A kicsi szép ? TÉLIKERT

A Télikert szembe megy a Japánról alkotott sztereotípiákkal. A művekben ugyan felvillan a tradicionális műfajok iránti tisztelet, ugyanúgy, mint a társadalom hierarchikus szerkezetének nyomása, a küzdő szellem és az átmenetek iránti fogékonyság, de inkább a skála túlsó végén, a negatív tartományban. Stabilitás helyett széteső identitással, szerepkereséssel, a tárgyak és funkciók, műfajok és kommunikációs formák gyökeres átértelmezésével találkozunk.

Izgalmas szempontok és irányok rajzolódnak ki a 14 művészt felvonultató tárlaton. Egységesnek látszik például az a formanyelv, amellyel több művész ? például Makiko Kudo és Mahoni Kunikata ? a kamaszkori lelki traumákat jeleníti meg. A mesék szürreális víziókká nőnek, ahol szétfolyik a kép, állandóan változnak az arányok. Festői eszközeik az erős színvilág és a síkban való gondolkodás, tartalmi szinten ebben épülnek be a fogyasztási cikkek, reklámok, tucattárgyak. Így együtt, a japán manga-rajzokra tett utalásokkal, a szerialitás és az egyéniség végzetes összeütközésével, nyomasztó látomások sorát vetik papírra vagy vászonra.

Egy másik vonulat a kommunikációs gátak lerombolását célozza. Nagyon hatásos a Chim?Pom művészcsoport akcióiról készült videó, amelyen tűzzel írnak az utca aszfaltjára. Ahogy a tűz végigszalad a felületen, radikális kitörést jelez a békés esti utcán; a videón felgyorsítva látjuk a folyamatot, és ez nem csak a lázadás képeit idézi meg, de a tokiói metrómerényletet, a természeti katasztrófákat, a stabil rend hirtelen összeomlását is. Lyota Yagi a hangok hatalmát a hanghordozók átalakításával tágítja kozmikus jelenséggé; jégből készített hanglemezt tesz a lejátszóra, amelyről a hangok az olvadással együtt tűnnek a semmibe. Egy másik objektjében a szemétben talált magnókazettákról letekert szalagokból épít csillogó, sima felületű gömböket; az anyagba zárt hang és a tökéletes geometriai forma újragondolja a belső zene képzetét.

A tagadások, kérdőjelek, elbizonytalanodások mellett egyetlen hagyományos japán karakter mégis érintetlen maradt: számos művet átjár egy panteisztikus, természetközeli szellemiség finom, de határozott jelenléte. A megszokott képek darabokra esnek, és az elemekből új, saját használatú képek épülnek föl, de a műveket szervező erő stabil marad. A leghatásosabb lapokat Hiroe Saeki hozta a válogatásba. Nagyméretű, homogén fehér papírfelületeknek csak egy kis részére visz föl grafittal és akrilfestékkel olyan bonyolult struktúrákat, amelyekben a japán fametszet, a kalligráfia, a XX. századi folding és a parametrikus szerkezetek egyformán ott vannak. Elasztikus rajzai bármikor szétterjedhetnek a felületen, mint a rák, de még egy pillanattal előtte állunk a kirobbanásnak, még inkább gyönyörűen indázó természeti jelenségek, mint egy beteg, romlott világ szörnyei. Szépség és fenyegetés úgy foglaltatik ezekben a művekben, mint az európai szimbolizmus legtalányosabb festményeiben ? de a hajszálvékony vonalak még közel hajolva is szinte kivehetetlenek. Szépségük is, a bennük hordozott veszély is csak elmosódva érzékelhető. Áttűnésekkel és stiláris utalásokkal teli világ ez a Télikert, azt sugallja, hogy a kortárs művészet konceptualizmusa mellett ott lüktet, inspiráló forrás, a mikrojelenségek sűrű szövedéke.