Magyar Táncművészeti Egyetem .jpg

Kilenc táncos év eredménye ragyog fel az Operában

A Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) klasszikus balett szakiránya végzős hallgatóinak vizsgaelőadása látható június 29-én, vasárnap a Magyar Állami Operaházban.

A három felvonásra bontott esten a végzős évfolyam mellett közreműködnek a táncművész szak klasszikus balett szakirányának V-VIII. évfolyamos hallgatói is. A Magyar Táncművészeti Egyetem balettművész hallgatóinak vizsgaelőadása hagyományosan egy klasszikus/neoklasszikus balett-felvonással kezdődik, ezúttal A kalóz című balett részleteit mutatják be.

 A második részben a koreográfiák összeállításánál arra törekedtek, hogy minden hallgató a tehetségének, adottságának leginkább megfelelő stílusú és karakterű feladatban mutatkozhasson be. A harmadik részben egy ősbemutató, Lukács András Az örök körforgás című műve látható.

Az előadás ismertetőjében kiemelték, hogy a tanulmányaikat lezáró fiatalok előtt óriási lehetőségek állnak, azáltal, hogy főtantárgyuk, a klasszikus balett mellett a táncművészet sok más formanyelvét is magas szinten elsajátították. Útjuk során kihívások, megmérettetések számos fajtája formálta őket, hogy most a közönség előtt mutassák be megszerzett tudásukat. Az esten a végzős klasszikus balett hallgatók kilenc éves tanulmányainak eredménye látható

Ez is érdekelheti

Az Eiffel-házban táncol a magyar balett jövője

A magyarországi intézményes balettoktatás képviselői, a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium, a Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum, valamint a Magyar Nemzeti Balettintézet hallgatói és növendékei június 13-án 16.00 órától mutatkoznak be az Eiffel Műhelyház Bánffy-termében.

Hetvenöt napos programsorozattal és monográfiával ünnepel a 75 éves Táncművészeti Egyetem

A programsorozat egyik kiemelt eseménye a 25. Budapest Táncfesztivál keretein belül sorra kerülő csütörtöki Nemzetközi Gálaelőadás, mely előtt bemutatják az intézmény történetéről készült monográfiát is.

Nekem a balett a buli

Lélekemelő volt A diótörő az Operaházban, sok tehetséges balettnövendék közreműködésével. Kíváncsivá tett,  milyenek a hétköznapjaik, hogyan vezetett az útjuk az Ybl-palota színpadáig. Lázár Emmával, Hosachynskyi Viacheslavval és a Hópelyhek táncában, a mesebalett egyik leggyönyörűbb jelenetében debütáló Porkoláb Cecíliával beszélgettem.

Budapestre figyel a nemzetközi balettvilág

Elkezdődött a Budapest Ballet Grand Prix. A Magyar Táncművészeti Egyetem hívta életre az új, kimagasló művészi színvonalú balettversenyt, amely a hazai balett- és táncművészet népszerűsítése céljából jött létre, és amelyen 23 ország közel száz fiatal táncosa vesz részt.