Kirándulás kőbe zárt végzetek és bolyongó lelkek közé
A Kárpát-medence tájai nemcsak szép látványt kínálnak, de megannyi feledésre kárhoztatott történetet is őriznek. Rozsdás keresztek, omladozó várfalak, gazos betonépületek és középkori földhalmok mesélnek háborúkról, családi tragédiákról, régi hiedelmekről. Ezeken a helyeken a legendák összefonódnak a feljegyzett eseményekkel, így a látogató úgy érezheti magát, akár valami régi történet szereplője.
Őrült Gizella
A Mátra keleti lankái fölé magasodó siroki vár komor köveihez fűződik a hazai mondavilág egyik legfájdalmasabb krónikája, amely mindmáig óvatosságra inti az alkonyat után erre túrázókat.
A történet szerint a 16. század derekán a vitéz Kompolti Imre leánya, Gizella vette át a birtok irányítását. A daliás, ám rideg szívű várúrnő hosszú éveken keresztül elutasított minden házassági ajánlatot, s elzárkózva élt zord lakóhelyén. Egy zivataros estén azonban hét fegyverforgató érkezett a kapuk elé, menedéket keresve a vihar elől. A büszke hölgy szépsége mindegyikük szívét rabul ejtette, mi több, Gizella szíve engedett egyiküknek. A vetélytársak elvakult féltékenysége vérontássá fajult. A vár nagytermében gyilkos párbaj vette kezdetét, amelyben sorra véreztek el a lovagok. Egyedül Gizella választottja maradt talpon, ám kedvese karjaiban vérzett el.
A helyi szájhagyomány szerint holdfényes éjszakákon egy feketébe burkolózó nőalak jelenik meg a romoknál. Panaszos hangja messzire hallatszik a Mátra csendjében. Aki óvatlanul túlságosan a szikla peremére merészkedik, könnyen a mélybe zuhanhat. Így próbálja figyelmeztetni az esti látogatókat Gizella kísértete.
A magyar Csernobil
Szentkirályszabadja és Balatonalmádi szomszédságában a szovjet megszállás pusztuló mementója rejtőzik a fák közt. Az egykor szigorúan elzárt katonai támaszpont a hatvanas évektől egészen 1990-ig több ezer szovjet katonának és hozzátartozójuknak adott otthont. A betonkerítés mögött a szovjet mintára emelt lakótelepek mellett iskola, óvoda, mozi, kultúrház, étterem, postahivatal, bolt és saját vágóhíd egyaránt helyet kapott. A bázis belső életét szigorú előírás szabályozta, a környékbeli falvak lakói pedig meg sem közelíthették a zónát.
A rendszerváltozás után, a szovjet kivonulást követően a katonaváros szinte elnéptelenedett. A távozó családok csupán annyi ingóságot vihettek magukkal, amennyi a vasúti szerelvényeken elfért, a fennmaradó javakat hátrahagyták. A magára hagyott terület a fosztogatók prédájává vált, akik a fémszerkezetektől kezdve a falburkolatokon át a villanyvezetékekig mindent széthordtak.
Az egykori utak repedéseiből fák nőttek ki, az ablakok üveg nélkül bámulják az enyészetet, a folyosókon csak a lehullott vakolat és a beomló plafonok tanúskodnak arról, hogy itt valaha ezrek éltek és dolgoztak. A természet feltartóztathatatlanul visszaköveteli jussát.
Tokaji Rebeka tragédiája
Szívszorító szerelmi tragédia emlékét őrzik az enyingiek. Az enyingi református lelkész lánya, Tokaji Rebeka története nemzedékek óta borzongatja a környékbelieket. A monda szerint Rebeka sorra hálózta be a falu házasembereit, a megcsalt asszonyok végső kétségbeesésükben a sötét erők segítségét hívták: egy éjszaka súlyos átkot mértek a csábítóra. A rontás nyomán a leány személyisége félelmetes fordulatot vett. Valóságos démoni megszállottság vett erőt rajta, természetfeletti jelenségek kísérték minden léptét, mígnem kínszenvedések közepette ragadta el a halál.
Rebeka ugyan a református hitvallást követte, a helyi katolikus sírkertben ástak neki végső nyughelyet. A szentelt rögök azonban nem fogadták be a tetemet, a hantok rejtélyes módon felszínre lökték a koporsót. A falu népe ekkor egyházi áldással, szenteltvízzel igyekezett megtisztítani a sírgödröt, majd ismét elföldelték, ám a természetfeletti elutasítás megismétlődött – másnapra a koporsó újra a felszínen hevert. A falu vezetősége úgy határozott, kőkoporsóba és kősírba zárja Rebeka testét. Örök nyughelyét az enyingi régi temetőhöz közeli, Batthyány–Draskovich-kastély parkjának eldugott szegletében jelölték ki. A kastélypark eldugott sarkában ma is látható egy mohásodó, faragott kőkoporsó, amelyet a helyiek Rebeka sírjaként tartanak számon.
