Fulesbagoly_Tehetsegkutato_Keszthely_2023_Liana.jpg

Keszthelyen, Kecskeméten és Szigetszentmiklóson is öröm a zene

Lehet bármekkora a hőség, az Öröm a Zene tehetségkutató-sorozat töretlenül folytatódik augusztusban is. A nyár utolsó hónapjában három döntő várható, 3-án Keszthelyen, 18-án Kecskeméten, majd 31-én Szigetszentmiklóson.

Az Öröm a Zene tehetségkutató-sorozat 2023/2024-es évadában már 15 esemény lezajlott, de még bőven várják megmérettetési lehetőségek a zenekarokat szerte az országban, mi több, határon túli városokban is. Augusztusban három döntőt rendeznek meg az NKA Hangfoglaló Program támogatásával.

Augusztus 3-án Keszthelyen a Fülesbagoly Tehetségkutatón közel harminc díjat osztanak ki, köztük Petőfi rádiós és televíziós fellépést, előzenekarozást a Bagossy Brothers Company előtt, klipkészítést és egy komplett zenekari nyaralást. A sor 18-án Kecskeméten folytatódik, ahol idén egy vadonatúj versenyre jelentkezhetnek a zenekarok. Az Ápoló Klubban az I. Tehetségápolón is értékes díjakat adnak át, például fellépést az Ápoló Gardenben és Klubban, de hangszerbolt és próbaterem szintén ajánlott fel nyereményeket.

A nyár utolsó napján, augusztus 31-én jubilál a Roxiget Szigetszentmiklóson. A nagy múltú rendezvényt huszadik alkalommal hozzák tető alá, és idén visszatér korábbi helyszínére, a Kéktó szabadidőparkba. Itt is nyereményeső vár a döntőbe jutott produkciókra, többek között fellépés az Anna & the Barbies és a Zanzibar előtt, egy-egy díjazott pedig a dunaharaszti Vagabond Korzón, a szigethalmi Placcon és a ráckevei Duna-part Feszten koncertezhet. A hagyományokhoz híven a döntőbe jutott zenekarok versenyét további együttesek fellépése követi. Színpadra lép a tavalyi győztes, a Visionless Humanity, a Csepel-szigeti Pablo and the Escobars, a helyi Divina Machina, valamint az est zárásaként az Ivan and the Parazol.

Mindhárom esemény győztese indulási jogot szerez az Öröm a Zene tehetségkutató-sorozat szeptemberi nagydöntőjébe, ahol a fődíj egy egymillió forintos hangszeres, hangtechnikai támogatás. Emellett az országos döntőből tíz produkció továbbjut a Hangfoglaló Program induló zenekari programjának élő meghallgatására. 

Ide kattintva többet is megtudhatunk az Öröm a Zene tehetségkutatóról.

Ez is érdekelheti

Most valami nagyon fontos zajlik a magyar könnyűzenében

Ritka jelenség, amikor egy zenei verseny zsűritagja az esemény után érezhetően minden önérdek nélkül, az élmények hatása alatt méltatja az mezőnyt. Sőt: felhívja a figyelmet arra, hogy ami történt, meghatározó lesz a jövőre nézve is. Hétvégén Budapesten tartották az Öröm a zene könnyűzenei tehetségkutató verseny országos döntőjét, amelyen a magyar és Kárpát-medencei tehetségkutatók győztesei muzsikáltak. Örömteli Facebook-posztja után Nagy Szabolcs zeneipari szakembert, a Fülesbagoly Alapítvány kuratóriumi elnökét, a zsűri tagját kérdeztük.

Elstartolt a Hangfoglaló Program Fesztivál Roadshowja

A Hangfoglaló Program célja, hogy a legfiatalabb, és legfrissebb tehetségek is megmutathassák és beírhassák magukat a zenei szcéna nagyjai közé. A májusi Hangfoglaló Program Backstage Klubturné után, júniusban elindult a Hangfoglaló Program Fesztivál Roadshow is. Szolnokon és Nagymaroson lépnek színpadra a fiatal zenészek.

Vitáris Iván: Hiszünk abban, hogy ami Budapesten menő, az New Yorkban is az lehet

Az ország egyik kedvenc rockbandájának frontembere, Vitáris Iván dalszerzésről, itthoni és külföldi kultúrafogyasztásról és arról, hogy a zenekar végre úgy szól, ahogy mindig is szerették volna.

Tíz kedvenc dalunk a húszéves Anna and the Barbies-tól

A PEMA udvarban lép fel Pásztor Anna bandája, ez alkalomból pedig összeszedtük az együttes legjobb dalait.