Kőrös Tamás a nagyszínpadról lelépve szabadon engedi a bohócszörnyeteget

Jól gondolom, hogy basszusgitárosként két nagyszínpados zenekarból ismernek a legtöbben?

Ezt nem tudom, de tény, hogy 2018 óta a Wellhello zenekarral játszom, ahol alapvetően sessionzenészként tevékenykedek. Ez azt is jelenti, hogy a stúdió- és zeneszerzési folyamatokban nem nagyon veszek részt, inkább az élő show létrehozásában van szerepem. Ez úgy szokott kinézni, hogy általában a koncertszezon előtt összeülünk, és megnézzük, hogyan szólaljanak meg élőben a stúdiós verziók. A másik zenekarnál, a Magashegyi Undergroundnál szintén hasonló a helyzet.

Miért fontos számodra, hogy saját lemezeket, saját formációt hozz létre, mint a Koroes Collective?

Számomra tényleg fontos, hogy legyenek saját szerzeményeim. Szeretek popzenekarokban játszani. Hálás vagyok a Wellhello csapatának és a magashegyiseknek is, de szükségem van olyan alkotási folyamatra, amikor a saját kreatív ötleteimmel játszadozom. Otthon születnek a szerzemények, mellettem a keyboard, ott vannak a hangszereim, és teljes flow-ban vagyok. Másik szempont, hogy mivel nagyon szeretek improvizálni, a Collective egy olyan zenei teret biztosít, ahol kiléphetek a hagyományos értelemben vett basszustartományból, és kipróbálhatom magamat szólistaszerepben, ami egy nagyon izgalmas kihívás és önismereti út is számomra.

Kikből áll most a Koroes Collective?

Majdnem ugyanazokból a tagokból áll, mint akikkel három éve megalakultunk. Szaxofonon Ludányi Tamás, dobon Papp Csaba, billentyűn Gombkötő Zoli játszik. Ezen a poszton történt egy csere, így most ő a legfiatalabb tagja a zenekarnak.

Mit tanítasz a Póka Egonról elnevezett művészeti akadémián?

A PEMA tanáraként hangszermetodikát tanítok. Itt elsősorban azt oktatom, milyen basszusgitárok, erősítők léteznek, milyen soundok, hangzásvilágok vannak, és hogyan lehet őket megvalósítani.

Sokat dolgozunk az óráimon például annak a megfejtésén, hogyan szólalhat meg a színpadon az érthető és jól szóló basszusgitárhang, aminek szinte mindig a zenei kontextushoz kell viszonyulnia.

A Koroes Collective műfajára azt szokták mondani, hogy fusion jazzes világ. Te is így határoznád meg?

Kicsit félve használnám ezt a stílusunkra, mert ez egy nagyon nagy szelet. Talán ne is hívjuk jazznek, inkább csak fúziós zenének. Mióta zenélek, hallgatom és imádom Marcus Millert, Gary Willist, Jaco Pastoriust és a többi óriást. Mindig is bennem volt a vágy, hogy valami hasonló irányt képviseljek. Kőbányán Megyaszay István sokat tanított arról, hogyan érdemes a sztenderdekre szólózni, utána pedig két évet tanultam Gary Willisnél is. Ő egy valódi legenda a fúziós jazz világában.

Hogyan kerültél hozzá?

Annyira megtetszett az egyik szólója, amit egy jazzstandardra improvizált, hogy hangról hangra leírtam, lejátszottam, és csináltam erről egy videót is. Miután ezt a videót megosztottam Instagramon, a poszt alá kommentelte, hogy tetszik neki.

Erre te?

Néztem, hogy úristen! Gary Willis bekommentelte a videómat. Az akkori barátnőmmel – ma már a feleségem – pont akkor készültünk Spanyolországba, ahol Gary él. Tudtam, hogy tanít, többek között a Berkelee College of Musicon is, és megkérdeztem, hogy ha már online megismerkedtünk, és úgyis oda készülök, nem ugorhatnék-e be hozzá egy órára. Csak beszélgetni, kicsit tanulni tőle. Ez pont a Covid utáni időszakban történt, úgyhogy érthető okokból nem vállalta. Viszont azt megírta, hogy online nagyon szívesen tanít.

