Távozik a főtitkári posztról, mivel az alapszabály értelmében két ciklus után nem választható újra. Az elmúlt tíz évben köztestületté vált a korábban egyesületként működő szervezet. Milyen feladatokat hagy hátra, hol tart az építkezés?

A szellemiségét és a kitűzött célokat tekintve a szervezet nem változott, ám az intézményi forma jelentős átalakítással, építkezéssel járt. Az infrastrukturális és szabályozási háttér megteremtése „zöldmezős beruházás” volt. A köztestület működését több ezer belső közgyűlési elnökségi, tagozati – döntés határozta meg és fejlesztette az elmúlt tíz évben. 2012 óta – egy év előkészítést követően – kialakítottuk a magunk munkaszervezeteit, az elismerések rendszerét, kezdeményeztük és gondozzuk a Nemzet Művésze díjat, felépítettünk egy hároméves ösztöndíjrendszert és bevezettük a művészjáradékot. Ezek megvalósítása régi tervünk volt, melyeket 2012 és 2014 között dolgoztunk ki részletekbe menően, bár akadt, amelyiknél a megvalósítás későbbre csúszott.

Több intézmény működtetésért felelünk: a Pesti Vigadó – az MMA székháza – köztestületi és külsős programoknak is helyszínéül szolgál. Ahogyan a testület művészeti irányítása alá tartozik a Műcsarnok, valamint a 2015 óta működő Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet és a könyvkiadó; a titkárság az Andrássy úti irodaházban működik. Folyamatban van a Műcsarnok és az ugyancsak MMA-fenntartású Magyar Építészeti Múzeum – Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ infrastrukturális helyzetének rendezése. S az elmúlt másfél évben a pandémia okozta szellemi-lelki károk orvoslása is jövőbeni feladat, bízva abban, hogy a korábbihoz hasonló korlátozások – intézményeink esetében időszakos bezárások – nem lesznek szükségesek.

Sok, már akár hat-nyolc éve megfogalmazott elképzelést terveztünk megvalósítani az elmúlt másfél-két esztendőben Vashegyi György elnök úrral. A világjárvány halasztásra, de nem elvetésre ítélte ezeket, így akadnak egyelőre megvalósulatlan vagy csupán pilot projektként működő kezdeményezések is, például a Hagyatékból örökség elnevezésű hagyatékgondozást célzó program. Viszont a kormányzati támogatásnak köszönhetően ezeknek a költségvetési forrása rendelkezésre áll a következő időszakban.

A hagyatékgondozást elsősorban múzeumok látják el. Miért érdemes az MMA-nak ebben részt vállalnia?

Az erre szakosodott intézményekkel közösen képzeljük el ezt a munkát, közös szakmai koncepció kialakításával, a költségek megosztásával. Jó példa hasonló együttműködésre a Karátson Gábor műteremlakás, amelyet a kerülettel és a XXI. Század Intézettel közösen alakítottunk múzeummá. Hasonló kezdeményezés a Szokolay-emlékprogram, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériumával közösen valósítottunk meg. Segítettük Schrammel Imre keramikusművész szombathelyi gyűjteményes tárlatának kialakítását is. Most éppen Csoóri Sándor hagyatékának gondozásában veszünk részt, de így intézményesítettük alapítóelnökünk, Makovecz Imre örökségét is – a családdal és a tanítványi körrel közösen –; a Makovecz Központ és Archívum a Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet filiáléjaként működik.

Az akadémia a kortárs művészek csaknem félezres – elhunyt és élő – akadémikusi körét, valamint a majd ezres köztestületi tagi kört fogja össze, és fontos felvetés, hogy milyen módon segíti megörökíteni ezeknek az alkotóknak a munkásságát. Ennek fontos része volt az MMA-lexikon létrehozása, bár nyilván nem tagsági alapú volt a válogatás. Releváns kérdés volt, hogy a szellemi örökség mellett a tárgyiasult örökséget is méltón őrizzük. Ehhez korábban hiányoztak az eszközeink s a lehetőségünk. A kapott feladatként hozzánk került Magyar Építészeti Múzeum – Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ jelentősen változtatott ezen, hiszen 19–20. századi építészi hagyatékok kerültek hozzánk, és kötelességünk is ezek rendezése. Az említett intézmény történetében a nehéz és nem könnyű szakaszok váltották egymást, így csaknem ötvenéves elmaradást kell pótolnunk az itt őrzött anyagok rendszerezésével.

