Március utolsó hétvégéjén kezdődik a Lipcsei Könyvvásár, ahol többek között a Karácsony a Dunán című, német nyelvre fordított (Der Nebelmann) könyvét is bemutatják. Hogyan készül egy ilyen nagyszabású eseményre egy író?
Várakozással, izgalommal. Az írás magányos tevékenység, a vásár pedig embertömeget jelent. A felolvasások előtt egyeztetünk a moderátorral, Jörg Plathtal. A félórás bemutatónak precíz menete van, a német felolvasáskultúra más attitűdökkel működik, mint a hazai. Ezt az évek alatt megtanultam. Az első, Trans című magvetős kötetem 2009-ben jelent meg Berlinben, Was geschah wärend wir schliefen címmel, még Relle Ágnes fordításában. Nagy meglepetésemre komoly visszhangja volt – abban az időben tanultam meg, mennyire más ott egy bemutató, mint itthon. Szerencsére a magyar irodalom iránt mindig van érdeklődés és szombaton leszünk színpadon, a vásár fő idejében, délután. Szóval biztosan sokan beülnek…. Korábban Esterházy Péterrel találkoztam többször Lipcsében, volt, hogy együtt utaztunk. Tőle is sokat tanultam, hogyan kell vezetni, összefűzni egy beszélgetést a német közönségnek. Mindig más témák érdeklik az ottaniakat, társadalmi, politikai, európai kérdések.
A német könyvpiac nagyobb, strukturáltabb, és más közönséget szólít meg, mint a magyar. Mennyire kell egy magyar írónak alkalmazkodnia, ha ezen a piacon is érvényesülni akar?
A piacot nem ismerem jól, de sok jó írót ismerek személyesen Berlinben. A németek rengeteg fordításirodalmat adnak ki, és ezeknek számottevő olvasójuk van. Rendszeresen olvasom a német lapokat, kritikákat, a rádióban is van intenzív irodalmi élet. Ami külön szerencsém az ilyen alkalmakon, hogy sok közép-európai íróval találkozom személyesen, követem a román, a lengyel, a cseh vagy az osztrák irodalmat. Lipcse és Berlin ezeknek a központja, kapuja. A német megjelenés fontos, és bár a magyar irodalom jelentősen visszaesett az utóbbi években, egy-egy szerzőre még mindig sok figyelem jut. Szerintem jó, ha az író beszél több idegen nyelven és nem olyan témákkal ír könyvet, amik a nyugati irodalomban is megvannak. A legtöbb példányban mindmáig a Rongyos ékszerdoboz – utazások Kelet-Európában (Galíciában, Bukovinában, Erdélyben, Vajdaságban, Kaukázusban) könyvem fogyott. Rengeteg felolvasásra hívtak, ami külön érdekessége a német irodalomnak. A felolvasásokat ügynökök szervezik. Barbara Stang, az Europa Verlag ügynöke egy időben nagy rajongója volt a magyar irodalomnak. Ő vitte a könyveimet. A Der Nebelmann most egy új kiadónál jött ki.
Sok magyar szerző számára a német piac egyfajta kapu a nemzetközi elismerés felé. Mi kell ahhoz, hogy egy magyar író igazán be tudjon törni ebbe a közegbe?
Erre nincs recept. Saját, egyedi hang, nyelvezet és olyan témák, melyek nem a globális irodalmat írják újra. Kifejezetten eredeti, közép-európai témákkal lehet szerintem kiadót találni. Sokszor ajánlok új magyar szerzőt, könyvet, de nem könnyű ma megjelenni németül, ezt én is látom. Az én kiadóm sem szeretne most magyar könyvet kiadni, épp a múlt héten beszéltem vele. Pedig kifejezetten és intenzíven ajánlgattam neki könyveket. A külföldi export ügynökségek sokszor ügyesebbek és jól szervezettebbek, mint a magyar. Ha szeretnénk több magyar könyvet látni külföldön az a fordítókon és az ügynökökön is múlik. De jelentős a könyvvásárok szerepe.
A magyar irodalom külföldi recepciója sokszor a „kelet-európai” vagy „posztszocialista” címkével van ellátva. Mennyire határozza meg ez a narratíva a magyar szerzők megítélését a német nyelvterületen?