Ki tudsz emelni egy dolgot, amit neki köszönhetsz?

Régen úgy gondolkoztam, hogy én mindent meg akarok tanulni. Nála azt vettem észre, hogy igyekszik a lehető legegyszerűbben gondolkodni.

Hogy állt össze a Collective új anyaga?

Négy dal készült el, amiket fel is tettünk a streamingfelületekre EP formájában. Az albumnak azt a címet adtam, hogy Company in my Head and Beyond.

A címből ítélve személyes történetek bújnak meg a dalok mögött?

A Memory of a Friend című dal egy barátomról szól, neki állít emléket. Nem voltunk olyan iszonyatosan közel egymáshoz, de mégis kimondhatatlanul sokat köszönhetek neki. Sajnos már nincs köztünk, így ez egy búcsú tőle, egy tisztelgés neki és egy köszönetnyilvánítás is.

Mi ihlette a hatalmas bohócszörnyeteget?

Az elmúlt időszakban elég sokat foglalkoztam pszichológiával, pontosabban az önismeretemmel. Ehhez kapcsolható a Giant Clown Beast. Szerintem ez az egyik legvadabb dal a kislemezről. Teljes mértékben elengedtem magam az alkotás során, mondván, jöhet bármi, ez most egy furcsa dal lesz. Ez a dal nem akar megfelelni, sem valamilyen lenni.

Viszont, ahogy a dal hangulata, úgy az önmagamról alkotott képem is kaotikus, nehezen kiismerhető és disszonáns. Ezt szeretném ezzel a trackkel kifejezni.

Van egy lazább cím is.

Igen, a Loose-Goose, ami tükörfordításban laza liba lenne. Ez egy angol szleng kifejezés arra, hogy könnyed, fesztelen vagy komolytalan. Az egész dal ilyen. Tulajdonképpen azt az érzést fejezi ki, amikor épp nem akarok semmi konkrétat, csak önfeledten lebegni és játszani. Viszonylag hosszú szólók vannak benne, óriási dinamikai különbségekkel. Emiatt is tartom találónak a címet. A harmadik a Beregszász blues, ami azért kapta ezt a címet, mert a Beregszász utcában laktam nagyon sokáig, és nagyjából ott is írtam.

Élőben is előadjátok ezeket a számokat?

Eddig még csak egyszer játszottuk őket közönség előtt, az Akvárium Klub Local termében… meg persze akkor, amikor feljátszottuk az EP-re.

Hogy sikerült az élő bemutatkozás?

A billentyűsünk, Gombkötő Zoli, aki a Fusion Maze formációban is játszik, felvetette, hogy koncertezzünk közösen az Akváriumban. Örültem a lehetőségnek, ugyan volt bennem némi feszültség a konferálás miatt, de úgy érzem, hogy szuper buli volt, és a visszajelzések alapján a közönség is így élte meg.

Fontosnak tartod, hogy élőben is minél többen hallják?

Alapvetően az alkotás és a zenélés öröme miatt csinálom. Igazából ez a zenekar számomra egy játszótér, ahol úgy érzem, kibontakozhat a gyermeki énem. A komponálás, stúdió- és utómunka legalább annyira izgalmas és fontos számomra, mint a dalok élő előadása. Úgy gondolom, hogy különböző jazzfesztiválos rendezvényeken élőben is helye van ennek a projektnek. Remélem, hogy lesznek még ilyen megkeresések, amikor a Koroes Collectivet színpadra tudjuk vinni, hogy közönség előtt is megszólaltathassuk.

Címlapfotó: Kőrös Tamás. Fotó: Bácsfalvi Lilla