Hol tart a készülő múzeum tervezése?

Kiírtunk egy nyílt tervpályázatot, és reméljük, hogy az érdekes ötleteket beépíthetjük a végleges, kivitelezést megalapozó koncepcióba. Amikor öt esztendeje az építészeti múzeumot átvettük, azt mondtam, terveink szerint bő másfél évtized alatt létrehozzuk, és a kiforrott koncepcióval vissza tudjuk adni működtetésre az államnak. Amiben többet tudunk adni egy magyar építészeti múzeum megvalósításához egy építészszakmai szervezetnél, az éppen az összművészeti szempontrendszer, ami akadémiánk sajátja. Tavasszal megnyílik a Fischer József tervezte Walter Rózsi-villa, és bár kicsiny helyszín, de végre egy előképe az „elő-városligeti” kulturális központnak. A cél, hogy az építészeten keresztül – a többi művészeti ág bevonásával – minél szélesebb közönséget szólítsunk meg.

Mi a koncepció a hálózatépítésben? Ránézésre kevés a logikai összefüggés, amely indokolja, miért éppen ezek az intézmények kerültek az MMA hatáskörébe vagy miért éppen az említett kezdeményezéseket karolta fel a szervezet.

A Pesti Vigadó a szervezet megalakulása után került reprezentatív, összművészeti központként a köztestülethez. A Műcsarnok esetében a történelmi kiállítóhely és a frissen alakult alkotmányos nemzeti intézmény „találkozásáról” volt szó, egyeztetések előzték meg a politikai döntést.

Ezen logika alapján akár színházat is működtethetne a köztestület.

Volt ilyen felvetés és számos más ötlet, de egyik elnökség sem törekedett arra, hogy minél több intézményt vonjon a köztestület közvetlen hatókörébe, inkább a belülről jövő, szerves kezdeményezéseket támogatta. Ráadásul az említett intézmények összművészeti központként működnek, és ezzel sokszínű programkínálat megvalósítására adnak lehetőséget. A Műcsarnok az átvételt követő években megduplázott látogatóközönségének jelentős része nem csupán kiállításokra érkezett, hanem vetítésekre, tárlatvezetésekre és más programokra.

Az MMA elsősorban a tagjai művészetének megjelenítésére törekszik vagy ennél tágabban gondolkodik a kortárs művészetről?

Nyilvánvaló, hogy a tagság, a taggá választás egyben értéknyilvánítás is. Az akadémiának azonban az akadémikusi körön túli kultúrát is támogatnia kell. Szerintem ez látszik is a Vigadó, a Műcsarnok, kutatóintézetünk és a kiadónk válogatásában is.

A kormány jól érzékelhető törekvése, hogy vidékre költöztessen vagy ott hozzon létre fontos kulturális intézményeket. Az MMA jelen van vidéken?

Határon túl és vidéken egyaránt számos rendezvényt tartunk, ha a budapesti intézményeinkben megvalósított akadémiai programjainkat nem számítjuk, akkor a lakosságarányt tekintve nem aránytalan a fővárosi, illetve Pest megyei, valamint vidéki jelenlétünk. Számos vidéki felsőoktatási és kulturális intézménnyel tartunk kapcsolatot, szervezünk közös rendezvényeket, de az intézményes – önálló filiálék kialakítása melletti – jelenlét hatékonysága szerintem megkérdőjelezhető lenne, noha időnként előkerült ez a kérdés a köztestület vezetői értekezletein is. A magyar kulturális életben megjelenő párhuzamosságok eredményezik azt, hogy végül a legtöbbször egyik „jelenlévőnek” sincs elég erőforrása véghezvinni egy feladatot sikeresen, én ezért alapvetően az együttműködésben hiszek. Néha persze az is kérdés, van-e valós fogadókészség ezekre a programokra.