Ma kevésbé, mint a rendszerváltás után. A magyar irodalom az 1990-es években kapu volt a vasfüggöny országaihoz. Ma ez egyáltalán nincs így. Ez a kultúrdiplomácián és a saját irodalmunk itthoni irányzatain, és az egyes szerzői/fordítói teljesítményen múlik. A nyugaton bevett tematikák magyar visszamondása nem olyan izgalmas szerintem. Amikor indultam, kifejezetten érdesek volt a női, szociografikus vagy az úgynevezett melegirodalom. Ma ez eltűnt, lecsengett, ahogy a baloskodó vagy queer témák is kimerültek. Más, új témák futnak. De én hiszek a szöveg erejében és a poétika erejében, a tematika másodlagos. A regények még mindig előnyt élveznek, vagy a jól megírt esszék, társadalomkritikus könyvek. A Konrád György-féle antipolitika eszménynek leáldozott, ez volt a kilencvenes évek vezérmotívuma. Sokszor nagyon is politikus, kifejezetten társadalomkritikus regények futnak be. Recept nincs – az írói tehetség, eredetiség számít. Az búvópatak, nem lehet előre lekövezni az útját.
Milyen trendeket lát a kortárs német irodalomban, amelyek hatással lehetnek a magyar szerzőkre is? Van valami, amit érdemes lenne átvenni?
A német irodalmat ma kevesebben olvassák, mint a rendszerváltás után. De most is vannak kifejezetten érdekes, izgalmas könyvek, melyek a közelmúlttal foglalkoznak. Legutóbb Jenny Erpenbeck Kairos kötetét olvastam. Nem voltam annyira lelkes, de érdekelt, mit mond a volt NDK történetéről. Nagyon izgalmas ma szerintem az NDK és a nyugati irodalom viszonya. Erről írtam is nemrég – mert még mindig él az osszi irodalom kifejezés a német irodalmi közéletben. A volt NDK lenézése, megvetése. A „mérges keletnémet” gondolat még él.
Több országban is járt, sokféle közegben megfordult már. Mennyire különböző az, ahogyan az irodalomhoz és az írókhoz viszonyulnak különböző országokban?
Az irodalom minden általam ismert országban a kritikus gondolkodás terepe, akár afrikai, akár kaliforniai az író. Az adott ország kultúrájának és diplomáciájának pedig az lenne a feladata, hogy ezt a kritikus és értékeket közvetítő irodalmat támogassa. Ez nemegyszer vezet heves vitákhoz, lökdösődésekhez. Azért látok nagyon jó példákat, az északi országok felfutását. Vagy a román irodalom külföldi ügynökségeit, minden jelentős fesztiválon ott vannak az íróik.
Egy korábbi interjúból kiderült, hogy jól tud együttműködni a könyvei német fordítójával, Zádor Évával. Milyen a közös munka? Mi az, amibe még beleszólhat szerzőként, illetve mi az, amitől már el kell határolódnia?
Zádor Éva kiváló fordító. Eddig négy könyvemet fordította németre, és több cikkemet, amit a Die Zeit hetilapnak írtam. Mindig mondatról mondatra megbeszéljük a fordításait, kíváncsi a véleményemre, kreatív és jó fordító, aki a mondatok ritmusára is figyel. Felolvasásokon és kritikákban mindig elégedettek a munkájával, jólesik, ha dicsérik. Legutóbb Karl Markus Gauss osztrák író is felkiáltott nekem: de jó fordító ez az Eva Zador. Gaussal forgattunk Kisorosziban egy filmet a Dunáról és az ő találkozásairól írókkal, emberekkel. Nemsokára lesz a bemutatója Bécsben.
Bécsben, de több német városban is voltak már könyvbemutatói. Milyen visszajelzéseket kapott? Van különbség a magyar és a német olvasók reakciói között?
Érdekes, hogy az utóbbi időben sokat hívtak Ausztriába, jártam St. Pöltenben, Grazban, Salzburgban, Nagymartonban is. Ott most is intenzív a magyar irodalom iránti érdeklődés. Az összejövetelek mindig telt házasak és az ulmi kiadóm (Danube Books Verlag) örömére elfogynak a könyvek, ez nagyon jó érzés. A Die Presse írt a Der Nebelmannról egy nagyon szép kritikát. A német MDR rádióban pedig készült egy hangjáték a novellákból.
Én úgy tudom, hogy nemcsak jól beszéli a német nyelvet, de német lapoktól, újságoktól rendszeresen kap felkérést, hogy írjon német nyelvű cikkeket. Van szándékában esetleg német nyelven írni szépirodalmat is?
A választások után a Süddeutsche Zeitungnak először írtam németül egy esszét, erre nagyon büszke vagyok. Szépirodalmat sosem tudnék. Az műfordítói, művészi munka.
Milyen fogadtatásra számít a Der Nebelmann című könyve kapcsán?
Jörg Plath már írt nekem levelet és elemezte a könyvet, úgy látom, minden átment a dunai falu zárt világáról. Ez nagy öröm számomra. Alig várom a bemutatót és az olvasók visszajelzéseit. Ez az egyetlen alkalom, hogy személyesen is találkozom velük. Megható, hogy külföldön is vannak olvasóim.
