Közös ügyek, magyar tragédia

A tavalyi emlékévben sokszor elhangzott, hogy a trianoni tragédia okai egészen mélyről, a történelem távoli múltjából törtek elő száz esztendővel ezelőtt. A nagy összefüggések kedvelői egészen a mohácsi vereségtől s annak következményeitől, a népességvesztéstől, majd a szlávok, németek, románok sokaságának betelepítésétől származtatják a történelmi Magyarország széthullását. A Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár minap megrendezett vitaestje azonban arra hívta föl a figyelmet, hogy közvetlenebb okokat is sejthetünk a tragédia mögött.

Az intézet április 6-án, kedden Közös ügyek – közös felelősség? A Monarchia hadereje, külpolitikája és Magyarország címmel rendezte meg a Veritas-estek sorozat 61. vitáját. A témát Hermann Róbert kutatócsoport-vezető moderálásával Pollmann Ferenc hadtörténész, az MTA doktora, valamint Schwarczwölder Ádám, az intézet munkatársa vitatta meg. Elsősorban arra keresték a választ, milyen súlya, szerepe lehetett a magyar félnek az Osztrák–Magyar Monarchia közös kül- és katonapolitikájában; volt-e befolyása a döntésekre, irányokra vagy csupán az erősebb osztrák érdekeket követte, esetleg az összbirodalmi szempontokat érvényesítette.

Alapkérdésként a közös ügyek – hadügy, külügy, pénzügy – rendszerének problémája merült föl.

Pollmann Ferenc arra mutatott rá, hogy a kiegyezés kimunkálása során Deák és társai a lehető legminimálisabbra szorították a közös ügyek körét. A közös védelem szükségességéből indultak ki, amely békeidőben a diplomáciát, háborús időkben a hadügyi közösséget jelenti. Az együttműködés azonban nem volt elképzelhető közös pénzügyi háttér nélkül. Schwarczwölder Ádám arra hívta föl a figyelmet, hogy a kiegyezést bíráló Kossuth utópiáját, a Dunai Föderációt sokkal több közös ügy és sokkal szorosabb együttműködés jellemezte volna.

Az is kiderült, hogy a rendszert nemcsak a magyar ellenzék bírálta, hanem osztrák részről is többen ellenezték. A költségvetési terheket ugyan a két országrész gazdasági fejlettsége határozta meg, Bécsben mégis sokan úgy tartották, hogy a magyarok harmincszázalékos hozzájárulásukért cserébe a közös ügyek száz százalékát megszerezték. Mint a vitából kiderült, ez a kritika nem is volt teljesen alaptalan, mert

például a külügyek terén sokáig jobban érvényesült a magyar érdek, mint a birodalmi szempont.

Andrássy Gyula magyar miniszterelnökként és birodalmi külügyminiszterként egyaránt el tudta érni, hogy a magyarok számára előnyös legyen a Monarchia külpolitikája. Megakadályozta például, hogy a francia–porosz háború kapcsán az osztrák revansista elképzelések érvényesüljenek, és a Monarchia Franciaország oldalán lépjen hadba. Ugyanakkor a pánszláv veszélyt szem előtt tartva erősen oroszellenes politikát képviselt. Igaz, ennek csak 1878-ban lett kézzelfogható eredménye, amikor a berlini kongresszus gátat vetett a Balkán felé megindult orosz terjeszkedésnek.

Hasonló szándék vezette a magyar elitet, amikor megakadályozta Bosznia-Hercegovina annexióját, azaz bekebelezését a birodalomba, mert úgy a magyar etnikum részaránya tovább csökkent volna a szlávokhoz képest. Maradt az okkupáció, a tartós megszállás. A legfontosabb magyar érdeket, az európai erőegyensúlyt és a kontinens tartós békéjét azonban nem sikerült biztosítaniuk a külügyekben szerepet vállaló magyar politikusoknak.

A közös hadügy mérlege sem túl pozitív magyar szempontból.

Ferenc József ragaszkodott hozzá, hogy a hadügyek irányítója mindig osztrák miniszter legyen, de a problémát nem ez jelentette. A közös ügyek kapcsán sokszor politikai alkuk formálták a döntéseket, s mire egy-egy kompromisszum megszülethetett, olykor értékes időt veszített a Monarchia.

E viták egyik ütközőpontja a birodalmon belüli magyar honvédség felállításának, majd fejlesztésének kérdése volt. A magyar országgyűlés az 1900-as évek elején csak azzal a feltétellel támogatta a közös haderő nagyarányú, az európai fegyverkezési versennyel lépést tartó fejlesztését, ha a magyar honvédség is forrásokhoz jut. Az éveken át húzódó vita következtében a Monarchia haderejének korszerűsítése jelentősen megkésett, ami a kirobbanó világháborúban végzetesnek bizonyult. Ez persze nem jelenti azt – tette hozzá Schwarczwölder Ádám –, hogy az időben megkezdett haderőfejlesztés által meg lehetett volna nyerni a világháborút, de talán jobbak lettek volna a Monarchia esélyei...

A gondolatébresztő beszélgetés a Veritas Intézet YouTube-csatornáján vagy az intézet honlapján tekinthető meg, akárcsak a korábbi Veritas-estek.

A nyitóképen: Honvédcsapatok Aknaszlatina előtt, 1939.
Fotók forrása: mek.niif.hu