A programok sorát a tavasz óta Erdélyben utazó Csönd ül szívemen című Radnóti-kiállítás megnyitója indította, mely során a 80 éve elhunyt költő és szerelme, Gyarmati Fanni életébe nyújtott betekintést Juhász Anna irodalmár, a Petőfi Kulturális Ügynökség irodalomszakmai programjainak vezetője. A tárlat 10 táblája megrendítően közel hozza az alkotó ember sorsát, és a megidézett, kapcsolódó POKET-kötet segít az elmélyülésben. A nyitónap máris az évfordulós költők mellett a női hangok és irodalmi ábrázolások kérdése is megjelent. A Márai 125 című esten Mészáros Tibor, Ötvös Anna és Juhász Anna mélyrehatóan nyúltak hozzá az „ismeretlen Máraihoz” a friss monográfia kapcsán, valamint felesége, Matzner Ilona vaskos, hosszú évtizedekig vezetett naplóihoz. Nem idézetekkel és évfordulós közhelyekkel találkoztunk, hanem egy olyan érzékeny és vívódó író és felesége portréjával, akik valóban bejárták közösen a 20. századi Odüsszeiát – belül is.
A vásár második napján Szécsi Noémi író a 200 éve született Jókai Mór életének meghatározó nőalakjain keresztül mutatta be, hogyan vált a korszakos író sajátos, gyakran megosztó és tudatos döntései révén olyan alakká, akinek élettörténete – egyszerre felszabadító és korlátozó erőként – regényeiben is visszaköszön. Az előadás által az anya, a fogadott lány, a rokon-asszonyok, akik évtizedekig a férfiszerző tekintetén, egyben döntésein keresztül éltek, kiléptek a a szerző árnyékából, és az olvasók érzékeny figyelmében kaptak új fényt
A könyvhét egyik legmegrendítőbb pillanata a HOBO 80 előadás volt. A blueslegenda – magához hűségesen erővel, lendületesen lépett színpadra, hogy költészettel és dalokkal teli műsorral köszöntse a telt házas közönséget. A a zene és a szöveg egymásba fonódott, és egy egész élet tárult fel előttünk. Nem csupán egy életmű, hanem forrongás, fájdalom, lázadás és megbékélés. Egy életút, ahol a kultúra nem díszlet, hanem iránytű. A közönség ovációja és csendje szinte hallhatóvá, tapinthatóvá vált.
Zenei koncertekből nem volt hiány a vásár napjai alatt: a nyitónapon Kollár-Klemencz László és Kamarazenekara az Anyám tenyere irodalmi koncerttel szerepel, ahol a regény alapmotívumai, az ember és természet viszonya éppúgy hangsúlyt kaptak, mint az anya és szerelem szerepe egy emberi életben.
Farkas Wellmann Endre estjén elcsendesedve hallgattuk, ahogy a Cukor.baj című kötete mentén az emberi függőségek kevésbé látható, mégis pusztító formáiról beszél. A cukorfüggőség, a táplálkozási zavarok, a modern élet csapdái nemcsak orvosi vagy társadalmi kérdések, hanem mélyen emberi történetek is, amelyek a művészeten keresztül válnak kimondhatóvá.
Ez a belső utazás folytatódott az Egykori Kolozsvárok című verses múltidézésen is, ahol Szilágyi Enikő színművésznő közvetítésével kortárs kolozsvári költők versei szólaltak meg. Nem csupán hallgattuk, hanem együtt lélegeztünk velük. A város emlékezett, a versek pedig visszaadták nekünk a régi utcák és hangulatok lenyomatát. A beszélgetést itt is Farkas Wellmann Endre vezette, érzékenyen, árnyalatokban gazdagon.
A hét zárása méltó és felemelő volt. A Santum elnevezésű zenés irodalmi est nem csupán előadás, hanem közösségi gyónás és ünnep is lett. Müller Péter Sziámi és Egressy Zoltán közös műsoraábanolyan természetességgel váltogatták egymást a versek, dalok, prózák és személyes történetek, mintha mindig is együtt léteztek volna. Egressy Zoltán három évtized után jelentkezett verseskötettel;friss novelláskötete nagy hatással volt a közönségre. Sziámi frissen megjelent kötete, az Első kötet most, pedig nemcsak irodalmi bemutató volt, hanem egy életpálya újabb nyitánya is.
A 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét nemcsak az irodalom ünnepe volt, hanem az emlékezésé, a kimondásé, és annak a felismerése, hogy az élő szó, a jelenlévő tekintet és a közösen megélt történet ma is a legmélyebb közösségteremtő erő.
Fotók: Csákvári Zsigmond / Kultúra.hu