shutterstock_1582737352.jpg

A reformkorról hirdet tanulmányi versenyt az MTA

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tanulmányi csapatversenyt hirdet 9–12. osztályos diákoknak, hogy erősítse vitakészségüket, hiteles tudást adjon és gondolkodásra, cselekvésre ösztönözzön.

A Reformok kora: polgári átalakulás és modern nemzetépítés Magyarországon, 1825–1867 címben is megjelölt téma az MTA alapításának kétszáz éves évfordulójához kapcsolódik.

Az akadémiai vetélkedőre jelentkezők megmutathatják majd például, hogyan tudnak eligazodni azok között a szellemi áramlatok között, amelyek a korszakot meghatározták, illetve mit tudnak arról, min vitatkoztak és milyen eszmékért harcoltak a kor nagyjai. Számot adhatnak arról is, milyen képük van a két évszázaddal ezelőtti Magyarország hétköznapjairól, az akkor élt emberek kultúrafogyasztásáról.

Összemérhetik tudásukat egyebek közt a nemzeti és helyi önrendelkezés, a nyelvújítás és soknyelvűség, a sajtószabadság és nyilvánosság, a klasszicizmus és a romantika, a szabadelvűség és a civil egyesületek, a Lánchíd és a balatoni gőzhajózás, a szódavíz és a zajtalan gyufa kapcsán is.

A versenyre november 3. éjfélig lehet nevezni. Az MTA a szervezésen túl a verseny szakmai hátterét is biztosítja. A versenyfeladatok kidolgozásában a terület kiváló kutatói, így Csorba László történész, Kalla Zsuzsa irodalomtörténész-muzeológus és Szilágyi Márton irodalomtörténész vesznek részt kutatókkal, pedagógusokkal, oktatási szakértőkkel együttműködve.

A 2026. február 21-ig tartó, magyar nyelvű tanulmányi versenyen – amely két online fordulóból és egy élőben megtartott döntőből áll – magyarországi és határon túli, magyar nyelven, illetve magyar nyelven is oktató középiskolák háromfős diákcsapatai mérhetik össze tudásukat. A három fordulóból álló verseny teszteli a diákok lexikális és alkalmazott tudását, próbára teszi tájékozottságukat és kreativitásukat. A csapatok felkészülhetnek és versenyezhetnek önállóan, de igénybe vehetik felkészítő tanár segítségét is.

A döntős csapatok tagjai és felkészítőik értékes tárgyjutalomban részesülnek, a győztes csapat és felkészítő tanára pedig egy többnapos Bécs–Pozsony–Budapest szakmai körutazáson vehet részt. Ezenkívül a meghatározott tesztpontszámot elérő versenyzők között fordulónként további nyereményeket sorsolnak ki.

A döntőt a Magyar Tudományos Akadémia székházában rendezik meg 2026. február 21-én. Az eseményt az MTA élőben közvetíti a YouTube-csatornáján.

A részvétel pontos feltételeiről és minden, a versennyel kapcsolatos tudnivalóról az érdeklődők innen tájékozódhatnak.

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – október 27.

Új földközeli kisbolygót fedezett fel egy magyar amatőr csillagász, Tudományünnep a Magyar Tudományos Akadémián, először lép fel Magyarországon a világhírű Wagner-tenor.

Hitler személyesen adott parancsot Szent-Györgyi Albert likvidálására

Negyven éve, 1986. október 22-én halt meg Szent-Györgyi Albert orvos, biokémikus, a C-vitamin felfedezője, az egyetlen magyar tudós, aki a Nobel-díjat idehaza végzett munkájáért kapta meg. Nevét ma a Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi Kara viseli.

Meghalt Berend T. Iván történész, aki hat ország tudományos akadémiájának is tagja volt

Az Egyesült Államokban hunyt el Berend T. Iván Kossuth-díjas akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, Magyarország és Európa gazdaságtörténetének neves kutatója. A hírt özvegye jelentette be.

Hírmozaik – július 13.

MTA-vándorkiállítás Füreden, összművészeti estek a PIM-ben, OrgonaPont és Déryné Fesztivál: országszerte látványos kulturális programok és fesztiválok sora a nyáron.