Keresés
Féja Gézát főként a magyarság sorskérdései foglalkoztatták
Százhuszonöt éve, 1900. december 19-én született a Léva (ma Levice, Szlovákia) melletti Szentjánospusztán Féja Géza József Attila-díjas író, újságíró, szerkesztő, a Viharsarok című szociográfia szerzője, a népi írók mozgalmának egyik jelentős képviselője.
Tizenöt százalékkal nő a kulturális ágazatban dolgozók bére
Január 1-jétől tizenöt százalékkal nő a kulturális ágazatban dolgozók bére – mondta Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára november 26-án az M1 Ma reggel című műsorában.
Art deco szenzációkra várják a licitet a BÁV Art aukcióján
Az art deco nem pusztán stílusirányzat, hanem egy korszak életérzése: a ’20-as és ’30-as évek városi pezsgése, a technológiai fejlődés és a modern elegancia találkozása. A BÁV Art 86. Művészeti Aukcióján ismét ez az időtlenül elegáns stílus kerül a figyelem középpontjába.
Itt élned, halnod kell
Vörösmarty Mihály alakját többnyire a Szózat monumentális hangján keresztül idézzük fel – de mi marad meg a költőből, ha lehántjuk róla a kánon ünnepi csomagolását?
Egy tucat új bandát vett szárnyai alá a 12. Hangfoglaló
Megszületett a döntés az NKA Hangfoglaló Program induló előadók számára meghirdetett alprogramja idei támogatottjairól.
Tragikusan fiatalon halt meg Kálloy Molnár Péter
Rövid lefolyású betegségben, 55 évesen december 1-jén elhunyt Kálloy Molnár Péter színész, rendező, író, zenész – közölte a művész családja.
Krasznahorkai László átvette az irodalmi Nobel-díjat
A tudományos élet és az irodalom legrangosabb nemzetközi kitüntetését a díjazottaknak XVI. Károly Gusztáv svéd király adta át a stockholmi hangversenyteremben rendezett díszes ceremónián.
A Textúra tíz évét foglalja össze a POKET új kiadványa
A Szépművészeti Múzeum programsorozata, a Textúra idén ünnepli tizedik születésnapját. A jubileum alkalmából a POKET kiadóval együttműködve a Textúra antológiája összegzi az elmúlt évtizedet.
December 11-én történt
„Attól jó színész valaki, ha az adott helyzetben nem mindennapi reakciót ad, hanem váratlant. Ugyanakkor vannak évszázados színházi törvények, színpadi sztereotípiák, amit meg lehet tanulni” – fogalmazta a 2022. december 11-én elhunyt Jászai Mari-díjas színésznő, Schütz Ila, akit – színpadi és televíziós szereplései mellett – többek között a Házasság szabadnappal, a Csillag a máglyán, A Pendragon legenda és a Valami Amerika című filmekben láthattunk.
Hírmozaik – december 20.
Ünnepi gálával köszöntötték a Vojtinát, összeállt a dallista az Ismerős Arcok arénakoncertjére, nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyermek a Parlamentben.
(Szép)irodalmi pávák
Az út mentén egy erdőszéli fán két páva üldögélt, amelyek felgallyaztak a közelgő éjszakára, ami nem valami különleges cselekedet, minthogy a páva (Pavo cristatus) a tyúkalakúak rendjébe van sorolva.
Hírmozaik – december 8.
Krasznahorkai László Stockholmban, A diótörő turnén, indul az MCC ARS, a legmesésebb mesélők.
Ünnepi koncertek karácsonyon innen, újéven túl
Amikor már századszorra halljuk ugyanazokat a karácsonyi dalokat swingben és smooth jazzben, akkor kedvünk támadhat olyan koncertekhez is, amelyeken nem éneklik el télapós pulcsiban a Last Christmast.
Feleséget rabolt magának és elfoglalta a haragosa kastélyát a féktelen természetű „zsibói bölény”
Kétszázhetvenöt éve, 1750. december 11-én született idősebb hadadi Wesselényi Miklós báró, az „árvízi hajós” Wesselényi Miklós apja, akinek alakját Nyírő József A sibói bölény című regénye tette halhatatlanná.
Kiemelték a METU-s grafikust New Yorkban
Kiss Anna Csilla, a Budapesti Metropolitan Egyetem tervezőgrafika szakos hallgatója nemzetközi elismerésben részesült a New York-i Graphis New Talent Award 2025 versenyén. A díj elnyerésekor még Tervezőgrafika BA harmadéves hallgató volt, jelenleg pedig a METU Tervezőgrafika MA képzésén folytatja tanulmányait. A díjnyertes projekt konzulense Tóth Judit, a METU óraadó oktatója volt.
Építészmérnöknek készült, de színészként és színigazgatóként remekelt – elhunyt Balázs Péter színművész
December 10-én, nyolcvankét éves korában elhunyt a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, aki 2007 és 2021 között a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója volt.
Kas Kriszta: Neglizsé
Szabó Tivadarnak vödör volt a jele óvodában. Kedvelte a menzai finomfőzeléket és kedvenc illata a tízóraival keveredő tornazsák volt.