shutterstock_1517994926.jpg

Középiskolások és pedagógusok számára indít ösztöndíjprogramot a MOME

Középiskolások és pedagógusok jelentkezését is várják újra a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Tiéd a holnap – A jövő kreatív tehetségeiért ösztöndíjprogramjára november 21-ig. Az idén ősszel induló pályázat második alkalommal a középiskolás diákok mellett a pedagógusoknak is szól – közölte az egyetem.

Az intézmény és az azt fenntartó alapítvány 2023 őszén indította el a programot azért, hogy a hátrányos helyzetű, tehetséges vidéki középiskolásoknak is lehetőséget teremtsen a kreatívipari karrier építésére és a továbbtanulásra. A kezdeményezés szakmai segítséget és mentális támogatást nyújt a diákoknak, támogatja őket abban, hogy eljuthassanak a művészeti felsőoktatási intézmények valamelyikébe. A program tizenkét képzési hétvégéjén és a nyári tábor során a foglalkozások mellett a diákok kulturális és sportprogramokon is részt vesznek. A képzés célja, hogy a résztvevők olyan jövőálló tudást, tapasztalatot és magabiztosságot szerezzenek, amelyet az életük bármely területén kamatoztathatnak a későbbiekben.

A program sikerének fontos része az elkötelezett pedagógusok bevonása is, akik nemcsak motiválják, hanem praktikus tanácsokkal is segítik a fiatalokat a tehetségük kibontakoztatásában. Ezért 2024 óta a hátrányos helyzetű, kreatív tehetségekkel foglalkozó tanároknak is lehetőségük van pályázni. A pedagógus-ösztöndíjprogram célja, hogy országszerte olyan tanárokat támogasson, akik lelkesedéssel és kreatív módszerekkel segítik diákjaikat a továbbtanulás útján.

Az ösztöndíj havi támogatást, szakmai képzéseket, utazási hozzájárulást és oktatásfejlesztő eszközöket, tudásmegosztási platformokat kínál a résztvevőknek. A tanárok mindemellett egy inspiráló közösség tagjaivá is válhatnak, ahol műhelymunkák keretében közösen dolgoznak ki módszereket a hátrányos helyzetű fiatalok esélyteremtésére.

Az ösztöndíjprogram második évfolyamáról idén kilenc hallgatót vettek fel felsőoktatási intézménybe, a pedagógus-ösztöndíjprogram pedig tizennégy tanár számára biztosít rendszeres anyagi és szakmai támogatást.

Az ösztöndíj- és tehetségprogram munkatársai idén ősszel Békés, Heves, Somogy vármegyék intézményeibe jutnak el, de a tanári ösztöndíjprogramban részt vevők révén Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg térségének a középiskoláiban is tartanak majd rendhagyó tájékoztatókat a diákoknak. A programokra november 21-én 12 óráig lehet jelentkezni, a részletes kiírás a MOME honlapján olvasható.

Ez is érdekelheti

Új pályázat segíti a nehéz helyzetben lévő zenészeket

A Fábián Juli Emlékalapítvány új pályázatot írt ki a nehéz egészségügyi, szociális vagy egyéb okok miatt kedvezőtlen helyzetben lévő zenészek és zeneipari háttérmunkások támogatására – közölte Szepesi Mátyás, az alapítvány kuratóriumának elnöke.

Mentorprogramot indított az Opera

OpeRajt néven indított mentorprogramot a jövő operaénekeseinek felkutatására a Magyar Állami Operaház. A zene világnapján meghirdetett új, országos tehetséggondozó kezdeményezés célja, hogy hidat építsen a zenei oktatás és a hivatásos operai gyakorlat között.

A reformkorról hirdet tanulmányi versenyt az MTA

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tanulmányi csapatversenyt hirdet 9–12. osztályos diákoknak, hogy erősítse vitakészségüket, hiteles tudást adjon és gondolkodásra, cselekvésre ösztönözzön.