Azt tudtam Kiss Noémiről, hogy tizenéves korában ugyanabban a csapatban úszott, ahol Egerszegi Krisztina, de most hallottam először, hogy Milák Kristóf korábbi edzője, Selmeci Attila az ő tesitanára volt az általános iskolában. A párizsi olimpiáról egy ezüst- és egy aranyéremmel hazatérő úszózsenit ő is nagyon kedveli. Úgy látja, hogy a rejtélyes úszófenomén személyisége semmilyen szempontból sem átlagos, ő az „elhajló sportoló”, aki zseniális abban, amit csinál.
Noémi szerint kétfajta sikeres sportoló létezik. Az egyik csoportban olyanok vannak, mint Benedek Tibor, és ő idesorolta saját magát is: akik rengeteg munkával emelkednek ki az átlagból. Mellettük vannak született tehetségek is, de a munkát nekik is el kell végezniük. Noémi szerint az irodalomban, sőt a művészeteknél is hasonló a helyzet.
„Szerintem a sport egyébként is hasonlít a művészethez, kivált, ahol az esztétikum is értékké válik, mint a lovaglás, műúszás vagy torna – véli az író. – Sokszor mondják, hogy az egyikhez ész kell, a másikhoz meg edzés, de szerintem mind a kettő egyfajta fölülemelkedés. A befogadó oldalon pedig éppolyan katartikus élmény lehet sportot nézni, mint egy jó regényt olvasni.”
A sportban éppúgy, mint a művészetben, vagy az ő működési területén, az irodalomban nagyon fontosnak érzi a kitartást.
„Nagyon mélyen is tudsz lenni, meg nagyon fönt is, de mindennap le kell ülni a szöveghez. Azok a művészek, alkotók vagy sportolók, akiket személyesen ismerek, rengeteget dolgoznak. És a munkát mindennap újra kell kezdened, akkor is, hogyha kudarc ért.”
Úgy látja, hogy az olimpiai szurkolási láz tulajdonképpen magyar tradíció, ő is ezt a versenysorozatot értékeli legtöbbre. Nagy szurkolónak tartja magát, mert olyan családba született, ahol mindenki az volt. A nagybátyja focista volt, anyukája is testnevelő tanár. Gyerekkorában mindig nézték az olimpiát. Emiatt aztán az ő gyerekei is szurkolók lettek, aminek kifejezetten örül.
Kiss Noéminek, aki íróként is sokat harcol a női szerzők egyenrangú megítéléséért, az olimpián is különösen fontos a női sport.
„Nagyon fontos ügyem az emancipáció, így az egész női sport tisztasága is. Az olimpián különösen koncentrált figyelmet kapnak a női sportolók. Ma már természetes például, hogy az úszásban mindig két mezőny van, a férfiak is leússzák ugyanazokat a számokat, meg a nők is. Ilyen szempontból tehát egyenrangú egy női és egy férfi olimpiai bajnok, hiszen ugyanazt az elismerést kapják.”
Mivel fontos számára, hogy tiszta legyen a női sport, határozott véleménye van arról is, hogy ki indulhasson női mezőnyben. „Amikor arról van szó, hogy egy férfi vagy férfi és nő, tehát interszexuális ember akar női számokban indulni, az eleve aszimmetrikus és igazságtalan, hiszen fordítva semmi esély sincsen. Szerintem a megnyitón is ezt akarták egy picit provokálni, de nem jól sült el. Elég fiatal ügy a női sport emancipációja, és iszonyatosan sok energiába került, hogy nők is indulhassanak az olimpián. Ha ezt most megbolygatják, tulajdonképpen engedélyeznék, hogy bemondás vagy önidentitás alapján indulhasson valaki a női mezőnyben, azzal tönkreteszik a női sportot” – véli.
Bár szívügye a sport, valamint a nők jogainak védelme és kiterjesztése, a munkája és hivatása az irodalom. Épp a Karácsony a Dunán című novelláskötete szövegén dolgozik, ami ősszel jelenik meg Németországban Der Nebelmann címen, Zádor Éva német fordításában. Magyarul legközelebb egy tanulmánykötettel jelentkezik. Az Utazás a vasfüggönyön túlra című munkájában a női írók, Szabó Magda és Nemes Nagy Ágnes generációját elemzi a Kádár-rendszerben.
