A Sándy-Konok művészcsaládot bemutató kiállítás nyílt a Műcsarnokban. A Metszéspontok a négy művész pályájában kiemeli a közös vonásokat, rávilágít az életművek metszéspontjaira. A tárlaton hatalmas utat járunk be: évszázadokat és különféle művészeti irányzatokat felölelő utazás ez, ahol négy páratlan életmű tárul elénk, és szemtanúi lehetünk annak, hogy a zseni miként öröklődik apáról fiúra.
Két teremben négy generáció munkásságát ismerjük meg: a 19. században élt id. Sándy Gyula festőművész, az előző századfordulótól alkotó ifj. Sándy Gyula építőművész, a 20. század nagy eseményeit dokumentáló id. Konok Tamás fotográfus idéződnek meg a falakon, majd az egész kiállítás az idén 90. születésnapját ünneplő ifj. Konok Tamás festőművész alkotásaiban csúcsosodik ki.
A koncepcióban rejlő rengeteg potenciált a kiállítás kevéssé aknázza ki. Az elrendezés meglehetősen statikus: kronologikus rendben, fél-fél termet kitöltve követik egymást az egyes életművek, miközben a négy életút közös pontjai csak alkalmanként villannak fel. Pedig pont ezektől a metszéspontoktól válna emlékezetessé ez a tárlat.
Olykor megleljük azokat a pillanatokat, amikor az életművek egymásba folynak. E pontoknál látszik igazán, hogy mit is jelent maga az inspiráció, és hogy a tehetség hogyan öröklődhet át.
A tárlat egyik nagy bravúrja, hogy mind a négy egységben szerepel egy-egy olyan videó, amelyeken maga Konok Tamás vall a dédapjához, nagyapjához, apjához fűződő viszonyáról, az ő művészetükről és arról is, hogy miként hatott rá az ősei szellemisége, munkássága. A negyedik videóban pedig azt magyarázza el, hogyan is köteleződött el a geometrikus absztrakt festészet mellett. Az ifj. Sándy Gyuláról szóló felvételen például kijelenti: a nagyapja volt az első mestere. Konok elmeséli, hogy gyerekként milyen sok időt töltött mellette az íróasztalánál, miközben nézte, hogy a nagyapja alkotott. A vonalhoz való vonzódását egyértelműen innen eredezteti.
Konok Tamás memoárjáról itt számoltunk be.
A videókon túl a kiállításnak van még néhány olyan szegmense, ahol láthatóvá válnak ezek a kapcsolódások. Id. Sándy Gyula sokat kirándult a hegyekben, szívesen festette a vadregényes vidékeket, várromokat, ezek a fenséges tájak pedig id. Konok Tamás fényképein is fel-feltűnnek.
Id. Konok Tamás egyébként az apósától, ifj. Sándy Gyulától tanulta a fényképezést, és gyakran megörökítette a családja mindennapjait is. A győri otthonukat ábrázoló fényképeken egy újabb egybekapcsolódásnak vagyunk a szemtanúi: a falakon ott szerepelnek id. Sándy Gyula festményei, valamint az após, ifj. Sándy Gyula megvalósult tervei is.
Szép egybeolvadást látunk id. Sándy Gyula Salgó várát megörökítő festményén is. Az 1880-as években készült romantikus műhöz ifj. Sándy Gyula készített keretet: az indás, virágmotívumokkal díszített és Petőfi Salgó című versének néhány sorát tartalmazó szegély remekül passzol a festmény lírikusságához. Szintén az építőművész készített keretet a kép párdarabjához, a Somoskő vára festményhez is.
