Kertész Mihály néven született Budapesten 1949-ben. Az Eötvös József Gimnáziumban érettségizett, ám a budapesti egyetem bölcsészkarára jó tanulmányi eredményei ellenére sem jutott be, ezért a Színház- és Filmművészeti Főiskolára felvételizett, ahol végül a színészet helyett színházrendezést tanult. 1971-ben és 1972-ben még főiskolásként dolgozott a kaposvári Csiky Gergely Színházban, első munkája Jean Giraudoux Trójában nem lesz háború című drámájának színrevitele volt. Diplomáját 1973-ban kapta meg, de úgy érezte, nem dolgozhatna szabadon, s az írás felé fordult. A költő Petri György révén került kapcsolatba a demokratikus ellenzékkel, 1973 és 1976 között magánlakásokban tartott felolvasásokat saját cenzúrázatlan műveiből. „Petri felállt, hozzám lépett, pedig hát ez aztán igazán nem volt jellemző rá, átölelt, figyelj ide, mégiscsak író vagy, elnézést, fantasztikus, ahogy látsz, vedd úgy, mától írónak tekintelek. Ez életem egyik legboldogabb pillanata” – mesélte egy interjúban.
1974-től a Magyar Rádióban rendezett gyermekműsorokat és mesejátékokat. Első novelláját (Apa győz) a Kortárs folyóirat közölte 1976-ban, a szerkesztőség javaslatára vette fel írói névnek édesanyja családnevét. 1978 tavaszán megalapította a Naplót, az első, a cenzúra megkerülésével, zárt körben terjesztett szamizdat újságot, a rádiótól még abban az évben elbocsátották. Ezt követően a Pannónia Filmstúdióban kapott kisegítő munkatársi állást, 1981 és 1983 között a szolnoki színház dramaturgja volt. Halleluja című drámáját Zsámbéki Gábor rendezésében 1981-ben mutatta be a Nemzeti Színház, ám a darab hiába nyerte el a kritikusok szavazatai alapján a legjobb magyar dráma díját, azonnal betiltották. 1984 és 1989 között a Mafilmben rendezőasszisztensi állást töltött be, közben Makk Károllyal Kozma című tragédiája forgatókönyvén dolgozott. Négy változatot is írtak belőle Boszorkányszombat címmel, de a film soha nem készülhetett el, dráma formájában Kaposvárott, majd Budapesten, a Pesti Színházban is bemutatták. 1989 és 1991 között a Vígszínház dramaturgja volt, 1991-től a Katona József Színház, 1996-tól a Vígszínház művészeti tanácsadója, 2003-tól a Madách Színház művészeti főtanácsadója volt. 1990-től 2003-ig a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított műelemzést, közben egy évig ösztöndíjjal Berlinben élt.
Írói pályafutása során számos kötete jelent meg, Arthur Schnitzler nyomán írott 1990-es Körmagyar című komoly bohózatában a magyar valóság kegyetlenül pontos és elragadóan mulatságos látképét adta. 2000-ben mutatták be A Kádár házaspár című darabját, a 2006-os Kádár János utolsó beszéde című műve a betegeskedő, lelkifurdalástól gyötört politikus 1989-ben elhangzott szavait próbálja értelmezni. Publikál novellákat (Végre élsz, Pestis előtt), regényeket (Napkönyv, Egy csecsemő emlékiratai), esszéket, kritikákat (A félelem dicsérete, Sóhajok hídja), nagy sikert aratott a Vigasztalások könyve és a Lehetőségek könyve. 2015-ben válogatott írásai, esszéi, blogjai jelentek meg Egy kisfiúban élek címmel. „Imaginációs gyakorlatokat végeztem éveken át annak a küzdelemnek a részeként, hogy leszokjam a dohányzásról. Sikerült. De nem várt hozadéka volt a meditációnak, hogy azóta képes vagyok hosszú időn át tartani a gondolati képet magam előtt, ami az írásban nagyon fontos. (...) Könyveket hozok létre, amelyeknek a létezésében az első pillanatban kételkedem, nem hiszem, hogy meg tudom csinálni” – mesélte egy interjúban.
Munkásságát 1986-ban Déry Tibor-díjjal, 1989-ben József Attila-díjjal ismerték el. 1992-ben Soros-, 1999-ben Szép Ernő-életműdíjat kapott, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. 2013-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Irodalmi Osztályának tagja, 2023-ban a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) tagja lett.
