Keresés
Budapest ikonikus épületei romokban
Budapest ostromának 80. évfordulója alkalmából a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ gazdag fényképanyagon keresztül mutatja be a fővárosi épületállományt ért pusztítást, illetve betekintést enged a II. világháborút követően meginduló újjáépítésbe.
Vaskori temetők titkai után nyomozhatunk a Nemzeti Múzeumban
A magyarországi kora vaskor egyik leghíresebb és legrégebben kutatott lelőhelyére kalauzol és az itt folytatott ásatások eredményeibe enged bepillantást Soós Bence Völgy és magaslat – Kora vaskori előkelők temetője a Dél-Dunántúlon című előadása, amelyet április 1-jén hallgathatnak meg az érdeklődők az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum Múzeumakadémia című programsorozatában.
Régi idők és modern korok harasztjai
Tamás Júlia főmuzeológus tart előadást Régi idők és modern korok harasztjai címmel május 29-én az MNMKK Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol fosszilis példányok és mai fajok segítségével ismerkedhetnek meg az érdeklődők ezzel a nagy múltú növénycsoporttal.
Blaskó Péter és Molnár Piroska is díjat kapott a MOZ.GO-n
A Hogyan tudnék élni nélküled? kapta a legjobb játékfilmnek járó díjat szombat este Balatonfüreden, a MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál gáláján, Blaskó Péter és Molnár Piroska lett a legjobb férfi és női főszereplő.
Bele kell mosolyogni a gondok arcába
A Múzeumok Majálisán ismét hallható lesz Csík János Nagy László születésének 100. évfordulójára készített Az életre mosolygok című zenés irodalmi estje.
Pataki Ági: Egyszerűen kevesebb nő csap bele a rendezői pályába
Tizenhárom év kihagyás után idén újra lesz filmszemle a budapesti Corvin moziban. A február 3–9. között zajló eseménysorozatra közel négyszáz friss filmet neveztek. Pataki Ági Balázs Béla-díjas producert kérdeztük.
A sárgahasú unkát választották az év kétéltűjének
A sárgahasú unka lett az év kétéltűje 2025-ben – tájékoztatott január 15-én a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). A sárgahasú unka magyarországi fennmaradása több tényező miatt is veszélyben forog, ezért választotta az egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya 2025-re az év kétéltűjének.
Az Operaház programjai idén is széles rétegek számára válnak elérhetővé
A kulturális kormányzat 2025-ben is minden támogatást megad ahhoz, hogy a Magyar Állami Operaház szolgáltatásai és programjai minél szélesebb rétegek számára váljanak elérhetővé – hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten.
Figyeljünk a fecskékre, üzeni az MME
A fecskék védelmének fontosságára hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), mivel az ezredfordulót követően több mint ötven százalékkal csökkent a hazai fecskeállomány.
Az idei minden idők legnagyobb múzeumi majálisa
Az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeumban zajló 28. Múzeumok Majálisán csaknem 100 múzeum és kiállító, valamint változatos beltéri és kültéri programok és persze hamisítatlan fesztiválhangulat várja a felnőtt és gyermek látogatókat.
A hibák megoldását nem ott kell keresni, ahol megjelentek
Marton Éva fővédnökségével operastúdiót indított a Magyar Állami Operaház, ahol az öt kiválasztott ifjú énekessel elindult a négy féléves képzés.
A társadalom működését akarta megérteni Hankiss Elemér
Tíz éve, 2015. január 10-én hunyt el Hankiss Elemér Széchenyi-díjas szociológus, irodalomtörténész, tudományos kutató, aki többek között a magyar társadalom helyzetét, a rendszerváltozás tanulságait és a fogyasztói társadalom működését elemezte tanulmányaiban.
Ahogy ti zenéltek, én úgy alkotok
Az elektronikus zene a kilencvenes években indult művészgenerációra tett hatását mutatja be a Nemzeti Galéria TechnoCool tárlata.
A szivárvány színeiben ragyogó ásványok és fluoreszkáló élőlények
Az emberi szem számára láthatatlan fénnyel világítja meg az örök sötétség birodalmát az MNMKK Magyar Természettudományi Múzeum Látható láthatatlan című, április 10. és december 31. között látogatható új időszaki kiállítása.
A Hunyadi színészeivel forgat romantikus fantasyt Dobó Kata
Ősszel kezdik forgatni a Megafilm új romantikus fantasyvígjátékát, a Még egy kívánság című 105 perces filmet Dobó Kata rendezésében – jelentették be az alkotók szombaton Veszprémben, a Magyar Mozgókép Fesztiválon. A filmet 2026 második felében láthatja a közönség.
Táncművészeti életpályaprogram létrehozásáról született megállapodás
A Széchenyi István Egyetem, a fenntartásában működő Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium, a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) és a Győri Balett képviselői egyedülálló táncművészeti életpályaprogram létrehozásáról írtak alá megállapodást április 15-én.
A természet diszkógömbje rave partit tart a föld alatt
A Természettudományi Múzeum új kiállítása azt mutatja meg, miként válhat a szürke, unalmas barlangfal az UV-fénytől a természet diszkógömbjévé.
Elindult a Kultúra.hu webshopja
Verseskötet, folyóirat, képregény és gyümölcsészet egy helyen – márciusban megnyílt a Kultúra.hu webshopja, ahol a Petőfi Kulturális Ügynökség kiadványait, valamint a Magyar Kultúra magazin korábbi lapszámait is elérhetik az olvasók.
A milanói Scala és a londoni Királyi Opera új csillaga debütál az Operaházban
A nemzetközi operavilág egyik legígéretesebb szopránja, Chiara Isotton főszereplésével látható 2025. április 26. és május 9. között öt alkalommal Puccini A Nyugat lánya című alkotása a Magyar Állami Operaházban. A ritkán látható előadás további főbb szerepeit kettős szereposztásban Nyári Zoltán és Gaston Rivero, valamint Alexandru Agache és Szegedi Csaba éneklik, az Opera együtteseit Pier Giorgio Morandi dirigálja.
Török kori kalandozás a Nemzeti Múzeumban
Egészen a török korig utazhatnak vissza az időben az érdeklődők május 17-én az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol a Családdal a múzeumban rendezvénysorozat részeként Török kori mindennapok címmel rendeznek interaktív foglalkozást családok számára.