A dédapa festményeit követően ifj Sándy Gyula tervei, metszetei és megvalósult épületei láthatók. Már korai munkáin megfigyelhetők sajátos stílusának jegyei: a német téglagótika formai megoldásai és a magyar népművészeti motívumok ötvözése. És ezekben a tervekben szembeötlik az is, hogy milyen nagy hatással volt a festő apa a gyermek stílusára. Ifj. Sándy ugyanis nagyon sok esetben az édesapja által festett romokat idézte meg épületein. Fő művén, a budai Postapalota épületén például a modern vasbeton szerkezet ellenére a középkori várakat idéző megjelenés dominál. Az épület szélén levő bástya, a homlokzat tagoltsága, a felső szint csipkézettsége mind-mind az erődjelleget erősítik.
A kiállításban külön egységet szenteltek ennek az épületnek: a tér közepén felállított pavilonban megtekinthetjük az épület fémszerelvényeit, kilincseit, azok rajzait, valamint a zászlótartó pajzsát is. Látható a Krisztina körút Csaba utcai sarkát egykoron díszítő magasdombormű makettje is. Sőt, kiállították az 1924-ben készült homlokzati órát is. De ifj. Sándynak ebben a térben sok-sok más terve is szerepel: a gótika stílusjegyei és a várszerű elemek szinte mindegyiken tetten érhetők.
A következő teremben a két Konok munkásságát ismerhetjük meg. Rögtön itt egy újabb kapcsolat: id. Konok Tamás az apósa által tervezett Győr-Nádorváros templomának építését is dokumentálta. A falon látunk még további családi fotókat: a belső terekről készített képeken feltűnnek az id. Sándy-festmények, míg a kirándulásokat megörökítő fényképeken azok a várak láthatók, amelyeket korábban már a dédapa is előszeretettel megörökített.
Továbbhaladva elénk tárul egy újabb fantasztikus életmű: id. Konok a második világháborúban haditudósító volt a keleti fronton, ezért rengeteg felvételt készített az orosz tájról és az ott élőkről. Érzelemmel teli, lírikus fotók ezek, izgalmas ellenpontjai a mellettük szereplő, háborús eseményeket megörökítő képeknek, amelyeknél a dokumentarista jelleg, az információközlés érvényesül. Id. Konok rendszeresen dokumentálta a közélet szereplőit és a társadalmi eseményeket is: ezekből a 20. század közepének magyarországi történelme válik láthatóvá.
Mielőtt eljutnánk ifj. Konok festményeihez, még egy újabb szép metszéspontra bukkanunk: ifj. Konok a nagyapjánál élt, amikor a képzőn tanult, így gyakran ülhetett a most kiállított széken is, amelyet ifj. Sándy tervezett. A bőrtámlát díszítő lóhere az építész kedvelt motívuma volt, amelyet gyakran alkalmazott jeligés pályaművein is. Ez a lóheremotívum visszaköszön egy Konok-fénykép keretén is, amelyről az egyik videóban a festő Konok mesél.
A kiállítás Konok Tamás festményeivel zárul, és itt már ténylegesen sikerül elfelednünk a rendezés hiányosságait, hiszen a kiállításon sorban ez a negyedik olyan életmű, ami előtt fejet hajtunk és leborulunk. Konoktól négy korai festmény is szerepel, amelyeken még erősen érvényesül a mester, Bernáth Aurél természetelvű stílusa.
A Nagymarosi vándorcirkusz festményen még felismerhetők az emberi alakok, a tárgyak és a Duna menti táj is. De a Point Lobos már sokkal absztraktabb ennél. A Kalifornia legszebb nemzeti parkját megörökítő művén a kék és a barna alapszínek szimbolizálják a föld és az ég találkozását.
A Laokoonnal és a Miroirral Konok még egyet lép az absztrakció felé, majd a következő falon már azokat az érett alkotásait látjuk, amelyeken a tiszta vonallal való megfogalmazás ölt testet.
A vonallal minden elmondható,
vallja Konok, mivel irányokat jelez, tereket határol, csomópontokat jelöl ki, éppúgy, ahogy az építészeti tervrajzok. Festményein nem a valóság, hanem az ideák öltenek testet, így Konok képes a láthatatlant láthatóvá tenni.
A kiállítás október 25-ig látogatható.
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond
