_MG_7983.jpg

Eddig kiadatlan Cseh Tamás-dalok jelennek meg bakeliten

Május 21-én mutatják be Cseh Tamás kiadatlan westerndalait archív felvételeken, vadonatúj lemezen a Petőfi Irodalmi Múzeum kertjében. Sosem hallott és jól ismert dalok is visszaköszönnek a frissen masterelt hanganyagon, melyet a vadnyugati téma kovácsol egységbe.

Bereményi Géza szövegei és Cseh Tamás korai angol nyelvű szerzeményei mellett amerikai népdal, indián dal és egy versmegzenésítés is helyet kapott a korongon, Cseh Tamás utánozhatatlan előadásában. A lemezbemutató alkalmából szabadtéri fotókiállítás nyílik a PIM–Cseh Tamás Archívum gyűjteményéből a Károlyi-kert Ferenczy utca felől található kerítésén.

A westerntéma Cseh Tamás életművében izgalmas jelenség – a játék, a szerepjátszás egész életén át jelen volt –, ám az ő nevével fémjelzett bakonyi indiánozás vagy Hadiösvény című regénye miatt mégsem lehet meglepő a hallgatók számára.

CST_western.jpg
Fotó: PIM–Cseh Tamás Archívum

Cseh Tamás a ’60-as években szerzett dalait még önmagának vagy szűk baráti körben énekelte egy szál gitárral, saját angol szövegekkel, amiről számos hangfelvétele tanúskodik. 1970-től már Bereményi Gézával közösen írtak dalokat, köztük a vadnyugati ihletésűeket. Ezekben a westerndalokban sokszor elmosódik a határ a vadnyugat és Budapest között, a romantikán és nosztalgián túl az is kirajzolódik, hogy a legendás karakterek, pisztolyhősök hogyan keresik a helyüket a kádári Magyarország fővárosában.

A PIM–Cseh Tamás Archívum a gyűjteményében lévő, az énekes hagyatékában fennmaradt régi orsós szalagokról és magnókazettákról kutatta fel és gyűjtötte egybe az ismert és további, eddig ismeretlen vadnyugati témájú dalok felvételeit. A hangfelvételek javarészt az 1960-as, 1970-es években készültek. A Cseh–Bereményi-műveken kívül korai Cseh Tamás-dalok, versmegzenésítés és indián dalok is helyet kaptak a lemezen, amelyek közül hét dal eddig sohasem jelent meg hivatalos kiadásban.

A lemezbemutatót kísérő szabadtéri fotókiállításon olyan életképekkel találkozhatnak a látogatók az 1960-as évektől egészen a 2000-es évekig a PIM–Cseh Tamás Archívum gyűjteményéből, mint az előadások, koncertek megfoghatatlan pillanatai, portrék a konyhából, az albérletből, a színpadról, a vonatról, az utcáról vagy épp egy filmforgatásról, egyedül, barátokkal, szerzőtársakkal.

_MG_7939.jpg
Fotó: Birtalan Zsolt / PIM

A május 21-én 19 órakor kezdődő lemezbemutatón a közös lemezhallgatást követően beszélgetésre kerül sor Horváth Gergely műsorvezető-szerkesztő vezetésével. A beszélgetésen részt vesz Novák János zeneszerző, Cseh Tamás egykori zenésztársa, aki a lemezen is közreműködik egy dalban, Beck Zoltán énekes-dalszerző és Csengey Balázs, a PIM–Cseh Tamás Archívum munkatársa. Az est zárásaként Nóvé Soma énekes-dalszerző játszik el néhányat a lemezen szereplő dalok közül.

Ez is érdekelheti

Augusztus 7-én történt

1969. augusztus 7-én hunyt el Joseph Kosma magyar származású francia zeneszerző, a huszadik század egyik legjelentősebb filmzene- és sanzonszerzője. A Kozma József néven Budapesten született művész a húszas évek végén Berlinbe költözött, majd 1933-ban Párizsba emigrált. Franciaországban Jacques Prévert költővel alkotott nagyszerű szerzőpárost, dalaik a francia sanzon klasszikusaivá váltak. Filmzeneszerzőként több mint száz alkotáshoz komponált zenét, olyan legendás rendezőkkel dolgozva együtt, mint Jean Renoir, Marcel Carné vagy Luis Buñuel.

Így fest számokban az idei Művészetek Völgye

Vasárnap véget ért az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljának jubileumi kiadása. Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend idén is rengeteg völgylakót fogadott.

Kertnyitogatótól Cseh Tamás emlékéig, avagy mit ne hagyj ki Kapolcson

Július végén újra benépesül Kapolcs és környéke: a Művészetek Völgye idén is páratlanul színes programkavalkáddal várja a fesztiválozókat. A népzenétől a jazzen át a komolyzenéig, a színháztól a kézműves workshopokig mindenki talál kedvére valót.

Felejthetetlen filmslágerek – A magyar film aranykora

A magyar filmgyártás aranykorában a számtalan kiemelkedő művészfilm és történelmi tabló mellett a közönségfilmekről sem feledkeztek meg az alkotók.