Az utolsó bakonyi betyár
Tótvázsony régi sírkertjének szélén nyugszik az utolsó híres bakonyi betyár, Savanyó Jóska. A történeti valóság és a szájhagyomány szorosan összefonódott e különös alak körül, aki évtizedeken keresztül tartotta rettegésben a környékbelieket és az utazókat. A hírhedt rablóvezér számtalan fegyveres hajszát élt túl, és több mint két évtizedet töltött börtön falai között. Amikor végül visszanyerte szabadságát, elhatalmasodó reumája, a lábát fenyegető amputáció miatt egy tótvázsonyi présházban önkezével vetett véget életének.
Öngyilkossága miatt az egyházi rendtartás szerint nem temethették megszentelt földbe. A sírkert eldugott sarkában, az árok partján, a kerítés tövében hantolták el jeltelenül. Csak jóval később állítottak emlékhelyet tiszteletére – ma vaskereszt és díszesen megmunkált fejfák hirdetik nyughelyét.
A környéken élők szerint viharos, sötét éjszakákon furcsa zajok hallatszanak a temető környékéről: mintha csizmák kopognának a kavicson. Úgy mesélik, a betyár szelleme még mindig a Bakony ösvényeit rója. A történet szerint vagy a csendőrök elől bujkál tovább, vagy az egykor elrejtett zsákmányát keresi.
Honfoglaló eleink halmai
Árpádhalom és környéke az Alföld egyik legkülönösebb, rejtélyekkel övezett tája. A település arculatát a rónából magányosan kimagasló, hatalmas földépítmények tarkítják, amelyeket a népnyelv régóta Árpád-halmokként emleget.
A szájhagyomány szerint a honalapítás korában az ópusztaszeri gyűlésre igyekvő Árpád fejedelem és serege ezen a vidéken vert tábort. A monda úgy tartja, a harcosok a sisakjukban hordták össze a földet, hogy vezérük a magasból kémlelhesse a végtelen pusztát, a többi halom pedig sátorhelyként és őrhelyként szolgáljon a had számára.
A régészeti feltárások azonban ennél jóval ősibb titkokra derítettek fényt. E magaslatok valójában kurgánok, azaz halomsírok, amelyeket négy és fél-ötezer esztendővel ezelőtt emeltek a keleti sztyeppékről érkezett őseink.
A régészeti feltárások szerint a halmok belsejében sírkamrák húzódnak. Itt rangos vezetőket és harcosokat temettek el, jellegzetes, felhúzott lábú testtartással. A sírokból kerámiatárgyak, kő- és bronzeszközök, valamint állatcsontok is előkerültek, ami arra utal, hogy a halottakat étellel, fegyverrel és áldozati állatokkal együtt búcsúztatták.
Máglyák a Tisza szigetén
A szegedi Boszorkány-sziget a Tisza partjának legnyomasztóbb emlékeit őrzi. Noha a folyamszabályozások óta nem sziget, hanem ártéri erdősáv, neve és hangulata máig a magyar történelem legvéresebb boszorkányperét idézi fel.
A megpróbáltatások az 1720-as évek végén kezdődtek, amikor a várost és vidékét könyörtelen szárazság, éhínség és pestisjárvány tizedelte. A kétségbeesett, babonás nép bűnösöket keresett, s a gyanúsítások hamar elérték a tehetősebb rétegeket is, így a megvádolt füvesasszonyok, bábák mellett a város egykori tekintélyes bírája, Rózsa Dániel szintén a vádlottak padjára került. Azzal vádolták őket, hogy eladták az éltető esőt az ördögnek, szövetséget kötöttek a gonosszal, és rontást hoztak a gabonára.
A kíméletlen vallatások, a vízpróba, a nyújtópad megtörték az ellenállást, végül a vádlottak mindent beismertek.
A helyiek közül sokan úgy tartják, a máglyán megégett áldozatok lelkei még mindig itt bolyonganak. A történetek szerint ködös, szeles éjszakákon furcsa fényeket látni a víz fölött.
A Fekete kastély titkai
A Balatonederics erdős szélén álló Fekete kastély a hazai épített örökség egyik legkomorabb hírű épülete. Nevét nemcsak feketére mázolt ajtajairól, ablakairól és tetejéről kapta, hanem az egymást követő, hátborzongató halálesetekről, amelyek miatt mindmáig elátkozott hajlékként emlegetik a pusztuló kúriát.
A Nedeczky család kastélyának történetét kezdetektől fogva erőszakos események kísérték. 1912-ben egy féltékeny helyi gulyás oltotta ki kegyetlenül a kastély szakácsnőjének életét. Alig két esztendőre rá az épület egykori ura, Nedeczky Jenő a hetvenedik születésnapján önkezével vetett véget életének.
A tragédiák sora a két világháború között folytatódott. Az új birtokos, egy budapesti ügyvéd agyonlőtte magát, miután megbizonyosodott felesége hűtlenségéről. A hátramaradt asszony következő kedvese ugyancsak öngyilkosságot követett el. Később, a második világháború éveiben a helyszínen menedéket kereső, kettős felderítőként ténykedő tulajdonos is itt lelte halálát, mikor a Gestapo rajtaütött.
Ma a környéken élők számos történetet mesélnek a kastélyról: akadnak, akik furcsa zajokat vélnek hallani éjszakánként, mások azt mondják, hogy a régi tragédiák miatt „rossz érzés” a ház közelében megállni.
Címlapfotó: A drónnal készített felvételen a siroki vár 2022. július 11-én. Fotó: Komka Péter / MTI
