Kiss Diána Magdolna MTI NYITÓ.jpg

Kiss Diána Magdolna kapta az első Tompos Kátya-díjat

Kiss Diána Magdolna, a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja kapta a Tompos Kátya-díjat, amit első alkalommal adtak át a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében megrendezett emlékkoncert keretében szombaton.

Kiss Diána Magdolna Ascher Tamás és Novák Eszter osztályában, zenés színészként szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2007-ben. A Tompos Kátyára emlékeztető muzikalitásával prózai szerepei mellett számos zenés darabban láthatta a közönség, és több mint két tucat filmben is megmutathatta sokoldalú előadó-művészeti tehetségét. Kiss Diána Magdolna 2016 óta a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja.

A tavaly tragikusan fiatalon elhunyt Tompos Kátyáról elnevezett díjat a Tompos Kátya Alapítvány hívta életre olyan fiatal előadóművészek elismerésére, akik személyiségükben Tompos Kátya szellemiségét, elhivatottságát és sokszínű tehetségét tükrözik, és a színpadi, a filmes és a zenei előadó-művészeti ágakban kimagasló teljesítményt nyújtanak.

Az alapítvány a magyar nyelvű színházi társulatokat kérte fel, hogy jelöljenek a Tompos Kátya-díjra érdemesnek tartott művészeket. Az elismerés évente egyszer ítélhető oda, és az alapítvány kuratóriuma adományozza az adott évben jelölt művészek egyikének. A kuratórium tagjai között Tompos Kátya elismert pályatársai – Básti Juli, Hrutka Róbert és Szemenyei János – és hozzá közel álló civil személyek kaptak helyet. A díjat minden évben Tompos Kátya márciusi születésnapjához közeli időpontban, emlékest keretében adják át.

Kiss Diána Magdolnával 2024 februárjában, a Domján Edit-díj apropóján beszélgettünk. Az interjú itt olvasható.

Ez is érdekelheti

Feltépem a linóleumot a színpadról

Ránézésre hűvös, skandináv szépségnek tűnik, ám Kiss Diána Magdolna ennél sokkal színesebb, humorosabb és meglepőbb karakter. Operaénekesnek készült, ám színészként sokkal változatosabb a repertoárja. Tavaly szőlész-borász szakon végzett. A nemrég Domján Edit-díjat kitüntetett művésszel beszélgettünk.

Rendeződik a Tompos Kátyának szánt adományok sorsa

Véglegesen rendeződik az idén májusban elhunyt színművész, énekes, Tompos Kátya gyógykezelésére korábban a Fábián Juli Emlékalapítvány keretében felajánlott adományok sorsa.

Meghalt Tompos Kátya

Hosszan tartó, súlyos betegség után péntek hajnalban meghalt Tompos Kátya, Jászai Mari- és Junior Prima díjas színésznő, énekesnő. A gyászhírt az elhunyt művész családja és menedzsmentje hozta nyilvánosságra.

Budapest díszpolgára lett Bródy János,Korniss Péter és Pogány Judit is

Átadta Budapest díszpolgári címeit Karácsony Gergely főpolgármester november 17., a főváros napja, Budapest egyesítésének 151. évfordulója alkalmából pénteken.