Az MMA programjaira van?

Van. Az intézményeink és programjaink – Covid előtti – látogatottságát összegezve sok százezer embert értünk el. Ami szerintem fontos, hogy olyan programokat szervezzünk és olyan köteteket, audiovizuális tartalmakat adjunk ki, amelyek hiánypótlók. Nincs szükség arra – csak hogy korábbi, példálózó kérdésére visszautaljak –, hogy még egy színházat üzemeltessünk mondjuk vidéken. Az elmúlt évtizedek tapasztalata azt mutatja, hogy mindig a legkönnyebb kulturális infrastruktúrát fejleszteni, a működéshez szükséges forrást biztosítani már nehézkesebb. Ritkán merik azt mondani felelős állami vagy önkormányzati vezetők egy új alkotói közösségnek, hogy: „Nem.” Vagy azt: „Olyat csinálj, amit más nem!” S az anyagi források mellett a potenciális közönség figyelme, ideje is véges.

De visszatérve az MMA-hoz: ilyen szakmai-társadalmi program a majd kétezer eddig folyósított művészjáradék vagy a tizenkét-tizenháromszoros túljelentkezés mellett létező hároméves ösztöndíjprogramunk. Minek egy n+1-dik hasonló témával vagy produkcióval tovább osztani – kinek hogyan tetszik – a közönség figyelmét vagy a „kulturális piacot”?!

Milyen az MMA kormányhoz fűződő viszonya?

Az akadémia egy alkotmányban nevesített nemzeti intézmény. Az MMA körüli politikai viták beágyazottak voltak a rendszerváltás előtti kétpólusú magyar közgondolkodásba. Kár volna vitatni, hogy az akadémián többségben voltak a világnézetükben konzervatív, ha úgy tetszik, nemzeti gondolkodású alkotók, de nem kizárólag ők tartoztak a közösséghez. A testület azokat a célokat, eszméket szolgálja, amelyeket a Makovecz Imre vezette egyesület is magáénak tartott: a nemzeti kultúra ügyét s azon keresztül az egyetemes művészeti értékeket. Művészeti-szellemi kiválóság alapján lesz akadémikussá valaki, egyéb vizsgálati szempont nincs. Az akadémia második számú vezetőjeként tíz éven keresztül visszautasítottam, hogy valaha is szűk értelemben vett pártpolitikai célok mentén vittük volna az akadémiai ügyeket. Az MMA része annak a nemzeti kulturális intézmény-, infrastruktúra- és programfejlesztésnek, amely az elmúlt tizenegy évben zajlott. Ezek közt kiemelten finanszírozott intézmény az MMA, de nem egyedüliként.

Az elmúlt tíz évben folyamatosan a köztestület vezetésének tagja volt. Könnyű szívvel távozik?

Amit ígértem Makovecz Imrének az alapítás előtti nyáron, végigvittem: tíz évig részese voltam a köztestületi építkezésnek, őriztem az egyesületi alapítók szellemi értékeit, az alapításkori célokat szem előtt tartva. Örömteli volt – s életem végéig büszke leszek arra –, hogy Marton Évával, Fekete Györggyel, Sára Sándorral, Jankovics Marcell-lel együtt dolgozhattam az elnökségben.

Igen, könnyű szívvel távozom, mert tiszta lelkiismerettel teszem le a főtitkári feladatokat, s hiszem: az elmúlt tíz esztendő sikerei a következő évtized hasonló eredményeit is előkészítették, megalapozták. S tudom: az MMA nemzeti kultúránk szolgálójaként a jövőben is támogatja értékeink megőrzését, az újak megszületését s mindezek világ előtti felmutatását, segítve ezzel magyarságunk megőrzését, unokáinknak való örökül hagyását.