A Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria Kortárs Gyűjteményének Támogatói Köre 2021-ben, hat kortárs műgyűjtő kezdeményezésére létrejött, egyre bővülő csoport, amelynek évi donációja a magyar művek mellett már jelentős külföldi alkotások vásárlását is lehetővé tette. A Tate Modern és a Centre Pompidou mintájára a tagok évenkénti rendszeres adománnyal járulnak hozzá a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményének és 1800 utáni Gyűjteményének, valamint a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének gyarapításához. A gyűjtemények kurátorainak javaslatai alapján a támogatói kör minden évben szavazással dönt a végleges akvizíciós listáról. A kurátorok közös gondolkodással alakítják ki éves preferenciáikat, azzal a szándékkal, hogy jövőbeli, közös időszaki vagy állandó kiállításokon egymás mellett, dialógusban állíthassák ki a nemzetközi és a hazai művészet közelmúltbeli és jelenkori tendenciáit.
Az elmúlt évben szerzeményezett művekben korunk kettőssége rajzolódik ki: egyszerre fedezhető fel bennük a valóságból való kiindulás, a törekvés a valóság látható és láthatatlan rétegeinek a megragadására, illetve a reális világból való határozott elvágyódás igénye. A realisztikus és az imaginárius aspektusok minden esetben harmonikus egységbe kerülnek a felületen, nem két ellentétes végpontot jelölnek ki. A kettősségek progresszív kooperációja jellemzi a műveket.
A Szépművészeti Múzeum immár harmadik alkalommal rendezi meg a támogatói kör segítségével megvásárolt, új szerzeményeket bemutató tárlatát. Az október 27-ig látogatható kiállítás kurátorai: Bódi Kinga, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria Grafikai Gyűjteményének vezetője, Kovács Anna Zsófia, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria 1800 utáni Nemzetközi Gyűjtemény vezetője és Petrányi Zsolt, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének vezetője. A tárlaton Csató József, Keresztesi Botond, Szivonya Gergő, Kristóf Gábor, Franz Gertsch, Katharina Grosse, Iris Schomaker, valamint Markus Muntean és Adi Rosenblum alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.