Kétezer évvel ezelőtt bambuszszeletkékre írt orvosi jegyzetek tartalmát publikálták kínai kutatók. 

Az elveszettnek hitt, összefűzött bambuszcsíkok, amelyekre fentről lefelé és jobbról balra haladva írtak, a Nyugati Han-dinasztia (Kr.e. 202–Kr.u. 25) korából származnak, és egy Csengtu városhoz tartozó Tienhuj nevű településen találtak rájuk sírok feltárása közben 2012-ben.

Tanulmányozásuk során kiderült, hogy a dokumentumrelikviák a hagyományos kínai orvoslás úttörője, Pien Csüe által követett orvosi iskolához kapcsolódó értékes szakirodalmat tartalmaznak.

Tavasz és ősz korszakban, valamint a Hadakozó államok időszakában (Kr. e. 770–221) Pien Csüe elődei tapasztalataira támaszkodva alkotta meg az úgynevezett négy diagnosztikai módszert, vagyis a megtekintést, a meghallgatást-szaglást, a kikérdezést és a tapintást. Ezzel létrehozta a hagyományos gyógyászat és kezelés alapjait.

Miután a bambuszokcsíkokat több mint 2000 éven át víz áztatta, megsérültek és a főtt metélt tésztához hasonlóan megpuhultak. Mindez megnehezítette a helyreállításukat és a tanulmányozásukat.

Régészek, hagyományos gyógyászati szakértők és kulturális ereklyék védelmével és restaurálásával foglalkozó szakemberek több mint tízéves közös erőfeszítésének köszönhetően sikerült 930 bambuszcsíkot helyreállítani. Több mint 20 ezer kínai írásjegy vált kivehetővé rajtuk.

Tartalmuk  a szakértők szerint az ősi kínai gyógyászat dokumentumainak gyűjteménye, amely az eddigi leggazdagabb tartalommal, legteljesebb elméleti rendszerrel, valamint legnagyobb klinikai értékkel rendelkezik.

A dokumentumok tartalmát összesen nyolckötetes könyvsorozatban foglalták össze. Ezek tartalmazzák az összes anyagot, beleértve a bambuszcédulák rajzait, a szerkesztői magyarázatokat és egy, a leletek mellett feltárt, hagyományos gyógyászati meridiánokat ábrázoló demonstrációs baba illusztrációit. A bambuszszeletkék és a meridiános baba együttesen ritka fizikai bizonyítékot szolgáltatnak a kínai akupunktúra és a moxaterápia forrásairól. A bambuszokon feljegyzett sok recept a mai napig érvényes általános betegségek kezelésére.

A képen a Tienhuj településen talált bambuszcsíkok. Fotó: Hszinhua via AFP/Csengtui Kulturális Relikviák és Régészeti Kutatóintézete