják-e filmezni, hogyan gyógyul meg. Igent mondtak, éveken át kísérték Sonu életét, és az öt országban forgatott 350 óra nyersanyagból készült el az On the Spot 13. évada, amely az RTL+ Premium kínálatában látható Sonu – Egy gyógyulás története címmel.

A nézőnek óhatatlanul eszébe jut, mennyire más szembenézni ezzel a betegséggel a Kék golyó utcában várakozva, mint ha valakinek szinte korlátlan anyagi erőforrásai vannak, elutazhat kezelésekre bármelyik országba és a világ legjobb orvosai, legkorszerűbb terápiái állnak a rendelkezésére.

Attól tartottam, egy ilyen történet nem tudhat más lenni, mint keserű szembesülés a kiszolgáltatottsággal, főként azokéval, akiknek nem hordják az asztalukra fizetett alkalmazottak a legegészségesebb ételeket a nap bármely szakaszában, nem jutnak el időben a legjobb specialistákhoz, és egy-egy fontos vizsgálatra is kétségbeejtően sokat kell várniuk. Azt hittem, a kamera jelenléte csupán voyeurré tesz mindannyiunkat, megleshetjük, hogyan pihennek, élnek – és akár halnak a milliárdosok. Láthatjuk, hogy van egy út, amelynek a végén márpedig mind egyenlőkké válunk, és több tanulság nincs ebben. De tévedtem. Ez a filmsorozat sokkal több ennél.

„Ő nem úgy gondolt az életére, hogy mostantól kopaszon, remegve fog hányni egy kórteremben”

A rák gyakran egy identitásválság tünete – erről is beszélgettünk a film alkotóival.

– Hét éve sem neki, sem nekünk nem volt fogalmunk arról, hogy ebből mi lesz. Amikor elkezdtük, Sonu teljesen mást gondolt erről, mint most. Hét éve talán csak bátorsággyűjtésnek akarta használni, de most ez az élete egyik fontos hagyatéka – mondja András, amikor arról kérdezem őket, miért volt fontos Sonunak ez a film, mit akart ő rögzíteni ezzel.

– Amikor Sonu megkeresett minket ezzel a témával, kétsége sem volt afelől, hogy ő meg fog gyógyulni, és már akkor azt tervezte, hogy nyit egy egészségtudatos központot, ahol a tapasztalatait megoszthatja másokkal.

Ő a gyógyulást is abszolút teljesítményként fogta fel, ebben az élethelyzetben is cégvezetőként működött, aki kézben tartja a gyeplőt, mert akkor még azt gondolta, hogy ez a kontroll biztosítani tudja a gyógyulását. Aztán volt olyan pont a hét év során, amikor attól féltünk, hogy az lesz a film vége, hogy meghal – idézi fel Eszter.

– Ő az elején úgy gondolt erre, mint egy Excel-táblázatra, amelyben összesíti a kutatásokat, számontartja a különböző módszereket, kiválasztja a legoptimálisabbat, és meggyógyul. Nekünk már ez is elég érdekes volt, hiszen túlmutatott azon, amit el tudtunk képzelni arról, hogyan gyógyul egy rákos beteg – teszi hozzá András.

– Nagyon fontos, hogy mit hiszel el – mutat rá Eszter. – Megkapod a diagnózist, és azt gondolod, hogy ez borzalmas lesz, szenvedés vár rád, és valószínűleg hamarosan meg fogsz halni – ez egy történet, amit mi adunk körbe egymásnak. Tudom, mert anyámmal ez pontosan ugyanígy volt. Sok beteg csak küzd a rákkal, és nem a gyógyulásra figyel. Sonu egy teljesen más sztorit hitt el már az elejétől kezdve, és ez nem feltétlenül a pénzen múlik, az ő története a fejében volt más.

Ő nem úgy gondolt az életére, hogy mostantól kopaszon, remegve fog hányni egy kórteremben, hanem ösztönösen az volt a reakciója, hogy ő ezt máshogy fogja csinálni – nem most és nem így ér véget az élete. Egy integratív onkológiai szakértő ma már tud segíteni abban, hogy ez az út ne legyen olyan nyomorúságos, mint amit évtizedek óta tudunk, hallunk és mondunk arról, milyen a kezelés alatt álló betegek többsége számára.

„Az elnyomott érzésektől nem megszabadulni kell”

Tehát adott egy kiváltságos helyzetben lévő ember, aki megengedi, hogy a kamera rögzítse a gyógyulása útját, igent mondva arra is, hogy akár a kiszolgáltatottságát megmutassa. De úgy tűnik, kezdetben nem változtatja meg az életét a betegség – eljár különböző kezelésekre és terápiákra, de szinte mellékesen, hiszen az életében nincs igazi megtorpanás, sőt épp nagy terveket sző.

Építkezésbe kezd, fejleszti azt a luxusüdülőt, amely már most is egyedülálló, és a rák kezelése számára csupán egy feladat a sok közül. Szinte úgy tűnik, minden más fontosabb, bár következetesen igyekszik betartani az orvosok utasításait is. De ő nem építi magában a betegidentitást, egyetlen éjszakát sem tölt kórházban, a kemoterápia másnapján már edzeni megy, este pedig Michelin-csillagos éttermekben vacsorázik.

Hogyhogy nem érzi rosszul magát, nem szenved a fejfájástól és a hányingertől, ami a kemo gyakori mellékhatása? Mit csinál ő másképp?

Sonu konkrét lépéseket tesz a jólléte érdekében, számos olyan dolgot is, ami nem pénzkérdés: például a kemoterápia előtt napokig szigorú böjtöt tart, egyáltalán nem eszik – így a kemoterápia hatékonyabb és jelentősen csökkenti a mellékhatásait is. Valójában ez bárki számára elérhető, hiszen ingyen van nem enni semmit. Emellett Sonu orvosai vitamininfúziókat, hiperbárikus oxigénterápiát és hipertermiát is alkalmaznak.

Utóbbi egy magyar találmány: az onkotermia módszerének technikai feltételeit dr. Szász András fizikus fejlesztette ki 1988-ban, itthon is elérhető, de kevésbé ismert, viszont külföldön kiegészítő terápiaként évtizedek óta eredményesen alkalmazzák számos ráktípus kezelésében. A terápia során 42 és 45 °C közötti hőmérsékletre melegítik a testet vagy az adott testrészt, és ezt a rákos sejtek nem élik túl, a meleg hatására roncsolódik a tumorsejtek membránja.

Sonu a nyugati és keleti orvoslás leghatékonyabb és legeredményesebb terápiáit kapja, fel is épül, de a rák újra és újra kiújul. Úgy tűnik, ehhez a küzdelemhez a világ minden pénze sem lesz elég, hiszen ez a betegség másról szól.

– Amikor három évvel ezelőtt elküldtünk egy pár perces teasert a főszereplőről A test lázadása és a Normális vagy – Trauma, betegség és gyógyulás mérgező világunkban című könyvek szerzőjeként ismert orvosnak, Máté Gábornak, ő azonnal kiszúrta, hogy Sonu arról beszél, hogy az elnyomott érzéseitől meg kell szabadulnia. Holott az elnyomott érzésektől nem megszabadulni kell, hanem pont, hogy érezni kellene őket – idézi fel András. – Mi is akkor értettük meg, merre tart ez a történet, hogy nemcsak az a kérdés, hogy Sonu meggyógyul-e a rákból, hanem hogy ez a kiváltságos helyzetben élő ember ezzel a rendkívül zárt és saját maga számára is hozzáférhetetlen belső érzelmi világgal végül megérkezik-e ehhez a felismeréshez.