A 20. század első felének egyik legnépszerűbb festője, Vaszary János nemrég előkerült, eddig soha be nem mutatott képeiből is válogat a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Vaszary – Az ismeretlen ismerős című, mintegy hetven alkotást felvonultató kiállítása.

Mint ismeretes, amikor megkezdődött az Új Nemzeti Galéria, valamint az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ tervezése, a költözés előkészítése során az MNG raktárának mélyéről előkerült két, évtizedek óta lappangó tekercs. Ezeket kibontva Vaszary János negyven, addig ismeretlen festményére bukkantak a szakemberek. Az így felfedezett képeket sehol sem reprodukálták, még Vaszary életében sem, közvetlenül a festő műterméből, illetve hagyatékából kerültek a múzeumba. Ebből az anyagból mutatja be a 24 legszebb és legizgalmasabb művet az április 2-ig látogatható kiállítás, mellettük pedig az MNG gyűjteményében őrzött, illetve magángyűjtőktől kölcsönzött képeken keresztül a tárlat Vaszary teljes életművét áttekinti.

Március 22-én a Múzeum+ programon a kiállítás este 22 óráig várja a látogatókat. Március 30-án 18 órától különleges és egyúttal utolsó tárlatvezetést ajánl a múzeum a kiállításban: a résztvevők átfogóan ismerhetik meg a Vaszary-életművet az időszaki kiállítás, valamint a 20. századi gyűjtemény műtárgyain keresztül.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a kiállítás az utolsó két hétvégén, szombaton és vasárnap (március 25., 26. és április 1., 2.), meghosszabbított nyitvatartással 19 óráig látogatható.

A Vaszary – Az ismeretlen ismerős kiállításról szóló beszámolónk és képriportunk itt olvasható.

Nyitókép: Vaszary – Az ismeretlen ismerős. Fotó: Áment Gellért / MNG