A tükröződés, a tükör fogalomköre a művészet megkerülhetetlen nagy metaforája, hiszen minden mű vetület, leképezés, tükörkép – a valóságnak, egy téri élménynek a kétdimenziós fordított mása, másodlagos kép. Knyihár Amarilla Szín-Tükör című kiállítása a K.A.S. Galériában ezt a fogalmat járja körül.

Knyihár Amarilla alkotói tevékenysége a transzparencia és reflexió fogalomköréhez kapcsolódik, melyek vizuális megjelenítésével 2002 óta foglalkozik. A Szín-Tükör című tárlat anyaga kapcsán így nyilatkozott: „A tükröződés jelenségéből leginkább az absztrakciós folyamat, a torzult vagy fordított kép érdekelt. Az a kép, mely a tükröződő felület függvényében különböző fényviszonyok hatására módosul, nem pontosan kivehető képet ad a valóságról.

Knyihár Amarilla: Boszorkánysziget Még nem az a pillanat V., 2021, olaj, vászon, 120×200 cm
A tükröződés által a gondolatban, gondolatainkban megalkotott kép egy következtetés.

Abban az esetben, ha csak a tükröződő felületet látjuk, az eredeti látványt nem, akkor csak a tükörképből következtethetünk a valós látványra, egyfajta alkotói folyamat zajlik le a nézőben, a valóságot kénytelen elképzelni. A tükörkép és az elképzelt tér között számos szubjektív tartalom kaphat helyet, illetve a néző személyes térélményei befolyásolják a képalkotást, tapasztalt emlékképei alapján. A valóságos látványtól oly módon is eltávolítom a nézőt, hogy a természetes eredeti színállásokat megváltoztatom, felfokozom a színintenzitást vagy a tónust megfordítom, amellyel expresszív vagy álomszerű szürreális színvilágot alakítok ki.”

Részlet Kondor-Szilágyi Mária megnyitó beszédéből
 
Tájképeket látok, vagy tájképnek ható absztrakt képeket? Felismerni vélem a növényi, organikus formákat, ahogy a víztükör fölé hajolnak, hogy a vízben tükröződve Nárciszként csodálják tükörképüket. A művész szándéka mégsem az, hogy egy egyszerű tájlátványt tárjon elénk, és hűen bemutassa levélről-levélre, gallyról-gallyra az ábrázolt látványt. Sokkal inkább egy érzést kínál: a „már láttam”, „ismerem” érzését. De miközben közeledem a képhez rájövök, hogy ezt így mégsem láttam, és nem ismerem, mert ez egy belső világ kivetülése, nem egy konkrét táj megjelenítése.

Így egy belső utazásra hív minket az alkotó. De nem akar a vezetőnk lenni, csak a határig visz el, a határvonalon megáll, és ránk bízza, hogy tovább indulunk-e vagy visszafordulunk. (…) Egy belső folyamatot tár fel előttünk. lehetővé teszi, hogy betekintsünk, de nem irányít minket, csak beenged abba a birodalomba, amit létrehozott.

A művész 2002 óta kutatja a transzparencia és a tükröződés elméletét és megjelenítési lehetőségeit. E két fogalom vizsgálatához szorosan hozzákapcsolódik a külső és a belső tér együttes bemutatása, egymáshoz való viszonyukban. Korábbi munkáin a vizsgálat konkrét térélményhez kapcsolódott, például egy belső térben (étterem, vagy kirakat) megjelenő akt, akiről nem tudjuk eldönteni, hogy ő néz minket belülről, vagy ő tükröződik az ablakban, és mi vagyunk belül. A térrel való játék, és a kint/bent felcserélése is egyfajta határélménynek az átéléséhez, átgondolásához segít hozzá. Illetve a tekintet iránya is két felől működik: belülről kifelé és kívülről befelé. (…)

A kiállítás címe: Szín-Tükör, és az elmúlt egy év festészeti anyagából válogatott a kurátor kiváló érzékkel. Az alkotói koncepció lényege: „kilépni a komfortzónából” az érzelmek szabadon engedése által. A képeken megjelenik a lombok tükröződése, de a festő nem felismerhető tájképet szeretne létrehozni, hanem sokkal inkább egy gesztust alkot, amelyben az ecsetkezelés és a mozdulat kíséri az érzelmeket, amelyet a természeti motívumok megjelenítenek. Eltávolodik, és színben eltér a hagyományos tájkép színeitől és az impresszionizmus képi világától, ugyanakkor fontos párhuzamnak tartja az impresszionizmus és a posztimpresszionizmus alkotásait, de nem szeretné, ha ezek a munkák utánérzései lennének a nagy elődöknek.

Csak néhány esetben maradt meg a szokványos vízparton tükröződő zöld lombok látványa, de az új sorozat színei robbannak: vörösek, narancsok, rózsaszínek, zöldek, ciklámenek, neonzöldek és türkizek. A képek ilyen színállása eltávolítja a dolgokat a valóságos észlelésétől. Ez egyfajta elrugaszkodás attól, amit egy látványban természetesnek veszünk. (…)

A látvány és a színállás misztikus, álomszerű világba vezet minket. Ezt az érzést az is erősíti, hogy felismerni véljük az ábrázolt elemeket, és mégis bizonytalanok vagyunk. Nem tudjuk, hogy álomvilágban, vagy valamilyen kábulatban vagyunk? A misztikus hatás következik a színhasználatból – a realitáson túli állapot megtalálása a cél. Ezt a fajta bizonytalanság érzést maga a Természet észlelése is közvetíti számunkra, bármennyire is csodáljuk azt, amikor szembesülünk nagyságával, pusztító erejével, vagy szépségével, a stabilitásba és a biztonságba vetett hitünk meginog.

A művész számára a festés aktusa transzcendens élménnyé válik. A természet elemeinek megjelenítése csak eszközt adnak a kezébe ahhoz, hogy ezt a folyamatot és a transzcendencia iránti vágyát táplálja.
Károlyi Amy egy gondolatával szeretném lezárni bevezető soraimat, amely számomra ugyanazt a befogadás-élményt adta, mint a Szín-Tükör sorozat képei: „Már jártam erre vagy fogok / hol a valóság lehetetlen / hol ismeretlen az ismerős / és az ismerős ismeretlen”.

A kiállítás július 26-ig látogatható.

Nyitókép: Knyihar Amarilla: Szín-tükör I., olaj, vászon, 120×200 cm