Keresés
Világklasszis színházi és utcaszínházi társulatok érkeznek a Dunakanyarba
Izgalmas és sokszínű színházi repertoárral jubilál a VéNégy Fesztivál a 10. Színházi Olimpia részeként.
Ingyenesen elérhető lesz a Cigánymesék
Ingyenesen nézhető márciustól a Cigánymesék című 13 részes, a kecskeméti rajzfilmstúdióban egyedi, 3D technikával készített sorozat. Az első epizód március 4-től lesz látható a készítő Youtube-csatornáján, majd minden szombaton egy újabb résszel gazdagodik a kínálat.
Új terekkel és programokkal várja látogatóit a Dobó István Vármúzeum Egerben
A hírt az intézmény igazgatója jelentette be pénteken a múzeum idei programkínálatáról és megvalósult, valamint folyamatban lévő fejlesztéseiről szóló sajtótájékoztatóján.
Közzétette az erdélyi fejedelmek portréinak digitalizált változatát a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár
A Román Nemzeti Könyvtár alegységeként működő gyulafehérvári közgyűjtemény közölte: a képtárában található tizenegy értékes festmény kivételes felbontásban került fel a világhálóra, így részleteiben tanulmányozható az Erdélyi Fejedelemség egykori uralkodóinak díszes ruházata, ékszerei.
Kettős könyvbemutató Karcagon
Csütörtökön Karcagon bemutatták Fazekas Mihály egykori helytörténész Karcagi kunkötések, valamint Varga Mihály pénzügyminiszter Parlamenti levelek Kumániába című könyvét.
Közép-Kelet-Európa legnagyobb virtuális filmstúdiója épül Fóton
A közép-kelet-európai régió legnagyobb virtuális filmstúdióját építi fel a fóti HelloParks területén a Visual Europe Group Magyarország cégcsoport, amelynek 11 millió euró értékű beruházása 2024 első negyedévében készülhet el.
Külföldi és hazai színpadokon lépnek fel a Snétberger Masterclass diákjai
A Snétberger Program új, emelt szintű képzésének keretében számos sikeres hazai és külföldi fellépést tudhatnak maguk mögött a diákok Európa-szerte.
Meghalt Lisa Marie Presley, Elvis Presley lánya
Meghalt 54 éves korában Lisa Marie Presley énekes, dalszerző, Elvis Presley legendás amerikai énekes egyetlen lánya.
Szabadon felhasználhatóvá válik A Pál utcai fiúk
Szabadon felhasználhatóvá válnak Molnár Ferenc, Kempelen Béla, Szász Gyula, Paul Éluard, Knut Hamsun, Mariano Azuela, Waldemar Bonsels írásai, Kende Géza festményei, Szerémi Gusztáv zeneművei, valamint Borsos József és Vidor Emil önálló építészeti tervei is 2023. január 1-jétől Magyarországon – közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) szerdán.
Eredeti Kölcsey-relikviák, szarkofágok és világhírű Munkácsy-művek a Déri Múzeumban
Az ország egyik legjelentősebb és legérdekesebb vidéki gyűjteményével a Déri Múzeum büszkélkedhet, így nemcsak a cívisek, hanem a Debrecenbe látogató turisták számára is kihagyhatatlan úti cél.
A fény menyasszonya: üvegcsodák Nyugat-Magyarországról
A pannonhalmi Hefter Galéria és Stúdió európai szinten is különleges üvegművészeti helyszín. Itt alkot és tanít Hefter László Ferenczy Noémi-díjas üveg- és restaurátorművész, valamint fia, Brúnó, aki apja nyomában járva találta meg a saját útját és az együtt végzett alkotómunka szépségét.
Szajnán vágtató ló, metál és Céline Dion az Eiffel-tornyon
A szakadó eső sem ronthatta el a 2024-es nyári játékok különleges nyitányát: olyat mutatott a fény városa, amire még sokáig emlékezni fogunk.
A színjátszás Tündérkertje – Séta a miskolci színészmúzeumban
Miskolc Magyarországon egyedülálló, öt játszóhelyes, színészlakásokat, díszletkészítő műhelyt és még egy emlékparkot is magában foglaló színházi negyedének egyik fontos pontja a Színháztörténeti és Színészmúzeum, amely a múltba vonz ugyan, de a színház örök jelenét hirdeti.
Jó egy kis szusszanó a szakmai-emberi felelősségek szorításából
Madaras Gergely pénteken a Zeneakadémián ad koncertet belga zenekarával, amelynek éléről az évad végén elköszön, és életében először szabadúszó karmester lesz.
A szerepeimből nem tudok idézni, de rendezőként be nem áll a szám
„Nekem óriási motiváció olyan előadásokat készíteni, amelyek többféle buborék lakójának lehetnek érdekesek, de nem kamuznak” – mondja Keszég László, aki nem először rendez Szabadkán, szülővárosában. A Kosztolányi Dezső Színházban a Vér és a Vojáger című előadások után most Spiró György Árpád-ház című drámáját viszi színre.
„Nem én vagyok a fontos, hanem a dalok” – Für Anikó az énekesi karizmáról
Für For Ten című duettlemeze a napokban jelent meg, és ez már negyedik a lemezei sorában. Amikor a „zenei univerzumáról” kérdezzük, mégis azt mondja: énekesi működése a világegyetemmel összevetve legfeljebb a Naprendszer legkisebb bolygója, a Plútó méretéhez hasonlítható.
Szőcs Géza az egyenes, tiszta beszéd költője volt – Interjú Bollobás Enikővel
„Szőcs verseiben sok a játékosság, a humor. Sok verse felemel, kiemel bennünket a hétköznapi létből, s életünk nagy értékeire és örömeire világít rá. Mások a szellemi és politikai tartás, méltóság, ismét mások kulturális hagyományaink gazdagságának felmutatásával szereznek örömet.”
„A sérüléseinken keresztül gyógyítunk” – Bordán Lili a Hadik Erzsébetének karakteréről
Miután kiderült, hogy bár távoli, de rokonok vagyunk, rögtön kimerítettük a Bordán família történetét. Amúgy is adta magát a családi téma, mert a Hadik című film Erzsébetet játszó színésznője férjével és kisbabájával érkezett az interjúra.
Verdi Aidájának köszönhetjük Puccini tizenkét operáját
Száz éve, 1924. november 29-én halt meg Giacomo Puccini, az utolsó nagy olasz operaszerző, a Tosca, a Turandot, a Bohémélet, a Pillangókisasszony és A Nyugat lánya komponistája.
Ősi, érintetlen, vad tájba lépünk ezen a kiállításon
Bernáth Dániel Personal Pangaea című kiállítása a saját ősföld iránti vágyakozásról szól. Kompozíciói teli vannak energiával, a formákból optimizmus sugárzik.